vissza a főoldalra

 2012.10.05. 

Erdélyiek, tehetségesek, operaénekesek

I. Barabás Zsuzsa

A célunk, hogy remek produkció jöjjön létre, és ezt csak úgy érhetjük el, ha összetart a társulat

Barabás Zsuzsa operaénekesnő, a Kolozsvári Magyar Opera tagja Kolozsváron született. Tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ének szakán végezte.

Főbb szerepei a Kolozsvári Magyar Operában: F. Schubert: Asszonyháború – Lizi; G. Bizet: Carmen – Michaela; G. Puccini: Pillangókisasszony – Kate; H. Purcell: Dido és Aeneas – Belinda; Kálmán I.: Csárdáskirálynő - Verecki Szilvia; Ábrahám P.: Bál a Savoyban – Madeleine; Kacsoh P.: János vitéz – Iluska; Farkas F.: Csínom Palkó – Zsuzsi; Huszka J.: Mária főhadnagy – címszerep; Huszka J.: Bob herceg - Viktória hercegnő; Ábrahám P.: Viktória – Mannia; Szirmai A.: Mágnás Miska – Rolla.

 Egy nappal Báthory Erzsébet musical-opera kolozsvári premierje előtt beszélgetünk. Te játszod a címszerepet. Izgulsz?

 –Nem vagyok izgulós típus. A próbák alatt viszont voltak kisebb-nagyobb technikai problémák, főleg a hangosítással, s ez zavaró volt. Most játszunk először olyan nagymértékű darabot, ahol nagyon-nagyon fontos a technika, s ahol mikroportok szükségesek. Tehát nem voltak egyszerűek a próbák, de nem stresszelem magam.

 Szokták mondani, hogy egy kis drukk szükséges azért az érzelemdús előadáshoz.

 –Annyi mindig van…De ott nem tartok, hogy magam alatt legyek.

 Ezt a darabot próbáltátok még a nyár elején is, mikor a Margitszigetre készültetek.

–Így van, de mikor kiderült, hogy nem én leszek az az erdélyi énekesnő, aki Pesten énekli a harmadik előadást, attól kezdve nem próbáltam. Tehát szeptemberben kezdtem neki újra.

 Ha azt mondom, musical, könnyű darabra gondolhatunk.

 –Pedig mind hangilag, mind játékban igen nehéz darabról van szó, bár a közönségnek könnyebb befogadnia, mint egy drámai operát. Amikor először elolvastam, hogy itt milyen műfajról van szó, azt mondtam magamnak: a musical nem nekem való, ezért nem vállalom el. Féltem a darabtól, végül a karmester, Kulcsár Szabolcs győzött meg arról, hogy ne utasítsam vissza a címszerepet. Aztán, miután megismertük a zenét, és megkaptuk a kottát, rájöttünk arra, hogy milyen nehéz műfajról van szó. Nagyon megörültem annak, hogy végre egy darab, amiben én is „kiénekelhetem a hangom”. Amiben megmutathatom, mire vagyok képes hangilag. Most, egy nappal a premier előtt bátran kijelenthetem, hogy nagyon megszerettem ezt a szerepet.

 Tehát musicalt még nem játszottál.

 –Nem, hanem egy gálán énekeltem duettet a Rómeó és Júliából, de különösebben nem szerettem, mert nem nekem való.

 Egy történelmi alakról van szó. Utána olvastál annak, hogy miként is született meg a csejtei legenda, és milyen volt a történelmi háttér?

 –Ez nélkülözhetetlen. A legendát szinte mindenki ismeri, de attól függetlenül utánanéztem annak, hogy ki mit ír róla.

 Ez a darab azt sugallja, koncepciós volt a per. Tehát sajnálatra méltó Báthory Erzsébet?

 –Nem hiszem, hogy ez a helyes megfogalmazás, mert bátor, akaratos nőről van szó, aki áldozat volt, s nem hiszem azt, hogy gyilkolt volna. Az viszont kétségtelen, hogy kemény kezű volt, büntetett is, ha arra volt szükség, de semmivel sem volt rosszabb a kor többi földesuránál, váruránál. Egy nő, aki rajongott a férjéért és a gyerekeiért, nem hiszem, hogy képes lett volna gyilkolni.

