vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.07. 

Tiltakozás a szlovák állampolgársági törvény ellen

Kassán mintegy ötszázan vettek részt az Alkotmánybíróság épülete elé vezető békemeneten, melyet a kettős állampolgárság lehetőségéért szerveztek. Szlovákiában szeptember elseje a Szlovák Köztársaság Alkotmányának napja. A megmozdulást a kettős állampolgárság intézményét szorgalmazó munkacsoport tagjai szervezték, ők voltak azok, akik tavaly ilyenkor a kettős állampolgárságot támogató aláírásgyűjtést indítottak. A menet a tervek szerint indult a Szent Erzsébet Dóm elől, ahonnan útjuk a Fő utcán át az Alkotmánybíróság épülete elé vezetett. Az indulás előtt az a Kassai Gyula református lelkész áldotta meg a menetet, akit szintén megfosztottak szlovákiai állampolgárságától amiatt, hogy felvette a magyar állampolgárságot. A tüntetők transzparensén a "Követeljük a jogsértés megszüntetését" felirat is szerepelt, és az alkotmány szavaira is emlékeztettek: "Akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától". A taláros testület épülete előtt több beszéd is elhangzott. A résztvevőket Boldoghy Olivér üdvözölte (szintén felvette a magyar állampolgárságot). Samu István, a szervező munkacsoport vezetője elmondta, céljuk a szlovák állampolgársági törvény módosítása. Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke tájékoztatta az embereket, hogy New York állam volt kormányzója, George Pataky is azt a nézetet vallja, hogy a szlovák állampolgársági törvény méltatlan az európai szellemiséghez.  Felolvasták a Sepsiszentgyörgyön, az Igazság Napjának nevezett, a kassaival párhuzamosan folyó erdélyi tüntetés résztvevőinek üdvözletét és biztató szavait is. Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke is részt vett a meneten, és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is. A megmozdulás végén az Alkotmánybíróság bejáratánál elhelyezték a szlovák állampolgársági törvény javasolt változatát, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

 

(Forrás: felvidek.ma)