vissza a főoldalra

 

 

 2012.10.12. 

A római magyar kápolna búcsúja

Október 9-én, a kedd reggeli szentmisén tartották idén a Szent Péter-bazilikában a Magyarok Nagyasszonya-kápolna búcsúját.

 A szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be, aki a Magyar Püspöki Konferenci képviseletében vesz részt az október 7-én kezdődött püspöki szinóduson. Koncelebrált Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi megyéspüspök és Palánki Ferenc egri segédpüspök, valamint Rómában dolgozó és otthonról érkezett magyar papok és szerzetesek, köztük Darvas Kozma József esperes, plébános, aki Csíkszeredáról érkezett zarándokok csoportjával.

 A szentmisén részt vett Tarlós István, Budapest főpolgármestere, valamint Györiványi Gábor, Magyarország szentszéki nagykövete.  

Homíliájában Udvardy György püspök kiemelte: mi, hívők, a keresztség szentsége révén mindannyian hivatottak vagyunk arra, hogy – Máriához, a kegyelemmel teljes égi édesanyánkhoz hasonlóan – befogadjuk a kegyelmet, és mindnyájan áldás legyünk környezetünk, nemzetünk és egyházunk számára – írta összefoglalójában Németh László.

 

Kép: Bókay László

 

(Forrás: magyarkurir.hu)