vissza a főoldalra

 2012.09.07. 

Jó gazdaként és ne parazitaként éljünk

Az ősképek adta biztonság zavarja azt a társadalmat, amely életellenes, amelyik csak a fogyasztásra ösztönöz

Molnár V. József Magyar Örökség Díjas művészettörténész, képzőművész ,néplélekrajz-kutató 1930. március 17-én született Cserhátpusztán. 1956-os forradalmi tevékenysége miatt két és fél évig börtönben ült, s kizárták az ország összes egyeteméről. Szabadulása után nyomdászként dolgozott, majd festőművészként és grafikusként. Ezt követően a Műszaki Könyvkiadó szerkesztőjeként tevékenykedett, onnan ment nyugdíjba. Az 1970-es évek óta mindmáig a szerves műveltség kutatója és krónikása, számos egyetem és főiskola tanára, több mint két tucat könyv szerzője és társszerzője, emellett folyamatosan előadásokat tart szerte a Kárpát-medencében. 2003-tól a Történelmi Vitézi Rend tagja. 2012. június 23-án megkapta a Magyar Örökség Díjat.

 Közel negyedszázada kutatja a népi, az ún. szerves műveltség mára már eltűnt vagy nyomokban megtalálható jeleit. Miért nevezi ön a népi műveltséget szervesnek?

 –Azért nevezhető annak, mert népünk hite szerint, és ez a hit bennem is él; a teremtő Isten, aki formálta a világmindenséget, adta az ősképeket. Ezek az ősképek pedig vele születnek az emberrel. A képek és az ősképek között az a hatalmas különbség, hogy az ősképekkel együtt születik a tartalom. Tehát nem kell egy társadalmi rétegnek megegyeznie abban, hogy egy bizonyos formának mi a tartalma. Az ember által kitalált formáknál viszont már egy-egy társadalmi réteg szolgáltatja a tartalmat. Azért szerves a műveltség, mert közvetlen kapcsolata van minden más teremtett létezővel, beleértve a csillagködöket is. Az egységes elv summázata található meg az ősképekben. Az ősképek így alkalmasak arra, hogy az ember eligazodjon a teremtett mindenségben, hogy otthon érezze magát, és serkentő gazdaként – nem parazitaként – tudjon létezni a világban.

 Hol is találhatók meg a szerves műveltség jelei? A civilizációs fejlettség, a fogyasztói társadalom mennyire ölte ki a hagyományt?

 –Az tény, hogy ezek a jelek háttérbe szorultak, viszont a világ minden pontján megtalálhatók. Még a legcivilizáltabb államokban is. Ennek oka, hogy minden kisgyerekkel újra születik a világ. És a kisgyerekek ugyanazokkal a formákkal, ősképekkel születnek a világba. Ez a jövő reménye, mert a civilizáció mindent tönkretett. Egy időben, mikor lányom óvodás volt, gyerekrajzokkal foglalkoztam. Döbbenten fedeztem fel, hogy azokat a formákat rajzolja, melyek a kőkor óta jelen vannak a világunkban. Először még arra gyanakodtam, hogy apja grafikus vénájából örökölt valamit, de mikor más gyerek rajzára is felfigyeltem, rá kellett jönnöm arra, hogy mindegyik kisgyerekkel újraszületik a világ. Erről először Rhoda Kellogg írt könyvet Gyermekrajzok művészete címmel. Még ott is ugyanolyan formákkal születik a gyerek, ahol törzsközösségben élnek az emberek. Sokan felvetik, hogy a törzseknél nincs papír, ceruza, a válaszom: de van puha föld és van bot. Az ősképek mindezen túl a műveltség összegzései. Ezek adták az ember életének minden részletében a rendeződést. Mindezt az őrségi Pankaszon, édesanyám szülőföldjén fedeztem fel. A pankaszi paraszt nagycsaládban fedeztem fel azt, hogy az asztal körül ülésnek a rendje, vagy az, ahogy öregapám dolgozott a szőlő körül, vagy a keresztelő, az esküvő szokásrendszere mind-mind az őképeken alapulnak, ahogy az archaikus imádságaink, és legendáink is. Az ősképek azért is nagyon fontosak, mert a nyelveken már nem tudtunk szót érteni egymással, de az ősképekkel igen. Ha Korondon, Páll Antal fazekasmesternél járunk, láthatjuk az ősképek működését. Sajnos a civilizációban arra törekednek, hogy az ősképek kikerüljenek az emberek belső tudásából , tehát a tudat mögötti formák világát tudatosan irtják ki.

