vissza a főoldalra

 2012.11.23. 

Kettős kisebbségben

A gyökereim Erdélyben vannak, az ágak áthajlottak Délvidékre

Surányiné Réti Katalin, szabadkai református lelkipásztor Erdélyben, a Bálványosváralja –közeli Désen született. A közgazdasági középiskolát Kolozsvárott végezte, ott is érettségizett román tagozaton, mivel nem volt magyar tagozat. Mivel a közgazdasági pálya egyáltalán nem vonzotta, sokat imádkozott Isten vezetéséért, hogy hol is van valójában a helye. Az irány a lelkészi hivatás felé mutatott. Az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiát ugyancsak Kolozsvárott végezte 1996 - ban. A Délvidéki Református Egyház lelkészhiány miatt Erdélytől kért segítséget, ő pedig nem kis vívódás után jelentkezett, hogy elvállalja a szolgálatot. Először Bácskossuthfalván volt segédlelkész, s azt követően a Szabadkai Református Egyházközséget és szórványgyülekezeteit pásztorolja.

 Egy nappal október 31., a reformáció emlékünnepe után beszélgetünk a lelkészlakban a Szabadkai Református Egyházközség és szórványgyülekezeteinek lelkipásztorával Surányiné Réti Katalinnal. Miként telt a reformáció napja a Szabadkai Református Egyházközségben? Ilyenkor külön ünnepi istentiszteletet tartanak?

 –Az Egyházközség híveinek jelentős része igen nagy távolságra laknak a templomtól, így a Reformáció ünnepét az évforduló napjához legközelebb eső vasárnap ünnepeljük meg. Idén október 28-án vártunk mindenkit szeretettel a fél 10-es, úrvacsorával egybekötött ünnepi istentiszteletre. Az istentisztelet után Kálvin János mellszobra előtt róttuk le tiszteletünket, hálát adva az Úrnak a mindenkori reformátorokért. Ez az emlékünnep sajnos nálunk nem olyan igazi és nagy, mint például az én erdélyi szülőfalumban. A református magyarok Szabadkán kettős kisebbségben élnek. Etnikailag és vallási szempontból is kisebbségben vagyunk. A reformátusság megélése komoly áldozatvállalással jár, mert messziről kell idehozni a gyerekeket, nagyobb egyházfenntartói járulékot kell befizetni, mert önfenntartóak vagyunk. Sajnos a református identitás sem mindig erős, nehéz református társra találni, ezért Szabadka városában szinte az összes házasság vegyesházasság. A Reformáció emléknapja ráadásul egy nappal előzi meg Mindenszentekét, ami nagy katolikus ünnep. Tehát ebben a 100 ezres városban a 700 református igencsak elenyésző. Nem könnyű feladat összefogni a nyájat, hiszen vannak, akik Kelebián, mások Palicson laknak. Ráadásul a kisebb protestáns egyházi ünnepek és  nemzeti ünnepeink is Szerbiában munkanapok. Így nincs mindig alkalmunk az ünnepeket megélni . De ahogy Reményik Sándor költeményében is elhangzik, „Ahogy lehet”…. Az októberi istentiszteleteken igyekeztem előkészíteni a Reformáció emlékünnepét, volt egy korábbi prédikációm is, ami kimondottan erről is szólt, pontosabban a Reformáció jelmondatairól . Vallom, hogy fontos ezt az emléknapot megünnepelni, a hagyományt tisztelni, de még fontosabb megélni. Klaus Douglas, németországi lelkipásztor gondolata illik ide, miszerint,,a reformáció nem csak egy XVI. századi esemény, hanem ránk váró feladat”

 A reformáció legelső jelmondata: „Sola Scriptura! Egyedül a Szentírás!” Mennyire lényeges, hogy a Biblia betűit meg is éljék a hívek?

 –Természetesen lényeges, de tudjuk, hogy bár nagyon értékes számunkra a gyönyörű nyelvezetű Károli Gáspár általi fordítás, a mai fiatalok már nem igazán használnak sok kifejezést belőle.  A Szentírásnak viszont nem az a feladata, hogy muzeális nyelvként konzerválódjon. Ezért Szabadkán már terjesztjük az új fordítású Bibliákat, azokat, melyek a mai beszélt nyelvhez nagyon közel áll. Sokan annyira tisztelik felmenőik Szentírását, hogy hozzá sem érnek, muzeális tárgynak nézik, nehogy baj érje azt. Pedig éppen az Írás forgatása a lényeges. Ahogy szükséges a testi, úgy a lelki táplálék is. Ha valaki rákattint honlapunkra, akkor fellelheti a „Napi Igét”, s az ahhoz kapcsolódó egyszerű, de valós történetet. A lényeg, hogy az Ige örök érvényű. Arra törekszem, hogy prédikációimban is ezt érzékeltessem, ugyanakkor fontos azt is átadni a híveknek, hogy ezeket az Igéket hogy tudjuk átültetni a mindennapokba.  Mert hiába vannak gyönyörű irodalmi, vallásos körmondatok a prédikációban, ha az nem kapcsolódik a mindennapok életéhez, problémáihoz.

 Luther Márton írta annak idején, hogy a Biblia nem antik, nem modern, hanem örök.

 –A jó prédikációhoz élettapasztalat szükséges, és az is, hogy a lelkész tudja azt, hogy mi foglalkoztatja a híveket. Ezért nem lehet elzárkózva élni a gyülekezettől, tehát nem is olyan könnyű a Biblia szavait életszerűen tolmácsolni.

