vissza a főoldalra

 

 

 2012.11.23. 

Karaktergyilkosság

Olvasom az egyik „kedvenc” internetes híroldalamat.

Szemembe ötlik a cím: Felkészültem a karaktergyilkosságra. Hogy ki mondta ezt? Hát Bajnai Gordon természetesen. Az interjú lényege: Bajnai számára nem a miniszterelnöki szék, hanem az Orbán-kormány leváltása a fontos, és tisztában van vele, hogy szerepvállalása miatt könnyedén „karaktergyilkosság” áldozata lehet. Ha most eltekintünk attól, amit Bajnai a Hajdú-Béttel művelt – bár sietve hozzá kell tenni, hogy soha nem szabad elfelejteni az akkor történteket –, és csak politikai-közéleti ténykedését, kötődéseit nézzük Bajnainak, akkor címszavakban a következőket sorolhatjuk fel.

Politikai pályafutása a KISZ-ben kezdődött, már ekkor kapcsolatba került Gyurcsány Ferenccel. Részt vettek az állampárt és a szakszervezeti vagyon felosztásában, természetesen úgy, hogy abból a saját köreik húzzák a legtöbb hasznot. Ezt követte egy meglehetősen hosszú időszak az üzleti életben (eredmények: pl. lásd Hajdú-Bét), majd 2006-ban, a második Gyurcsány-kormány indulásakor ismét feltűnik a politikai porondon. Többféle funkciót is elvállal az országot katasztrofális helyzetbe juttató Gyurcsány kormányában, vagyis aktív részese a folyamatoknak. Személye fontosságát és kiemelt szerepkörét jól jelzi, hogy amikor Gyurcsány helyzete végképp tarthatatlanná válik, Bajnai lép az örökébe: ő lesz a miniszterelnök.

A nemzeti oldal kétharmados győzelmét követően visszavonul, és „Haza és haladás” néven alapítványt gründol, amely tanulmányokat, kimutatásokat készít. Hogy ezeket kik rendelik meg, kik fizetik, rejtély, csak pletykákról hallani, miszerint az egykori miniszterelnök – Charles Gatival, Soros Györggyel és ki tudja, ki mindenkivel összeszövetkezve még – a kormány tekintélyének aláásásán fáradozik. Hogy ezekből mi igaz, nem tudni, az viszont tény: egyetlen olyan tanulmány sem látott napvilágot a Bajnai-műhelyből, amely legalább részben pozitívan értékelte volna az Orbán-kabinet tevékenységét.

Október 23-án Bajnai ismét színre lépett, vezetője lett az Együtt 2014 mozgalomnak és – amint a szóban forgó interjúban elmondta – felkészült a személyének módszeres lejáratására, azaz a karaktergyilkosságra.

Lapzártakor jelent meg a legújabb hír, ugyanezen a portálon: Gyurcsány Ferenc maximálisan egyetért azzal, hogy Bajnai legyen az Orbán elleni összefogás vezetője, sőt, ha Bajnai vezetésével 2014-ben sikerül leváltani a jobboldalt, talán vissza is vonul a közélettől.

Napnál világosabb, hogy minden látszólagos összekülönbözés ellenére mester és tanítványa továbbra is egy gyékényen árul.

Ezek után szükséges itt még bármilyen karaktergyilkosság?

 

Kovács Attila