 Azt az embert, akinek a szerves műveltség biztonságot ad, nem lehet rávenni arra, hogy még többet fogyasszon

 Mi kell ahhoz, hogy valakiben felnőtt korában is megmaradjanak az ősképek?

 –Az ősképek bármikor előhívhatók a tudat mögötti régiókból. Ahhoz, hogy az ősképek előtérben maradjanak, ahhoz viszont megfelelő nevelésre van szükség. Mind az iskolában, mind a családi környezetben. Az ősképek adta biztonság zavarta azt a társadalmat, amely életellenes, amelyik csak a fogyasztásra ösztönöz. Azt az embert, akinek a szerves műveltség biztonságot ad, nem lehet rávenni arra, hogy még többet fogyasszon. Mit tett az ellenerő? Hiteltelenné tette az ősképeket, és azt terjesztették róluk, hogy primitívek. S bizony ez az életellenes erő már az európai középkorban megjelent. Ahol a civilizáció megjelent, ott függővé és rabszolgává vált az ember.

 Egyrészt vannak, akik befolyásolhatók, mások pedig bár tudják az igazat, mégsem hirdetik. Félelemből, kényelemből. Ez a jóra való restség.

 –Az életellenes világ mindig megtalálja a gyenge pontunkat, hiszen mindenki szereti a kényelmet. Viszont csak a kényelemmel nem lehet igazolni azt, hogy ennyire előre tört a pusztító erő. A Kárpát-hazában a tatár betörés után egészen a török időkig a világ legkorszerűbb ártéri gazdálkodása működött. Ezzel hihetetlenül keveset kellett az embernek dolgozni azért, hogy minden betevő falatja meglegyen. Erről Andrásfalvy Bertalan és Molnár Géza is több tanulmányt írt. Andrásfalvy leírja, hogy felmenőink megfigyelték, hogy Duna miként megy ki a medréből. Ezután hozták létre az úgynevezett mesterséges folyókijáratokat, a fokokat. S ha ott rakják le a halak az ikrákat, akkor sokkal több hal keletkezik, mint a sodró folyam medrében. Ez által tehát nagyon sok halhoz jutottak. Az ártéri gazdálkodásnál a gabonatermelés minimális volt, de ott volt az ősgabona, a sulyom, ami ma is fellelhető még a Tisza mentén. Hasonlít a köleshez, s akkortájt megőrölték, és belőle sütöttek kenyeret. Népmeséinkben gyakran találkozunk olyan fordulattal: az ember nem vetett, csak aratott. Bizony ez volt az az időszak. Kevés munkával, és ésszel nem kihasználták, hanem használták a természet adta lehetőségeket.

 Említette, hogy mindez a török időkig tartott. A törökökön kívül más nem okolható a hanyatlás miatt?

 –Nem csak a törökök hoztak ránk bajt. Később a Habsburgok még nagyobb kárt tettek a nemzet ellen, mint a török. Nekik az volt a törekvésük, hogy a magyar nemzetet megszüntessék. Kiirtsák a magyar nemzeti öntudatot.

 Tehát Aczél elvtárs elődjei voltak.

