vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.12. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 37. száma

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Nyolcvankilenc az átmentés éve volt (2.oldal)

A felszínen egészen más történt, mint a mélyben. A ’89-es költségvetés zárszámadása, amelyet ’90-ben már a szabadon választott Országgyűlésnek kellett volna elfogadni – lehet ám, hogy ez meg is történt, csak senki nem vette észre a sok zöldfülű képviselő közül –, rendkívül sajátságos adatokat tartalmazott. Az állami költségvetés egyéb kiadásai rovatban 2 milliárd 90 millió forintot fizettek ki a megváltozott munkaképességűek támogatása címén. Ez fölöttébb érdekes. Ez az összeg több mint háromszázmillióval több, mint amit ugyanerre a célra az előző évben fordítottak. Hirtelen ennyivel többen váltak rokkanttá? Csak tán nem káderek leszázalékolásáról van itt szó? Életerős munkásőrök munkaképességének a megváltozásáról?

 Újbuda, az élhető város

Szeretnénk vonzó feltételeket kialakítani a kerületi rendőrök számára (4.oldal)

Új bérlakásokat adott át augusztus 23-án Újbuda Önkormányzata a kerületi rendőröknek. A kerületi kapitányság és az önkormányzat együttműködésének újabb állomásaként 24 bérlakást biztosítanak a rendőröknek kedvezményesen a Közalkalmazottak Házában. A Bornemissza utcában található épületet az önkormányzat 2000-ben vásárolta meg, a korábbi munkásszálló teljes felújításával összesen 48 lakást alakítanak ki, ezek felét kapják meg a rendőrség dolgozói kedvezményesen. Az első szakaszban tíz új lakást alakítottak ki a felső emeleteken, az év második felében pedig további 14-et adnak majd át. A kerületi rendőrkapitányság működésének támogatásáról és beruházásokról dr. Hoffmann Tamással, Újbuda polgármesterével beszélgettünk.

 Az első bűnelkövetés mind fiatalabb korra tevődik

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az illegális migránsok ügyében indított eljárásokra évente kb. 200 millió forintot fordít (5.oldal)

A Tett-programmal kapcsolatban a Belügyminisztérium Sajtóosztálya szerkesztőségünk számára a következőket nyilatkozta: A rendszerváltást követően robbanásszerű emelkedő tendenciát mutatott a bűncselekmények száma, ez az ezredforduló utáni években lassú csökkenésnek indult. A csökkenés ellenére nyilvánvaló vált, hogy az első bűnelkövetés mind fiatalabb korra tevődik, valamint igen magas az elkövetők visszaesésének, bűnismétlésének aránya. A projekt megvalósítását indokolta az is, hogy megfelelő színvonalú közbiztonság nem alakítható ki kizárólag a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás hagyományos eszközrendszerével: a büntetések szigorításával, a szabadságvesztésre ítéltek számának növelésével, térfigyelő kamerák telepítésével. Így jelentek meg az ún. resztoratív igazságszolgáltatás elemei a projektben: jóvátételi programok, közösségi foglalkoztatók.

 Klebelsberg az én vezérlő csillagom

Nem gyermekmegőrzőről van szó, hanem szakra és szakmára épülő képzésről (7.oldal)

Áder János államelnök úr a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát adományozta több évtizedes elkötelezett, példaértékű oktatói-nevelői és tehetséggondozói munkája, közéleti tevékenysége elismeréséül dr. Giber Vilmosnak, a Klebelsberg Középiskolai Kollégium igazgatójának; a Kaposvár Megyei JogúVáros Önkormányzata önkormányzati képviselőjének.

Kaposvár több emlkéktáblája fűződik nevemhez; a közgyűlésen felvetettem, hogy azok emlékét is megőrizzük, akik maradandót alkottak, de a kommunista rendszer mégsem becsülte meg őket. A helyi 1848-as, és 1956-os hősöknek is külön ünnepséget szervezünk, és az aradi vértanúk emléknapját is én hoztam be a város közgondolkodásába. Minden alkalommal én mondom az ünnepi beszédet abban az aradi emlékparkban, amelynek kialakítása szintén nevemhez fűződik. Emellett két éve a Hősök és Mártírok Közalapítvány elnöke vagyok; a hősök emlékét éltető ünnepségeket mi finanszírozzuk. Tehát talán ezeket is figyelembe vették, viszont sosem a kitüntetésért dolgoztam. Nem is számítottam arra, hogy mindezt a munkát valaha egyszer észreveszik.