 A pesti, a Margit-szigeti bemutatóról már beszámolt lapunk. Benedekffy Katalin, az első szereposztás címszereplője, így nyilatkozott rólad a musical-opera premierje után: „fantasztikus Erzsébet, Erdélyben végig vele próbáltam a darabot. Csodálatos hangja és kisugárzása van.” Nos, akkor elemezzük a mondatot. Nagyon ritka, hogy egy énekesnő kolleganőjéről jókat nyilatkozzon. Esetünkben viszont mégis az történik…

 –Nem csupán jó a kollegális viszony köztünk, hanem a próbák alatt össze is barátkoztunk. Amiben csak tudunk, segítünk egymásnak, semmilyen rivalizálás nincs köztünk. Nem tartom okos dolognak azt, ha egyazon produkcióban szereplő énekesek, művészek furkálják, piszkálják a másikat. Mi egy „csónakban evezünk”. A célunk, hogy egy remek produkció jöjjön létre, és ezt csak úgy érhetjük el, ha összetart a társulat.

 Benedekffy Katalin inkább lírai-koloratúr szoprán. Ezt a szerepet egyformán énekelhetik drámai és lírai szopránok?

 –Igen, csupán más hangtechnikai megoldásokat kell alkalmazni bizonyos esetekben. Biztos vagyok benne, hogy jó technikával sok minden áthidalható.

 Maga a hang egy adottság, de azt mennyire tartod fontosnak, hogy „lejöjjön a színpadról” az, amit gondolsz az adott szerepről?

 –Ez a legfontosabb! Ha a néző nem kapja meg azt, amit a színész közvetít felé, akkor nem is lehet művészetről beszélni. Viszont, ha úgy gondolom, mindent megtettem, és ennek megkapom tapsban a jutalmát, akkor igazi lelki felüdülést, nyugalmat érzek, hiszen a közönségért dolgozom. Azért megyek föl a színpadra esténként, hogy valami szépet, értékeset közvetítsek a nézőknek.

 Előfordul, hogy visszahallgatod, vagy nézed magad egy-egy produkció után?

 –Természetesen. S akkor látom, hallom, hogy hol kéne még javítanom az előadásomon. Azt veszem észre: minél többet játszom egy szerepet, annál nehezebben ér meg. Mert akkor szinte rutinból játszunk. De ha egy ideig „félrerakom” a szerepet, majd újból „előveszem”, akkor azt látom: sokkal jobb az alakítás, mint először.

 Bizet Michaelája és a Csárdáskirálynő után mennyire igényel más technikát a Báthory Erzsébet eléneklése?

 –Mindegyik műfajt ugyanolyan technikával kell énekelni. Az operettben sokkal több a szöveg és a mozgás, ami jobban lefáraszt, mint maga az éneklés. És az is természetellenes, ahogy a musicalekben, operettekben beszélünk, azért, hogy a próza után könnyebben menjen az éneklés.

 Mikor döntötted el, hogy ha törik, ha szakad, énekesnő lesz belőled?

 –Kicsi koromtól fogva nagyon szerettem énekelni. A Báthory Líceumba jártam, tehát nem végeztem zeneiskolát. Csak hetente kétszer volt énekóránk, és felfigyelt rám az énektanárnő. Mondta : jó a hallásom, tisztán éneklek, s bíztatott arra, hogy menjek énekszakra. Elsőre nem vettek fel, mert nagyon sokan jelentkeztek, főleg szopránok, és nem is volt időm rendesen felkészülni. Nagy szerencsém volt, mert később úgy fejlődött a hangom, hogy énekesnő lehettem, s azt csinálhatom, amit igazán szeretek.

 Szüleid hogyan fogadták döntésedet?

 –Édesapámnak nem igazán tetszett az ötlet, de végül is engedett, mikor látta, hogy van tehetségem a pályához. Érdekes, hogy nálunk senki sem volt zenész, és mégis itt kötöttem ki. Nem is tudom magamat más pályán elképzelni.

 Kik a példaképeid?

 –Maria Callas, Mirella Freni, Anna Netrebko azok a nagyságok, akik példaképeim, és odafigyelek arra, milyen megoldásokat alkalmaznak egy-egy áriánál.

 Amikor felvételiztél a zeneakadémiára, voltak szerepálmaid?

 –Főleg arra törekedtem, hogy minél többet tanuljak, fejlődjek. Akkor, mint énekkaros, már a színház alkalmazottja voltam. Kaptam néhány kisebb szerepet, és arra törekedtem, hogy azokat minél jobban oldjam meg. Sajnos nem sok pluszt adtak át nekem a zeneakadémián, így magánénekórákra is jártam. Annak hiányában nem jutottam volna el idáig, s te bizonyára más énekesnőt kérdeznél a premierről. Sőt, még karénekesként is többet tanultam, mint az akadémián.