 –Természetesen, hiszen egy szabadkőművesek által irányított uralkodóházról van szó. Őket ugyanaz a nagytőke irányította, mely nemrég ránk is a válságot hozta. De menjünk vissza a Habsburgokhoz: amikor a török ellen összefog Európa, akkor a sereg élén ott harcoltak a magyar végvári vitézek is. A haza visszafoglalása főleg az ő hősi áldozatukon múlott. I. Lipót király ezt azzal „köszöni meg”, hogy földig romboltatja a magyar várakat. Ez a király hoz létre egy olyan társaságot, melynek az volt a célja, hogy a magyarok ne kapják vissza a tulajdonukat. I. József pedig a világegyetem egyetlen szerves alkotmányát csonkítja meg: kiveszi az Aranybullából a nemesek ellenállási jogát, és megszünteti a nádori tisztséget. Csupán a Rákóczi-szabadságharc után voltak kénytelenek ezeket visszaállítani. Szintén I. József rendeleteinek „köszönhető” az, hogy magyar emberek városban nem telepedhettek meg. Így nem kell azon csodálkozni, hogy Budán a XIX. század végén is főleg németek éltek. Meg kell nézni a cégtáblákat: csehek, németek, tótok, zsidók, rácok neveit olvashatjuk. I.József rendelkezik afelől is, hogy indokolatlanul és aránytalanul sok idegen telepedjen le az országban. A szerbek egészen Győrig jönnek fel, a románok pedig Gyuláig. Nem maguktól, hanem osztrák hívásra. Németek telepednek le Erdélybe, s lejönnek a tótok az északi hegyekből. S hová? A Balaton-felvidékre és a Pilisbe. Abba a Pilisbe, ami központja volt a nemzetnek. Mária Terézia pedig mit tett? Megszüntetette a magyar határőrséget, és 1744-ben rendelkezik a veszteglő zárról. Ez azt jelentette, hogy a Kárpátokon túl élő csángók elszakadtak tőlünk. Addig ott, Kumániában él a gyepümagyarság, és magyar püspökség is működik. A veszteglőzár rendelet megtiltotta, hogy a gyepűvidéken élő népek, illetve Bukovina területén élő 2 millió csángó magyar többet a Gyimesi hágón és Békási szoroson ne kerülhessen be a belső hazába. Azóta nincs magyar tanítójuk, azóta nincs magyar papjuk. Trianon előkészül. A kétmillió csángóból 200 ezer maradt mindössze. A 200 ezer közül 100 ezer egyáltalán nem tud magyarul. A megmaradt fél-csángóság darabolva beszéli a magyar nyelvet. De hát hála Istennek, van néhány csángó falu, ahol tisztán, szépen tudnak, Isten kegyelméből magyarul beszélni.

 Egyértelmű, hogy a betelepítések miatt a Habsburgok is okolhatók Trianonért, mert a nemzetiségek tudtak mire hivatkozni.

 –Természetesen, hiszen maguktól nem mertek volna lejönni a hegyekből a tótok sem. Sok mindent elhallgatnak, és félretájékoztatnak. Azt szokták mondani, hogy a betelepítés azért kellett, mert a magyarokat megölte a török. Ez így nem igaz, nem is lehetett igaz. Erre egy példa: Gyula magyar lakossága elmenekült, mégpedig az árterekbe, ahol bőségesen volt hal és vadsulyom. Amikor a törököt kiverték Gyuláról, akkor a hagyomány szerint a Nádi Boldogasszony vezette vissza az embereket a városba. S mire visszatértek, azt látták, hogy már németek és románok laknak ott.

 Mindent megtettek annak érdekében, hogy a szeretet népét kiüldözzék a Kárpát-medencéből

 Az ártéri életről jut eszembe Jókai Cigánybárója és a belőle készült Szaffi c. rajzfilm. Abban is bemutatják azt, hogy a Habsburg-hódítással háttérbe szorulnak a magyar népi hagyományok.