 Közös árvízvédelmi program svájci támogatással

Az árvízi védekezéshez nélkülözhetetlenek a pontos tervek és nyilvántartások (7.oldal)

Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója: Azt a programot, amivel feldolgozhatók a felmérés eredményei, már ismerik kollégáink. A hossz- és keresztszelvények előállításai már nem igényelnek plussz ismereteket, mindezt azok használják, akik kint védekeznek a gáton, és például látni akarják, hogy a vízállás mennyire lesz közel a töltés tetejéhez. Természetesen az igazgatóság központjában is használjuk a hossz- és keresztszelvényeket, ha tudunk konzultálni a védvonalon dolgozó munkatársakkal, akkor egyazon rendszerből vonjuk le a következtetéseket.

 A magyar–lengyel kapcsolatok fáradhatatlan kutatója

A derenki telepesek leszármazottjai még mindig őrzik a nyelvükben a lengyel nyelv XVIII. századi archaikus formáit (9.oldal)

A kőbányai Lengyel Múzeum fő kutatási területe az ezeréves magyar–lengyel történelmi kapcsolatok és a magyarországi lengyelek története. Gyűjteménye folyamatosan bővül, melyhez a legnagyobb támogatást a magyar és a lengyel állam nyújtja. A két nép különleges, kölcsönös szimpátiáját történelmi tényekkel alátámasztva modern vizuális eszközökkel és hagyományos módon mutatja be. Ennek a múzeumnak igazgatója az a Konrad Sutarski költő, aki a lengyel–magyar kapcsolatok ezeréves történetével foglalkozik, és számtalan tanulmányt, esszét írt a két nép kapcsolatáról. Sutarski urat pályafutásáról, munkásságáról és a magyarországi lengyelek történetéről, sorsáról kérdeztük.

 80 éves Deim Pál, Kossuth-díjas festőművész

A pezsgő kulturális élet vonzaná a beruházókat is (10.oldal)

Nagyon jó, hogy üzemel a Ludwig Múzeum, de sokkal tágasabbnak kéne lennie ahhoz, hogy a magyar modern művészet alkotásait be lehessen mutatni. Nyugaton egymás után építik a múzeumokat, és azok anyagait reklámozzák. Ami szintén lényeges, hogy külföld felé is mutatkozni kéne, amihez szintén anyagi forrás kell az összeköttetéseken kívül. Mindez lassan alakul ki…

 Soha nem látott választási lehetőséget kínálunk

Ha nem hallgatnám meg munkatársaimat, nagyon nehéz helyzetbe hoznám a színházat (12.oldal)

A felnőtt bérletsorozatot azzal a Feketeszárú cseresznye c. Hunyadi Sándor darabbal kezdjük – rendező Kerényi Imre – , amelynek már június 4-én megvolt az előbemutatója, mert a trianoni diktátum idején játszódik ez a gyönyörű történet. A második bemutatónk közös darab a Soproni Petőfi Színházzal, és ez az Egy szerelem három éjszakája Huszti Péter rendezésében. A harmadik bemutatónk december 8-án lesz, Csiky Gergely, A nagymama vígjátéka. Ezzel a Nagy Viktor által rendezett darabbal koronázzuk meg Galambos Erzsi művésznő 80. születésnapi ünnepségét. 2013. februárjában pedig Arthur Miller Édes fiam c. színművének lesz a premierje.

 Csorja Gergely: Pénztény (19.oldal)

Röstelkedve adom közre az alábbiakat, mert rosszgyerekként csakazért is kifeszítettem egy közéleti hetilap határolta kereteket. Oswald Spengler A Nyugat alkonya című zseniális munkáját hívtam újra segítségül. Spengler analógiára épülő történelemszemlélete az elmúlt évtizedekben elsikkadt. Ugyanakkor civilizációs elmélete, a világtörténelmet, mint a civilizációk harcát is felfogó látása forrásmegjelölés nélkül jelent meg az amerikai politikai gondolkodásban. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című hatalmas visszhangot kiváltó munkája sok tekintetben spengleri utánérzés. Csakhogy Spengler munkája lényegesen mélyebb merítésű, ráadásul bölcselete kiállta az idő próbáját. A Nyugat alkonya, Spengler főműve annyira összetett, az egyetemes tudás olyan nagy területét fedi le, hogy teljességében megérteni hosszas folyamat.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575. Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. E-mail: info@magyarforum.hu.

Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.