vissza a főoldalra

 2012.10.05. 

Csorja Gergely: Az új választási rendszer

Nyugodtan leszögezhetjük: az 1989-től 2010-ig hatályos választási rendszerünk rossz volt. Az ellenzéki kerekasztal 1989-ben különösebb gyakorlattal, valódi demokratikus gyakorlattal rendelkező alkotmányjogászok híján biztonsági játékot folytatott. Lényegében Tölgyessy Péter intencióinak megfelelően olyan választási rendszert alakítottak ki, melyre ugyan rá lehetett fogni, hogy német mintára készült és ezért demokratikus, valójában egy kisszerű alku eredménye. A rendszer igyekezett bebetonozni az átmenet szereplőit. A választási rendszer lényegében a politikai váltógazdaságot szolgálta, mely a múlt rendszer erőinek biztosította a túlélés terét, míg az MDF antalli vonala, illetve az SZDSZ urbánus liberális – közérthetőbben zsidólényegű – erői közötti tartós hatalommegosztást garantálta.

 Az ellenzéki kerekasztal, majd az MDF–SZDSZ paktum jelentette megegyezés intézményi keretének egyik fontos eleme volt a választási rendszer. A jelöltállítás, a kopogtatócédulák körüli anomáliák biztosították, hogy új szereplők – a régiek támogatása nélkül – a legritkább esetben jussanak át az 5 százalékos küszöbön. A pártfinanszírozás és a választásokra költhető pénzek ellenőrzése pedig nyilvánvalóvá tette, hogy az 1989-es átalakulás lényegében átmenet, mely egy realista-elitista hatalomszerkezetet hoz létre, bizonyos oligarchikus elemekkel. Bár nem közvetlenül a választási rendszer része, de a konstruktív bizalmatlansági indítvány fontos szerephez jutott a választási szerveződések kialakulásában. Ez az intézmény lényegében lehetetlenné tette a kormány cikluson belüli megbuktatását.

Térjünk vissza a finanszírozáshoz. A választások jogi szabályozása elvileg szervezetenként maximum 386 millió forint elköltését engedélyezte. A pártok nyilvánvalóan ennek többszörösét költötték a kampányra, de a rendszert elvileg felügyelő Állami Számvevőszék a pártok beszámolóit rendre elfogadta. Ez önmagában kérdőjelezte meg a rendszer demokratikus jellegét. Ha ehhez hozzávesszük a kopogtatócédulák adásvételét, a pártok közötti háttér-megállapodásokat, akkor bátran kijelenthetjük, hogy az 1989 és 2010 között létező választási rendszer tarthatatlanná vált.

A kétharmad által felállított új rendszer, melynek bizonyos elemei még ma sem egyértelműek, a helyzeten csak javíthat. Az új rendszer kialakításánál – természetesen – szempont kellett legyen a kétharmad 2014-es választási esélyeinek növelése. Az a Kis János által kitalált és azóta minden ellenzéki szájába adott érv, miszerint az új választási rendszer elsődleges hibája, sőt egyenesen antidemokratikus jellegének bizonyítéka, hogy a szabályok a most regnáló kétharmad szája íze szerint lettek kialakítva, egyszerűen nevetséges. Természetesen a szabályok kialakításánál figyelembe vették saját érdekeiket. Ezt hívjuk képviseleti demokráciának, hogy a politikai pártok saját politikai érdekeiket figyelembe veszik.

A kérdés az, hogy az önérdek szem előtt tartása mellett sikerül-e elmozdulni a társadalom többségének érdekeit szolgáló rendszer felé, és hogy eközben megmarad-e a lehetősége a többi politikai szereplőnek a versenyben való érdemi részvételre.

A kérdés első felére – önmagában a határon túli magyarok választásokba történő bevonása miatt – igennel kell válaszolnunk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a teljesen indokolhatatlanul magas parlamenti létszámot radikálisan csökkentették és kétfordulósról egyfordulósra módosították a rendszert, akkor megállapíthatjuk, hogy a változás jó irányba halad.