 –Igen, az ősműveltség szorult akkor háttérbe. Előbb említettük Trianont. Azt, hogy ezt a népet, nemzetet elpusztítják, az nem újkeletű dolog. A IX. századtól kezdve ez a cél. A gyűlölködő Európában nem nézték jó szemmel azt, hogy a magyar a kereszténység lényegét megvalósítva a szeretet népeként élt. A többi nép ezt nem nézte jó szemmel, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a szeretet népét kiüldözzék a Kárpát-medencéből. Erre már 907-ben felkészültek, de akkor Árpád magyarjai a pozsonyi csatában megverik a háromszoros túlerőben lévő ellenséget. A frankok egészen Szent István koráig nem mernek betörni hozzánk. Minden gyarlóságunk ellenére mi voltunk Európában az egyetlen biztonságos sziget. Soha egyetlen egy népet nem aláztunk meg, nem gyarmatosítottunk, sőt befogadtuk a menekülőket. De menjünk sorba, mi és ki okolható még Trianonért. Tudják-e, hogy mi történt 1867-ben? Egy liberális kötődésű kormány ült a nyakunkra. Hallják-e azt a gyermekeink, hogy az első liberális kormány miért tartotta szükségesnek, rendeletet is alkotott belőle, hogy az egyházi esküvőt eltörölje. Az egész nemzet megrettent. Tudták, hogy ha nem kötelező Isten előtt az ígéret, akkor a család szétzüllik. És a család szétzüllése akkor már elkezdődött. A katolikusoknál addig minden családban legalább egy gyermeket Józsefnek kereszteltek. Józsefnek, Jézus nevelő apjának a nevét kapja, hiszen ő a család védőszentje. Ezzel próbáltak védekezni a sátáni terv ellen. A liberális kormány minden média hatalmat átadott a velünk ellenséges liberális zsidóságnak. A sajtó, a liberális XIX. század végi, XX. század eleji sajtó tele van a magyar nép, a magyar paraszt és a magyar nemes gyalázásával. A liberális kormány lehetőséget biztosított az idegen tőke beáramlásának. Tény: Budapest világváros lett, de másfélmillió magyar kitántorog Amerikába. A román irredenta lapok pedig a zsidó tőke segítségével Budapesten jelentek meg. Azt kell látnunk az egész történetünk Golgota, mert krisztusi sors jutott nekünk. 1920. június 4-én pedig megtörtént a keresztre feszítés.

 De hitünk szerint Krisztus feltámadt halottaiból.

 –Volt idő, mikor a mi nemzetünk is feltámadt. Erre példa volt a Horthy-korszak. Bethlen István első intézkedése volt a történeti alkotmány visszaállítása. Közben nem mondott le arról az entente, hogy megsemmisít bennünket, de mégis 1938-ra a közepes gazdagságú országok közé tartozott a megcsonkított haza. Sőt akkor jelentősen nőtt a lakosság száma.

 Említette, hogy az ellentábor célja volt a magyar nemesség tönkretétele is. A történelemkönyvek úgy ábrázolták a magyar nemest, mint aki ideje jó részét a parasztok kínzásával tölti, és máson sem jár az esze, mint a szegények megnyomorításán. Kanyarodjunk vissza az időben, igaz, nem az ősi korokba, hanem 1930-as évekhez. Milyen emlékei vannak az 1945 előtti időkből? Milyen volt az élet a Széchenyi grófok birtokán?

 –Tény, hogy abban a korszakban is volt szegénység, hiszen a trianoni békediktátum következtében elcsatolták a haza minden jelentős nyersanyaglelő helyét. Ráadásul jött a világválság. Tény tehát: voltak szegény emberek, de aki szegény volt, és dolgozott, nem halt éhen. Meg tudott élni. Azt is ki kell jelenteni, hogy hajdan a magyar feudalizmusban a föld harmadjogon a gazdálkodó jobbágyé volt. Ezért csupán 12 nap robottal és 20 százalékos adóval tartozott. Az a fajta szegénység, ami a nyomor szélére lökte a parasztokat akkor következett be, mikor a magyar nemeseket megfosztották földjeiktől, és egyre több zsidó bérlő érkezett. Később a felszabadított magyar jobbágy cselédként kezdett el a földeken dolgozni. Ez a cselédség a két háború közt is megvolt. Jártam együtt iskolába cselédgyerekekkel, de nekik nem volt ruházkodási és élelmezési gondjuk.

 A következő állomás: 1956. A szabadságharc idején az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság egyik vezetője volt. Ma többen azt mondják, a szabadságharc idején mindenki egyet akart és minden párt, mozgalom magáénak mondja 1956-ot.

