vissza a főoldalra

 

 

 2012.11.23. 

Hágai bíró: igazságtalan ítélet

A hágai nemzetközi törvényszék fellebbviteli tanácsának tagjai, Fausto Pocar (a képen) úgy véli, a Gotovinát felmentő ítélet, amelyre ő nem szavazott, "ellentétben áll mindenféle igazságérzettel".

"Nem hiszem, hogy az igazság diadalmaskodott, amikor az ítélettel megalapozott bűnösséget - amelyet az első fokú bíróság nem egykönnyen hozott meg, s erről egy több, mint 1300 oldalas elemzés is tanúskodik - egyetlen tollvonással megmásítottak, néhány bekezdésnyire kurtítottak, a perirat figyelmesebb tanulmányozása és megfelelő magyarázat nélkül", szögezte le az olasz bíró, megindokolva az ítélettel ellentétes véleményét, amely a végső ítélet részét képezi.

 A kormány a hágai bírósággal való együttműködést minimálisra korlátozza

 A szerb kormány a legutóbbi hágai ítéletek nyomán még a tegnap úgy döntött, hogy a jövőben csak technikai együttműködést folytat a hágai nemzetközi törvényszékkel, s levette napirendről mindazokat a pontokat, amelyek bármiféle dokumentumok eljuttatását irányozták elő a törvényszéknek, jelentette ki pénteken Rasim Ljajić, a hágai nemzetközi törvényszékkel együttműködő tanács elnöke.

Ljajić a szerb kormány ülését követően újságíróknak elmondta, ez nem jelenti azt, hogy Szerbia megszakítaná a kapcsolatát ezzel az intézménnyel, de ezt a kapcsolatot a minimálisra korlátozzák.

 

(Beta)