|
 2012.11.30.
Feszület a ring felett
Hörcsög csapos a
tőle megszokott melankolikus hangulatban könyökölt a Fel! Támadunk!
(korábbi nevén 8888-as) italbolt pultjára. Éppen egy színes
bulvárújságot lapozgatott, amikor Bódi Dani költő és Otcsenás
Péter hangjára lett figyelmes.
– Hol csinálnak
ma már olyan filmeket, mint a Rocco és fivérei? – kérdezte
sajnálkozva Bódi Dani. – Látod, éppen ezért lenne szükség
egy evangéliumi szellemiségű filmvállalatra.
– Szerinted a
Roccóban benne van az evangélium szellemisége? – kérdezett
vissza Otcsenás.
– Egyértelmű,
hogy Rocco mindvégig a krisztusi szeretetet gyakorolja, óvó-védő
szerepe van. Például amikor egy utcai tömegverekedésből a hóna
alá kapva menekíti ki legkisebb öccsét, Lucát. Nem ő tehet
arról, hogy Simone csúnyán visszaél ezzel. Bátyja méltatlanná
válik a segítségére, de Roccót nem érheti azért szemrehányás,
mert szeretetből a végsőkig megpróbál támasza lenni Simonénak,
akinek sorsa azt példázza, ahhoz, hogy egy bűnös lélek pozitív
irányba változzék meg, neki is hozzá kell tennie a maga részét,
különben a romlás lehet az útja, még ha ott is van mellette
mindvégig a krisztusi segítség. Ahogy a közös szerelmük,
Nadja gyilkosává vált Simone mellett is ott volt Jézus, Rocco
alakjában.
– Tudtad azt, hogy a rendező, Luchino Visconti
Rocco karakterét Dosztojevszkij egyik regényhőséről, Miskin
hercegről mintázta?
– Nem tudtam,
azt hittem, hogy az Észak-Itáliában, főleg Piacenza környékén
nagy tiszteletnek örvendő Szent Rókus motiválta. Van egy
mondat a filmben, mikor Lucának azt mondja a bátyja, hogy Rocco
valóságos szent, csakhogy a mi világunkban, az emberek csinálta
társadalomban, nincs hely az ilyenféle szentek számára. Az ő
jámborságuk kihívja a sorscsapásokat.
– Ezzel a felfogással
örömmel vitába szállnék.
– Én sem értek
vele egyet, csak eszembe jutott Szent Rókus kapcsán.
– Márpedig
Rocco szellemi rokona, vagy ha úgy jobban tetszik, társa a lélekben
Miskinnek, akinek lételeme a jóság, a gondviselés és az önfeláldozás.
Egy tiszta ember bokszkesztyűben, hiszen bunyózik, nem kevés pénzért,
hogy Simone adósságait kifizesse.
– Nem tudom,
kinek volt az ötlete, hogy bokszolóként ábrázolják Miskin
herceget, de az ökölvívás és a spiritualitás nem zárja ki
egymást. Aki a szorítók világát bemutatja, annak tisztában
kell lennie azzal is, hogy mögötte meghúzódik egy tágabb kör:
maga az élet temérdek sorssal. A ring szimbolikus hely. A kötelek
között nemcsak a piros és kék sarokból kitörő bunyós küzd
egymással, hanem a fény és az árnyék is, s az embernek
nemcsak a másik pofonjaiba kell hogy legyen bátorsága belenézni,
hanem számot kell adnia arról is, hányadán áll saját
teste-lelke küzdelmével. Mert a legnagyobb ellenfél mindig önmagunk.
Ha bokszolókat látsz, jusson eszedbe, hogy embernek lenni drámát
jelent, szüntelen harcot. Minden külső segítség kevés, ha az
ember nem járul hozzá megváltásához, akkor hiába lebeg a
feszület a ring felett.
Eddig jutottak a párbeszédben,
mielőtt folytatni tudták volna, Hörcsög közbeszólt:
– Fogyasztanak
is valamit az urak, vagy egyhangúlag filozófia tanszékké
manifesztáljuk az italboltot?
– Barna sört
szeretnénk – rendelt Otcsenás, közben kérdőn pillantott költő
barátjára, aki bólintott.
– Jó lesz nekem
is a barna bombázó.
Hörcsög
kinyitotta a hűtőszekrényt, hogy kivegyen két palackot.
– Mi a fene,
Danikám. Csak nem hagytad megtéríteni magad hírlapíró barátunktól?
A csapos ezzel
arra utalt, hogy a barna sör Otcsenás kedvenc itala volt, még külön
becenevet is kitalált neki, úgy hívta, „dzsólúíz”,
tisztelgésképpen a színesbőrű, nehézsúlyú bokszoló, Joe
Louis előtt.
– Nem nagyon
kellett térítgetni, túlságosan gyengének bizonyult a kísértésben.
Hörcsög
kibontotta a két sört, természetében túlcsordult a birkózóktól
szokatlan szerénység, ezért magának egy pikoló sört csapolt.
– Miről diskuráltatok
oly lelkesen, báránykáim? – érdeklődött Hörcsög.
– A Rocco és
fivérei című filmről, eljátszottunk a gondolattal, hogyan
lehetne folytatni a történetet ötven év múltán.
– Talán a főszereplőnek
kellene visszagondolnia a múltra, elmesélnie, hogy kivel, mi történt.
A drámai fordulatok nyilván nem értek azzal véget, hogy Simonét
bebörtönözték.
– Alain Delon újra
eljátszhatná az idős Roccót – helyeselt Hörcsög. – A
hetvenhetedik évében jár, novemberben töltötte be, most
olvastam az újságban: az a leghőbb vágya, hogy halála előtt
körbejárja hazáját egy színházi darabbal.
Hörcsög kezébe
vette a bulvárlapot és felolvasott belőle néhány sort: –
„Tudom, hogy most ez ostobaságnak tűnik, de nagy kedvem van
ehhez a turnéhoz, és meg is akarom csinálni, mielőtt
meghalok.” A jövő év elején indulna körútra lányával,
Anouchkával, akivel az Egy átlagos nap című darabot adná elő.
Hallottatok már valamit erről?
A csapos felnézett.
Otcsenás és Bódi megrázta a fejét. Azután folytatta a cikk
felolvasását: – A világhírű színész márciusban ismét
kamerák elé áll. „Kemény film lesz, ahogy azt a közönségem
elvárja” – idézte Delont.
Bódi Danit kissé
csalódottá tette a hír.
– Attól mi még
álmodozhatunk a Rocco folytatásáról. Van úgy, hogy a közös
álmok segítenek áthidalni a kiábrándító valóságot.
– Nem tudom, ki
mit gondol Delon színészi adottságairól, nekem hiteles
embernek tűnt mindig, különösen azóta tartom nagy becsben,
hogy másokkal ellentétben ő legalább ki merte mondani: a
francia társadalom a bevándorlók miatt krízisbe került, és
ezt a krízist csak a radikális politikai program számolhatja
fel. Nyilván ezért történhetett meg, hogy az 1984-es európai
parlamenti választásokon Delon határozottan és látványosan
elkötelezte magát Jean-Marie Le Pen mellett, amivel persze
azonnal heves támadások célpontja lett. A „szőnyegbombázást”
azonban úriember módjára tűrte, és acélosan hideg, kék
szeme meg sem rebbent – fejezte be és poharát a magasba
emelte, hogy igyanak együtt a francia filmszínész egészségére.
Borbély László
|