 –Akkor az alaptörekvés az volt, hogy meg kell szabadulni a szovjet igától. Ebben mindenki egyetértett, de ezen kívül a különböző csapatok más és mást akartak. Voltak, akik a királyság államformáját akarták visszaállítani. A legtöbben viszont csupán reformot akart, valami olyasfélét, mint ami Jugoszláviában volt. Érdekes, ennek a szabadságharcnak nem volt vezetője. Többen Nagy Imrét mondják annak, holott ő mindig az események után ballagott. A javára az írható, hogy október végén úgy döntött, a magyar népet szolgálja. Az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság tagjaként a parlamentben beszéltünk Tildyvel ,Kéthly Annával is, és már akkor láttam, hogy az akkori Országgyűlés sem irányította az országot. Mi pedig, botor fejjel , fiatalos lendülettel megpróbáltunk valami egységes szervezetet létrehozni. Az a véleményem, hogy ezt a szabadságharcot a Jóisten irányította.

 Sokat beszélgettünk a történelemhamisításról. Őstörténetünket régóta hamisítják, elferdítik. De nem ártanak az ügynek azok, akik mindféle kutatás nélkül jelentenek ki délibábos, tetszetős elméleteket, hiszen ezzel nevetségessé tehetik a valódi kutatók, szakemberek munkáit is. Szántai Lajos történész említette pilisszántói előadásában, hogy ezzel lejáratják a legmagasztosabb célokat is.

 –Nagyon sok a hiú ember. Ők nem biztos, hogy alapvetően rossz szándékúak, de azért, hogy minél nagyobb hírnévre tegyenek szert, képesek olyan könyveket kiadni, képesek olyan dolgokat létrehozni, amivel csak ártanak. Őket sajnos kihasználja a hatalom. Mindez csak azért történhet, mert régóta folyik az agymosás, mert az egységes alapról le tudták lökni a nemzet javát.

 Mi a nemzeti avantgarde-ot képviseltük

 Sokan nem is tudják, hogy Molnár V. Józsefnek volt egy festőművész-korszaka is. Legyen kedves erről szólni.

