vissza a főoldalra

 2012.10.05. 

Erdélyiek, tehetségesek, operaénekesek

II. Mányoki László

 A Kolozsvári Magyar Opera az egyetlen kisebbségi operaház, ezért jelentős a küldetése

Mányoki László operaénekes 1970-ben, Nagyváradon született. Tanulmányok: Brassai Sámuel Elméleti Líceum, Kolozsvár; Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár – énekszak.

Főbb szerepek a Kolozsvári Magyar Operában: W. A. Mozart: A varázsfuvola – Sarastro; Erkel F.: Brankovics György – Lázár; Erkel F.: Sarolta - Belus, országnagy; G. Puccini: Bohémélet - Benoit, Alcindor; G. Puccini: Tosca – Sekrestyés; G. Rossini: A sevillai borbély - Fiorello, Ambrosio; Venczel P.-Moravetz L.: Ali Baba és vAgy negyven rabló - Pi-pec; Farkas F.: Csínom Palkó – Daru; Huszka J.: Lili bárónő – Becsei; Huszka J.: Mária főhadnagy - Benkő őrnagy; Kálmán I.: Marica grófnő - Dobesitsch Móricz, Kálmán I.: Csárdáskirálynő - Endrei, Gróf; Lajtha L.: A kék kalap – Scapin; R. Strauss: Ariadné Naxos szigetén – Harlequin; D. Sosztakovics: Rayok- Jegyinyicin.

 Percekkel ezelőtt ért végett a Báthory Erzsébet erdélyi premierje. Ebben a darabban László atyát alakítja. Volt lámpaláza?

 –Nem stresszelem magam, de egy pozitív drukk, ami előre hajt, az mindig van. Volt idő, mikor sokkal nagyobb volt az izgalom a kelleténél, de szerencsére azon már túl vagyok.

 A júliusi, margitszigeti előadásokon is fellépett. Hol izgult jobban?

 –Talán itt, mert az erdélyieknek, a mi közönségünknek játszottunk. Annak a publikumnak, akik itt voltak, ez a műfaj még igencsak új, míg a margitszigeti közönség sokkal gyakrabban lát, hall musicalt, rockoperát. Ráadásul még mi színészek is most barátkozunk meg ezzel a műfajjal. Pesten meg azért izgultam,mert kritikusabb a publikum.

 Viharos tapssal jutalmazták a játékukat, holott a közönség nem csak fiatalokból állt, sőt 50 év lehetett az átlagéletkor. Az idősebbek is lelkesen tapsoltak.

 –Ezt örömmel hallom, annál is inkább, mert a reflektorfényben nem láthatom a közönséget. A lényeg, hogy hitelesen játsszak, és akkor időseknek, fiataloknak egyaránt tetszhet az alakításom.

 Hogyan készült fel erre a szerepre? László atya nem feltétlenül pozitív figura, de nem is velejéig romlott.

 –Igen – próbafolyamat elején nem kaptam arra instrukciót, hogy milyennek képzeljem el a figurát. Azt kérték, hogy próbáljak kihozni valamit a szerepből, és majd meglátják, mi lesz belőle. A papiság nem engedi meg, hogy teljesen gonosz, mondjuk jágói legyen az alak, de mint a hatalom bábja, kiszolgálója, és hangadó ember, inkább negatív karakter lett. A pap első pillanatban vallás ellenes magatartása miatt nem szereti Erzsébetet, majd a hatalom követelésére sem.

 Most énekelt először könnyebb műfajban?  

–Nem, mert műsoron tartjuk az Ali Baba és vAgy negyven rabló c. gyerekmusicalt, aminek Venczel Péter írta a zenéjét és Moravetz Levente a szövegkönyvét. Ebben a darabban az egyik rabló vagyok. Az is lényeges, hogy más hangi metódust kíván egy opera, mint egy musical éneklése. A zeneakadémián az énekszakon azt tanítják, hogy a színpadról énekelve, áttörve a „zenekari függönyt” az utolsó sorban is hallja a közönség az éneket. A mikroport viszont megengedi, hogy akár suttogjunk a színpadon. Énekeltem én operettben is, amit szintén a könnyű műfajhoz szokás sorolni, de azt mikroport nélkül.

 Mióta tagja a társulatnak?

 –1991. októberétől 1993-ig kisegítő karénekese voltam a színháznak, és 1993-tól vagyok társulati tag. Énekkari tag, szólista kötelezettségekkel. Így már az első pillanattól kezdve rám bíztak kisebb-nagyobb szerepeket, melyeket örömmel fogadtam. Bevallom, nem volt egyenes a pályám, mert beiratkoztam a zeneakadémiára, majd megszakítottam a tanulmányaimat, és volt egy időszak, amikor megijedtem a színpadtól. Majd befejeztem a zeneakadémiát, s most jutottam el odáig, hogy úgy érzem, komolyabb feladatokkal is képes vagyok megbirkózni. Eddig a Varázsfuvola Sarastróján kívül főleg karakterszerepeket – pl. a Tosca sekrestyését, a Bohémélet Benoit-ját – alakítottam. Ezek a karakterek a legtöbb esetben extrém figurák, és az ő „megrajzolásuk” korán sem könnyű. Szeretek szerepelni, munkamániás vagyok, szeretem a színpadot.

 Aminek rejtelmeit nem énekesként ismerte meg először.

 –Így van, mert mielőtt Kolozsvárra szerződtem volna, táncos voltam Nagyváradon. Két évig társaságitánc oktató-segéd voltam, csoporttáncban pedig országos hatodik helyezést értünk el. Ezután néptáncoltam, sőt még Debrecenbe is jártam néptáncoktatói tanfolyamra, amit nem fejeztem be, mert családi okok miatt a kincses városba költöztem.

 Sokan poros, konzervatív műfajnak tekintik az operát. A magyar közönség hogyan viszonyul az operához?

 –Szereti, de mivel inkább szórakozni akar, az operettet jobban kedveli. Nekünk pedig minden igényt ki kell elégíteni ahhoz, hogy fennmaradhassunk. Úgy veszem észre, hogy a kolozsváriak nem voltak igazán operára nevelve. Az is tény, hogy két operaház működik ebben a városban. Vannak olyan operaelőadásaink is, melyekre eljönnek a román nemzetiségűek is, hiszen eredeti nyelven éneklünk.

 Említette, hogy komolyabb feladatokra vágyik. Meséljen a szerepálmairól.

 –Nagyon vágyom buffo -szerepekre, így a Don Pasquale eléneklésére. Talán ebben az évadban lehetőségem is lesz arra, hogy egy másik Donizetti-operában, a Szerelmi bájitalban énekeljem el a buffót, tehát Dulcamara koránt sem könnyű szerepét.

 Hogyan látja, van ennek a színháznak küldetése is?

 –Természetesen, mert a Kolozsvári Magyar Opera az egyetlen kisebbségi operaház, s éppen ezért küldetéssel bír. A helyi magyaroknak játszunk, de, ha anyagilag összejön, akkor Székelyföldre is elmegyünk turnézni, mert ott nagyon szeretik mindegyik zenés színpadi műfajt. Amennyiben lehetőségünk nyílik rá, kiszállással járunk Marosvásárhelyre operákkal, és operettekkel. Azt mondják, hogy a fiatalokat nem érdekli az opera, ezt azzal cáfolom, hogy a Magyar Operába egyre több fiatal és tehetséges zenész, énekes érkezik. S velük öröm együtt dolgozni.