 Szerepgyakorlatot tanultatok?

 –A negyedik évben, az opera osztályon belül már szerepeket tanultunk, színpadi gyakorlat is volt, de nem jelentős. A mozgást is főleg a színháznál tanultam meg. Ez lényeges, mert a próbaidőszak egyre rövidebb, így sokszor magamnak kell felépíteni a szerepet – a rendező a végén csak a fontosabb instrukciókat adja. Így a próbák alatt, a színpadon dolgozom ki véglegesen az adott figurát. Azt is problémának tartom, hogy kevés kritikát kapunk. Örülnénk neki, ha minél több kritikus nézné meg a produkciónkat, és minél több szakmai visszajelzést kapnánk.

 Jelenleg milyen szerepeket tanulsz?

 –Puccini Bohéméletének Mimijét, remélem tavaszra sikerül megtanulnom. Jelentősebb operaszerepeket most kezdek el énekelni, mert úgy adott, hogy eddig főleg daljátékok, operettek szerepeit adták nekem. Félre ne értsenek: nagyon szeretem az operettet is, de hangom, ami inkább drámai szoprán operák éneklésére predesztinál. S az is igaz, hogy nálunk, a Magyar Operában főleg operettet játszanak, mert arra jön be inkább a közönség.

 Oratóriumokban, korai operákban nem szeretnél fellépni?

 –Nem az én hangomnak valók ezek. Ezért is rejtély, hogy miért kaptam meg a Dido és Aeneasból Belinda szerepét.

 Mi az, ami Mimi szerepében megragadott?

 –Nagyon szeretem Puccinit, s mivel ún. spinto drámai hangom van, ezért az ő hősnőit választottam ki. Fontosnak tartom a fokozatos tanulást, s ezért nem akartam egyből Verdivel kezdeni, mert az nagyon nehéz. Puccini-operákkal viszont nagyon sokat lehet tanulni, hangilag fejlődni. Ezért úgy gondoltam, hogy a Mimi után Verdi Álarcosbáljából Amélia, és a Trubadúr Leonóra szerepét tanulnám meg. S végül jönne az igazi nehézség, a Tosca…

 Meg szokták hívni a társulat más városokba?

 –Igen, szoktunk járni kiszállásokra, Magyarországon is többször felléptünk, Horvátországban a Carmennel vendégszerepeltünk.

 Mit jelent számodra a Kolozsvári Magyar Operában énekelni?

 –Az, hogy Kolozsvárott énekelhetek, számomra maga a beteljesült álom. Tudom, hogy régebben milyen kiváló énekesek léptek itt föl, így azt is fontosnak tartom, hogy tartsuk a színvonalat. Fontos a magyar kultúra megőrzése, de mi nem csak magyarul éneklünk, az operákat főleg eredeti nyelven adjuk elő, és kivetítőn látható a magyar szöveg. Könnyebb is így énekelni, és egy esetleges külföldi vendégszereplésnél sokat számít, ha valaki az eredeti nyelven tudja a szerepet.

 Arra sose gondoltál, hogy más operaházban is kipróbálnád magad egy-két évad erejéig?

 –Hazudnék, ha erre nemmel felelnék. Nem lennék hűtlen a városhoz, de a művészi fejlődésnek jót tesz, ha más stílusokat, iskolákat ismer meg az ember. Családanyaként viszont mindezt nagyon nehezen tudnám megvalósítani.

 Kislányod már látott a színpadon?

 –Látott, mint Iluskát a János vitézből, és a Brémai muzsikusokat is megnézte. Csak a neki való darabokra viszem el.

 Jól érzékelem, hogy nálad nem volt az kérdés: hogy család vagy karrier?

 –Én mindig azt mondtam, hogy család és karrier. Ezért is döntöttem úgy, hogy kislányom születése után kezdem el komolyan felépíteni a pályámat.

 Vannak, akik már temetik az operát, mint műfajt.

 – Akinek érzéke van a szépre, szereti az operákat is. Az a gond, hogy a fiatalok nem ismerik ezt a műfajt, de ha megismerik, akkor talán meg is szeretik. Ezért szükséges az operakultúra terjesztése, népszerűsítése a fiatal generációk körében.