vissza a főoldalra

 

 

 2012.10.12. 

Isten szentségével és tisztaságával dicsekedjünk

„Ez a Reformáció hónapjának vezérgondolata" – mondta Steinbach József, református püspök prédikációjában október elsején, a budapesti Kálvin téri Református templomban.

A zenés istentisztelet előtt mintegy fél órával a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes trombitáit fújva lépett ki a templom elé, és a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulói a templom kapujára kiszögelték Luther 95 pontját. Ezzel kezdődött meg hivatalosan a Reformáció Hónapjának ünneplése.

 A Reformáció Hónapja az egykor volt protestáns napok kiterjesztése, amelyet első alkalommal 1939-ben rendezett meg hazánkban a református és az evangélikus egyház. A hagyományt a rendszerváltozás után három évvel felújították. Az eseménysorozatba azóta a MEÖT más tagegyházai is bekapcsolódtak: a baptista, metodista, anglikán, pünkösdi egyház és öt ortodox egyházi szervezet is. A Reformáció Hónapjának közös ünnepélyes nyitó istentiszteletén idén Steinbach József, református püspök, a MEÖT elnöke volt az igehirdető. Magyarázatában elmondta, hogy másokért és nem önmagukért kell élniük az evangéliumban hívőknek. A püspök arról is beszélt az elvilágiasodásra utalva, hogy ne tévesszenek meg bennünket a statisztikai adatok, ne daráljon be minket a modern világ bűnös rendszere, mert Isten szentségével és tisztaságával kell járniuk a világban a keresztényeknek, azzal a bizonyossággal, hogy Jézus ügye győztes ügy.

 A református püspök megjegyezte, hogy a Krisztusban hívők tudnak egymással dicsekedni másoknak, mert Jézusban közös a hitünk, a küldetésünk és a feladatunk a világ felé, ugyanis a mindent relativizáló világ várja az evangélium hírét. Steinbach József rámutatott: van Istennek kedves dicsekvés, amely jó lelkiismerettel kifejezhető, amelyben öröm, reménység, jövőbe vetett bizakodás van, amelynek az az alapja, hogy Isten kegyelmével jártunk a világban. A püspök megjelölte a Reformáció Hónapja vezérgondolatát: Isten szentségével és tisztaságával dicsekedjünk.

A liturgiában a MEÖT tagegyházainak vezetői vettek részt. Zenei közreműködők a Vox Nova Baptista Férfikar, a Lutheránia Énekkar, a Soli Deo Gloria Kamarakórus, az Esterházy Kórus, valamint a Cantores Eccliesiae Rézfúvós Együttes voltak.

 

(Forrás: MTI, képek: Sereg Krisztián)