vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.14. 

Tíz éve a szentek között, aki bilokáció révén Mindszentyt is felkereste a börtönben

A kapucinus ferencesek nagy szentjét, Pió atyát 2002-ben iktatta a szentek sorába II. János Pál pápa. A tízéves évforduló alkalmából szeptember 21-23. között a budai kapucinus templomban (Fő utca 32.) triduumot tartanak. A szentmiséket és a szentbeszédeket Berhidai Piusz ferences, pasaréti házfőnök tartja. A három nap programja: 17.15-kor rózsafüzér, 17.45-kor Szent Pió-litánia, 18.00 szentmise, gyónási lehetőség.

 Pietrelcinai Szent Pió (1887–1968) dél-olasz földműves szülők gyermeke. 16 éves korában lépett be a kapucinus rendbe, 1910-ben szentelték pappá. Ekkor életét felajánlotta áldozatul a bűnösökért, s elvállalt minden büntetést, amit Isten bűneikért rájuk mér. 1915-ben, amikor betegsége miatt vissza kellett térnie szülővárosába, Pietrelcinába, megkapta – még láthatatlanul – a szent sebeket. Utána a foggiai, majd a San Giovanni Rotondó-i rendházba helyezték. Itt, a rendház oratóriumában imádkozás közben jelentek meg rajta 1918. szeptember 20-án a stigmákat.

A sebek orvosi és egyházi kivizsgálása sokáig húzódott. A Hittani Kongregáció egyelőre nem ismerte el valódiaknak a stigmákat, és 1923–33 között tilos volt nyilvánosan szerepelnie. Át is akarták helyezni, eldugni az őt felkereső sokaság elől, de ez meghiúsult a település lakóinak mindenre elszánt fellépése nyomán. Amikor ismét nyilvánosan misézhetett, gyóntathatott, igen sok feltűnő megtérés történt általa. Megkapta Istentől a lélekbelátás, a távolbalátás, a jövőbelátás, a bilokáció és a csodás gyógyítás adományát. Pió atya bilokálás révén egyszer Mindszenty bíborost is felkereste a börtönben, és segített neki misézni. Ezt Pió atya mondta el később egyik rendtársának. E látogatást örökíti meg San Giovanni Rotondóban a szent sírja fölött lévő mozaikalkotás egyik jelente, amelyet 2009-ben XVI. Benedek pápa áldott meg.

Pió atya a betegek javára új, modern kórházat létesített 1956-ban, imaapostolkodó csoportokat szervezett. Miután elmondta a szent sebhelyek viselése 50. évfordulóján szentmiséjét, a rá következő éjszaka, életének 81. évében, 1968. szeptember 23-án elhunyt. Tisztelete halála után változatlan erősségű maradt. Boldoggá avatása 1999-ben, szentté avatása pedig 2002-ben történt.

„Mindenkié vagyok egészen, vallotta Pió atya, tehát mindenki mondhatja, hogy Pio atya az enyém” – ezt szem előtt tartva hívják a budai kapucinusok a triduumra Pió atya tisztelőit, lelki gyermekeit és mindazokat, akik jobban meg szeretnék ismerni a 20. század egyik legnagyobb hatású szerzetesének életét és lelkiségét.

 

(Forrás: ofm.hu)