A kérdés második felére adható válasz részletesebb kifejtést igényel. Az ajánlószelvények – népszerű nevükön kopogtatócédulák – megszüntetése, a jelöltállítás szabályainak leegyszerűsítése egyértelműen kedvez az új vagy kisebb politikai formációknak. Kétszáz aláírást sokan össze tudnak szedni. Ennek következtében feltehetőleg – főleg az első választás alkalmával – a jelöltek és jelölő szervezetek száma megsokszorozódhat. Ez természetesen szolgálhatja a kormánypártok érdekeit, hiszen a sok kis szervezet elviheti a bizonytalan szavazókat, így egyrészt sok szavazat nem váltódik képviselői helyre, másrészt a kisebb ellenzéki pártok sok konkurenssel számolhatnak. Ugyanakkor mindösszesen 27 jelölttel lehet országos listát állítani, azaz amennyiben a megfelelő helyeken az adott szervezet és a mögötte álló ideológia vagy program 27 jelölt felállítására képes, úgy rájuk az egész országban lehet szavazni. Mi ez, ha nem a demokrácia kiszélesítése? Mi ez, ha nem maga a pluralizmus?

Ez ellen azzal érvelni, hogy a most parlamentben lévő kis pártok nehéz helyzetbe kerülnek, mert lesz 4 Jobbik-, 3 LMP- és 5 MSZP-konkurens párt, meglehetősen visszás. Mondhatnók antidemokratikus. Már csak azért is, mert adott esetben ez lehetővé teszi, hogy végre valódi baloldali pártok is megjelenjenek. Végre valódi szocialista, szociáldemokrata vagy keresztényszocialista értékeket valló szereplők is előkerüljenek és ne csak a velejéig korrupt utódpárt tetszeleghessen baloldali színekben. Ugyanis a baloldali önmagában nem feltétlenül szitokszó. Ráadásul a tisztességes baloldali gondolkodásnak, a népi mozgalomnak van tradíciója Magyarországon. Illetve volt, amíg Rákosi fel nem tűnt a színen. Veres Péter baloldali eszméi és öröksége vállalhatóak ma is, még ha az általa is szorgalmazott kollektivizálás végül a szövetkezeti rendszeren keresztül a magyar vidék lefejezésébe torkollott is.

Végül vizsgáljuk meg a főmumust, a regisztrációt. A választások előtti regisztráció a határon túli, állandó magyar lakhellyel nem rendelkező választópolgárok örömteli megjelenése miatt elengedhetetlen. A regisztráció kiterjesztése minden választópolgárra innentől ésszerű lépésnek tűnik. Ráadásul a regisztráció intézménye beleillik a mai közjogi világtrendbe, hogy a tudatos polgárok jogait erősítsük, illetve, hogy a polgárok ne csak passzív elszenvedői legyenek a közügyeknek, hanem, ha lehet, aktívan vegyenek részt a közéletben. A regisztráció önmagában természetesen nem jelentheti az aktív részvételt, mindenesetre kiszűri a „nekem mindegy, de kapok érte egy ezrest, ezért elmegyek” motivációjú szavazókat.

Összességében az új választási rendszer jobb, mint a korábbi. A legfőbb kérdés, hogy a gyakorlati megvalósítás milyen mélységig nyúl bele a kampányfinanszírozásba. Egyelőre nem tudjuk, hogy a kampánypénzekkel hogyan kell elszámolni, hogy a kampányra fordított összegek milyen formában lesznek ellenőrizve. Az új rendszer sikere ezen a kérdésen fordulhat. Ha sikerül tisztességesebbé tenni a versenyt, ha nem csak a párt mögött megjelenő pénz dönt, akkor a kis pártok mögül is bekerülhet egy-két tisztességes új formáció, valódi jobbítási szándékkal.