vissza a főoldalra

 

 

 2012.10.12. 

Mikó-ügy: Halasztással kezdődött a fellebbviteli per

Az alperesek kérésére halasztással kezdődött október 5-én a Ploiesti-i Táblabíróságon a Mikó-ügy fellebbviteli pere: a következő tárgyalást az ügyben jogerősen ítélkező háromtagú bírói tanács november elsejére tűzte ki. Az első fokon eljáró buzaui törvényszék június 29-én hozott ítéletében jogtalannak minősítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 2003-as visszaszolgáltatását az Erdélyi Református Egyházkerületnek, ezért elrendelte az épület visszaállamosítását, a restitúciós bizottság tagjait pedig három-három évi szabadságvesztésre ítélte. Markó Attila, a restitúciós bizottság letöltendő börtönbüntetésre ítélt egyik tagja (képen)  az MTI-nek elmondta: az ítélet ellen fellebbező alperesek ügyvédfogadás és a védelem előkészítése érdekében kértek halasztást. A bírói tanács másfél tucatnyi ügyet tárgyalt pénteken: az utolsók között került sor a Mikó-ügy tárgyalására, mert a felperes Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) képviselője csak délután jelent meg tárgyalóteremben. Az ülésvezető bíró ismertette, hogy az alperesek írásban kérték a tárgyalás elnapolását és – miután ez ellen az ügyész sem emelt kifogást – a következő tárgyalást november elsejére tűzte ki. Markó Attila elmondta, reménységgel tölti el az a határozat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogok Bírósága hozott a gyulafehérvári Batthyáneum épületének ügyében, mert a határozat kimondta, hogy a római katolikus egyház tulajdonjoga megsérült. „Ennek az esetnek az ismeretében arra akarjuk felhívni a román igazságszolgáltatás figyelmét, hogy nem kell minden ilyen esetben Strasbourgtól várni az igazságot, az egyházi és közösségi tulajdon visszaszolgáltatásának jogosságát a romániai igazságszolgáltatásnak is be kell látnia" – mondta Markó Attila, aki jelenleg is államtitkári rangban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben a sepsiszentgyörgyi választókerületben képviselőjelöltként indul a decemberi parlamenti választásokon. Az államtitkár másfelől nem túl optimista a Mikó-ügy fellebbviteli pere ügyében. „A bírói rendszeren belül van egyfajta szolidaritás: nem vágjuk pofon a kollégákat felső fokon. Másrészt annyira szigorú volt a buzaui bíróság döntése, más hasonló döntések tükrében, hogy abból az látszik, valamiféle befolyásolás történt. Amikor tüntetünk, nem azért tesszük, hogy mi befolyásoljuk a bíróságot, hanem azoknak akarunk üzenni, akik eddig is befolyásolták és a fellebbviteli tárgyaláson is befolyásolhatnák a bíróságot" – magyarázta Markó Attila. A fellebbviteli per kezdetének előestéjén, október 4-én Sánta Imre református lelkész felhívására több mint ötszázan élő láncot vontak a Székely Mikó Kollégium köré az egyházi ingatlan visszaállamosítása és a restitúciós bizottságot sújtó ítélet elleni tiltakozásul. Október 4-én Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a kormány nevében szolidaritását fejezte ki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében érintettekkel, valamint a református egyházzal, és azt mondta, a nemzetközi fórumoknak is fel kell figyelniük a történtekre. Markó Attilát a restitúciót kezdeményező Kisebbségügyi Hivatal képviselőjét és Marosán Tamást, az egyházkerület jogtanácsosát három-három éve letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium jogászát pedig három év felfüggesztett börtönre ítélte a buzaui törvényszék.

 

(Forrás: erdely.ma)