 Az erdélyi Bálványosváralja melletti Désen született, és a kolozsvári közgazdasági középiskolát végezte el. Nem lett közgazdász, hanem lelkész, és nem Erdélyben, hanem Bácskossuthfalván, majd Szabadkán. Ezt nevezhetjük a Jóisten elrendelésének?

 –Protestáns tanítás az eleve elrendelés, és én hiszem azt, hogy kijelölték az utunkat. Az viszont, hogy miként megyünk végig az úton, vagy hogy egyáltalán végig megyünk-e, csak rajtunk múlik. Mindannyiunknak meg van a helye a világban, de az nagy kérdés, hogy megérezzük-e azt, mikor is kell váltani, és jól döntünk-e az „útkereszteződéseknél”, a nagy élethelyzetekben. Ilyen fontos döntést hoztam, amikor Szabadkát választottam, miután befejeztem Kolozsváron a Protestáns Teológiai tanulmányokat. Lehettem volna segédlelkész a szölőfalumhoz közel is, de nem ezt választottam. A ráció azt diktálta volna, hogy egy fiatal nő a szülői ház közelében gyakorolja hivatását. De akkor is azt vallottam, ki kell kérni Isten szavát is a döntésünkhöz, mert csak ő tudja, hol a helyünk. Hiszen, ha nem a helyünkön vagyunk, nem lehetünk igazán boldogok. Imádkoztam, hogy mutassa meg az Isten az utat. Történt, hogy a teológusokkal elmentünk kirándulni a Délvidékre. És akkor mondták az itteni lelkipásztorok, hogy itt nagyon-nagy a lelkészhiány. Tehát missziós területről van szó. Akkor már a balkáni háborúk zajlottak és elég sok lelkipásztor, akinek magyarországi felesége volt elment. Mondták, ha én épp jövőre végzek, akkor lejöhetnék ide segíteni. Mosolyogtam magamban: hogy én, aki huszonnégy éves, tapasztalatlan vagyok, 600 kilométerre a szülőföldemtől vállaljam el a lelkészi szolgálatot?De lassan mégis megérlelődött bennem a döntés. Kaptam egy nagyon biztató Igét az Úrtól Ábrahám történetéből: „Menj ki a te földedből a rokonaid közül arra a földre, mait én mutatok neked és te ott áldás leszel!” Ez annyira konkrét volt, hogy minden ellenállásomat Isten megsemmisítette bennem. Ezért vallom 15 éves délvidéki szolgálat után is , ennek így kellett történnie. Így a gyökereim Erdélyben vannak, de az ágak áthajlottak Délvidékre.

 Könnyen befogadták a hívek? Hiszen nagyon fiatalka nő volt akkor.

 –Soha semmi hátrány nem ért amiatt, hogy fiatal lelkipásztor vagyok és nő. Délvidéken sokkal nyitottabbak a női lelkészek felé, mint Erdélyben. A fiatal korom se volt zavaró, mert egy viszonylag modern és fiatal gyülekezetről van szó. Először Bácskossuthfalvára kerültem segédlelkésznek, és 200 gyereket oktattam hittanra. Kirándulni vittem őket,szerveztem az ifjúsági életet  és bizony nagyon sok volt a feladatom. Amikor Szabadkára kerültem, szintén nagyon sok munka várt rám, fel kellett újítani szinte minden épületet is.

 Ilyenkor hasznát vette a közgazdasági ismereteknek?

 –Akkor sem értettem igazán a közgazdasághoz, de nem hiszem, hogy az adminisztráció a lelkész elsődleges feladata. Ami sokkal nehezebb a mai világban , az pl. a források felkutatása a felújításokhoz. De nem csak a külső, hanem a belső építkezés is nagyon lényeges, és az, hogy ez a kettő párhuzamosan zajlódjon.

 Mennyire jelentenek veszélyt a fiatalokra a szellemi és anyagi drogok. Az előbbinél gondolok a szektákra, a különböző ezoterikus társaságokra és kiadványokra…

 –Nem tartozom azok körébe, akik szidják az új irányzatokat, bár megvan a saját határozott véleményem róluk. Lelki gondozóként kísértem olyanokat, akiket komoly rémálom gyötört, mert olyan dolgokkal kezdett el foglalkozni, amiről maga sem gondolta volna, mennyire veszélyes. Én inkább a hátteret figyelem. Mi motiválja az egyes embert, hogy egy ilyen irányzat felé fordul? Ha az egyén otthonában nem kap szeretet, akkor hiába szidjuk a szektát, ha úgy érzi, ott elfogadják, és megbecsülik. Tehát ilyen esetben a család intézményének a megerősítése a fő feladat.

 Lelkészként hogyan gondol vissza az eddig itt eltöltött évekre?  

–Immár 15 éve vagyok Szabadkán, és éppen itt az ideje, hogy átgondoljuk, hogyan is kéne belsőleg megújulnunk. Új „színeket” kell a közösség életébe behozni. Így jöttek létre. A baba- mama kör, a családi istentiszteletek, a teaház, a honlapunk, az egyre sűrűbb lelkigondozói beszélgetések. Új kezdeményezések szükségesek a lelki építkezésekhez is. Ami szomorú, hogy azok a párok, akiket a közelmúltban eskettem, mára szinte mind külföldön élnek. Abban viszont bízom, hogy a nálunk szerzett élmények, így a jegyesoktatásé is mind-mind  kitörölhetetlen emlékként él a szívükben.

Medveczky Attila