vissza a főoldalra

 

 

 2012.10.05. 

A rendőrség a volt polgármestert gyanúsítja

Politikai akarat akadályozza a tábla eltávolítást is

Kihallgatta Gergely Balázst, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökét a Kolozs Megyei Rendőrség szeptember 17-én a Mátyás-szoborcsoport elé helyezett Iorga-tábla ügyében. „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.” – olvasható a táblán. Mi történt a kihallgatáson? Szeptember 15-én Kolozsváron tartózkodtam és az aznapi Szabadság c. lapban olvastam, hogy akár „ma eltávolítható a Iorga-tábla”. Kik döntenek minderről? Ezekre a kérdésekre keresem a választ Gergely Balázzsal.

 –A Iorga-táblát 14 hónappal ezelőtt helyezték ki ismeretlen tettesek. Azért fogalmazok így, mert szabálytalanul tették ezt. A-kategóriás műemlékről lévén szó, a hatályban lévő jogszabályok szerint az engedély nélküli módosítás súlyos bűncselekménynek minősül. És az építési engedélyben nem szerepelt ennek a bizonyos második táblának a kihelyezése. Másnap, miután a táblát kihelyezték, feljelentést tettem az ügyészségen. Az ügyészség pedig megbízta a Kolozs Megyei Rendőrséget a nyomozás elindításával. Most jutott el odáig az ügy, hogy – úgy tűnik – a rendőrség záros határidőn belül lezárja a nyomozást. Engem már másodjára hallgattak ki; gyakorlatilag ugyanazt tudtam elmondani, amit korábban, illetve amit a feljelentésben megfogalmaztam, nevezetesen, hogy bűnténynek minősül ez az engedély nélküli táblakihelyezés. Azt is közöltem, hogy a felelősségre vonás mellett kérjük a tábla eltávolítását. A rendőrség megnevezte gyanúsítottját, Sorin Apostut, Kolozsvár volt polgármestere személyében. A sajtóban pedig elismerte a volt polgármester azt, hogy nemcsak tudott az ügyről, de történelmi jóvátételként nevezte a tábla kihelyezését, tulajdonképpeni visszahelyezését, mert a szobor restaurálása előtt a Iorga-szöveg szerepelt a műemléken. A tábla még Funar polgármestersége idején került a szobor talapzatára. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után, de ezt a táblát nem tették fel akkor. Ez a rendőrséghez, és az ügyészséghez kapcsolódó rész.

 Melyik a másik?  

–Meg kell vizsgálni, hogy a polgármesteri hivatal, mint illetékes, és a közterület fenntartó hivatal miként hajlandó cselekedni. A rendőrség , az ügyészség megállapítja a bűntény tényét, eléri, hogy felelősségre vonják a tetteseket , de ettől függetlenül a polgármesteri hivatalnak a teljesen nyilvánvaló műemlékrongálás tényét saját hatáskörben kéne megállapítani, és a táblát eltávolítani. Hiszen, aki egy ilyen hivatalban tisztviselőként dolgozik, tudhatja, hogy esetünkben engedély nélküli táblaelhelyezés történt.

 Jelenleg mi tartja vissza a polgármesteri hivatalt attól, hogy saját hatáskörében a táblát eltávolítsa? László Attila, a kincses város hajdani alpolgármestere már 2011. december elején úgy nyilatkozott: reális esély van arra, hogy karácsonyig, legkésőbb 2012 elejéig leszereltessék a Mátyás-szoborcsoport talapzata elől a bronzplakettet.

 –László Attila nem egyszer ígérte meg a tábla eltávolítását. Véleményem szerint, ahogy politikai indoka volt a kihelyezésnek, politikai akarat akadályozza az eltávolítást is. Választások közelednek, és valószínűleg mindenki óvatos ebben az ügyben. Ha a városvezetés nem teszi meg jószántából a tábla eltávolítását, akkor meggyőződésem szerint, jogi úton kötelezik erre.

 Tudtommal Sorin Apostu volt polgármester ellen más ügyben is nyomoznak…Most összevonják a vádakat?

 –Tudomásom szerint ez a harmadik büntetőjogi eljárás, amit a volt polgármester ellen indítottak, mert emellett két korrupciós ügyben gyanúsított. Ennek az ügynek sok köze nincs a másik kettőhöz, de a rendőrség közlése szerint szinte nyilvánvaló a törvénysértés ténye. Apostu továbbra is kitart amellett, hogy a tábla elhelyezése törvényes, hogy a minisztérium közzétette a szoborcsoport felújítási tervét, amelyet maga a polgármester is elfogadott, és amely egyetlen bronztábla elhelyezését engedélyezi. Szerintünk viszont a polgármesteri hivatalnak kellett volna feljelentést tenni az 1991/50-es, építkezéseket szabályozó törvény  24. cikkelye, illetve a 2001/422-es műemlékvédelmi törvény alapján, de ezt a nevezett intézmény elmulasztotta megtenni.

 Tehát Kolozsvár magyarjai nem törődtek bele abba, hogy megmaradjon ez a tábla.

 –Nem feltétlenül csak magyar kérdésről van szó, de az nyilvánvaló, hogy a kolozsvári magyarokat sérti ez a tábla. Ahogy a Baba Novac-szobron szereplő ezen idézet „Bába Novák / Mihály vajda / kapitánya, / akit szörnyű kínok közt öltek meg / a magyarok / 1601. febr. 5-én” is. Hiszen kollektív bűnösséget sejtet. Az ilyen provokáció minden jó érzésű embert sért. Hiszem, hogy kimondottan káros, ha történelmi személyiségeket provokációra, uszításra használ valaki, s ezzel rossz hangulatot kelt. Itt az idő ahhoz, hogy Kolozsvár lakói túllépjenek a funári időkre emlékeztető dolgokon. Bízom benne, hogy a választások után ez így is lesz.

 Említette a választásokat. Azzal, hogy a három romániai magyar párt nem fog össze, az nem hajtja-e a nacionalista románok malmára a vizet?

 –Nagyon fontos lett volna az összefogás, de esetünkben hármon állt a vásár…Ha pedig az egyik félnél hiányzik a szándék a szövetség megkötésére, akkor azt nem lehet erőltetni. Esetünkben az RMDSZ a tavaszi választási eredményeket – szerintem rosszul – elemezve elhatárolódott attól, hogy választási szövetséget kössön a többi magyar párttal. Ugyanakkor az a majdnem 20%-nyi szavazat, amit a másik két magyar párt kapott , arra kötelez bennünket –ezt az EMNP nevében jelenthetem ki – , hogy képviseljük őket. Nagyon remélem, hogy a súlyos belső gondokkal küszködő Magyar Polgári Párttal, ha formálisan nem is, de valamiképpen sikerül összefognunk. A cél nem feltétlen a hatalomra kerülés, hanem a magyarság szolgálata. A 6+3-as alternatív küszöb –ha egy párt hat képviselői és három szenátori kollégiumban nyer, akkor a párt képviselői bejutnak a parlamentbe akkor is, ha országos szinten a párt nem éri el az öt százalékot – miatt lehetetlen, hogy az RMDSZ kiessen a parlamentből, és számunkra komoly esélyt jelent a bejutáshoz.

 

Medveczky Attila