 –Kisgyermek koromban nagyon szerettem rajzolni, talán tudtam is. Viszont a különböző iskolákban a rajtanárok elvették a kedvemet a rajzolástól, mert ők másfélét vártak tőlem, mint amit én jónak tartottam, én pedig azt a másfajta rajzot – valaminek a puszta másolását – nem tudtam elfogadni. Például Marcaliban a polgári iskolában olyan rajtanárnőnk volt, aki nagyon fontosnak tartotta azt, hogy mi rajzoljuk-fessük a magyar motívumokat. Ezek közül ő a matyó motívumokat kezdeményezte. A csodálatos pávaszemeket kellett lemásolni. Az felelet meg az ő tanári elvárásának, aki pontosan ugyanazt másolta le, ugyanolyan színekkel. Nagyon szépen tudtam a vízfestéket kezelni; izgatott az a fénylés, ahogy a festék átengedi a papír fehérségét és nem mindig ugyanazt a színt festettem, ami a mintán volt, sőt a motívumokat is átváltoztattam. Nem a lényegét szüntettem meg, hanem azt tettem, amit egyébként a parasztember is, akitől az „eredeti” minta volt: cselekvően használtam azt az anyanyelvet – ma már ezt így fogalmaznám – , és ez nem tetszett a tanáromnak. Nagyobb baj volt a stílus, amit szabad rajzolásnál alkalmaztam. Nagyon érdekelt az emberi arc. Azon belül is a szerkezet. Nekem a fej a gyökerek összekapcsolása volt. Szálkákból, gyökerekből állt össze. És ebben az egész gyökeres emberi arcban égitestként volt jelen a szem. Ezeket a portrékat, finoman szólva, nem díjazták. Igen rossz jegyeket kaptam rajzból, és emiatt a rajzolást abbahagytam. A Fővárosi Nyomdaipari Vállalatnál jött el annak ideje és alkalma, hogy a lefojtott rajzolási kedv bennem felszabaduljon. Rávettem a főnökömet, hogy vegyen nekem egy egyszerű ki, 12 színből álló vízfesték palettát meg ecsetet, és én kikeverem a gépmesternek azt a színt, amit visszakérek a nyomtatványon. Leültem a korrektorasztalhoz, és sokáig csak néztem a festéket, s közben gyermeki öröm fogott el. Majd úgy festettem egész nap, hogy összecsorgattam a színeket. Ezek az összecsorgatott színek aztán alakzattá álltak össze. Akkoriban teljesen abban éltem, hogy a színek összefolynak, és ezek végtelen fontosak voltak a számomra. Heteken át csak festettem. Mielőtt a nyomdafestékkel kezdtem volna festeni, a temperával dolgoztam, és nem csak összecsorgatásokat tettem. Már a vízfestéknél is formáltam, folyattam, a folyatásból egy sajátos technikával komponáltam, és a fény legteljesebb őrzői, a növények, ezek közül is elsősorban a fák jöttek elő. A technikák viszont másodlagosak voltak, én mindig a fényt kerestem, és az én életem volt az a fa, amelyik fényként megvalósult. Ehhez találtam meg aztán a fehér műnyomó papírt – ami krétázott papír, hófehér, fényes felületű. Erre hengerrel finoman vittem fel a feketét. A finoman fölvitt fekete hártya a fehér papíron nagyon megdobogtatta a szívemet, és rézléniákkal, rézlapocskákkal szedtem vissza belőle a festéket. Itt viszont egy másik dolog érdekelt, nem a fa. A fával azonos értékű női és növényi természetű egyetlenegy dolog: a születés. Később az avantgarde –mozgalomba kerültem bele. Csáji Attila festőművész, az egyik avantgarde csoport, a progresszívok vezéralakja meghívót készíttetett a kiállítására. A meghívót én készítettem neki. Mellettem a falon, a szedőszekrény mellett volt néhány kép, amit festettem. Attila meglátta őket, összebarátkoztunk, és a progresszívok mozgalmába engem is belevont. Megmutattam Attilának a többi képemet, és ő úgy vélte, ezek az alkotások megértek arra, hogy kiállítást rendezzünk belőle. Az első önálló kiállításomra 1970-ben, a József Attila Művelődési Központban került sor. Utána voltak még közös kiállításaim, de nem ezek voltak a jellemzők, inkább közös kiállításokon vettem részt. Nagyon-nagyon boldog voltam, hogy engem, az amatőrt, egy javarészt profi festőkből, szobrászokból álló társulat maga közé fogadott. Az első igazán jelentős avantgarde kiállítás a Műegyetemen, az R-Klubban volt – ami nem is kiállítás volt, mert arra nem adtak engedélyt. Akkor az avantgarde a tiltott kategóriába tartozott. De a bemutatóhoz nem kellett lektorátusi, állami engedély. Így egy, vagy legfeljebb három napig lehetett megrendezni a rendező, vagy a befogadó intézmény terhére. Ez a kiállítás a képzőművészeti avantgarde két csoportját hozta össze. A másik csoport az úgynevezett „ipartervesek” voltak. Azért nevezték őket így, mert az IPARTERV-ben volt az első kiállításuk. Mi inkább a nemzeti avantgarde-ot képviseltük, ők inkább a kozmopolitát. Aczél György természetesen nem minket támogatott. Mi szerveztük meg a híres balatonboglári Kápolna Tárlatokat, mivel az általunk képviselt stílus a tiltott kategóriába tartozott. Galántai György festőművész barátunk bérbe vette a romos, elhanyagolt kápolnát, rendbe hoztuk, s mivel magántárlatot lehetett tartani, ezzel kijátszottuk a tiltást. Ez a kápolna egyébként teljesen romos volt, miután a szovjet csapatok kifosztották, a környék tolvajainak volt szajréosztóhelye. Aztán lassan eltávolodtam a képzőművészettől. Az 1970-es évek elején még kiállító művészként kerestem a kifejezés, az üzenetkifejezés egyszerű rajzi eszközeit, s az őskor embere környezetében a nem avuló formákra leltem. Az ősi formák felfedezésével együtt találtam rá arra a matematikai logikai modellre, amely eszközként lehetőségét hozta, hogy az ősképek tartalma, s eredendő rendszere, föl-, kitáruljon előttem, s bennem is, hiszen ezek a formák történelmi, társadalmi és gazdasági helyzettől, állapottól függetlenül velünk születnek – valahányunkkal.

Medveczky Attila