vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.21. 

Magyarságvédelmi programot dolgoznak ki Tőkésék

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) támogatja az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) abban, hogy önállóan vegyen részt a decemberi parlamenti választásokon – jelentette ki az EMNT választmányi ülése szünetében szeptember 15-én Tőkés László elnök. Tőkés László – aki az EMNP védnöki tisztségét is ellátja – elmondta, kezdettől az erdélyi magyar pártok közös választási részvételét szorgalmazták, de ez a törekvés meghiúsulni látszik. Az EMNT-elnök emlékeztetett arra, hogy vasárnap, szeptember 16-án jár le az a határidő, ameddig a koalíciós szerződéseket be kell jegyeztetni. A politikus lehetségesnek nevezte, hogy az EMNP átlépje a választási törvényben megszabott küszöböt, azaz legkevesebb három szenátori és hat képviselői választókerületben megnyerje a választásokat. Hozzátette, ha ez nem sikerül, az sem számít tragédiának, hiszen – mint mondta – a távlati cél a 2016-os választásokon való tisztességes szereplés. Tőkés László emlékeztetett arra, hogy az európai polgári kezdeményezés ügyében sem sikerült összefogásra bírni az erdélyi magyar szervezeteket. Így az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is önálló indítványban kéri majd, hogy az Európai Unió szabályozza a tagországok kisebbségpolitikáját. Emlékeztetett azonban arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács és az EMNT egymás indítványainak a kölcsönös támogatásáról egyezett meg. Amiként az SZNT küldöttsége Baszkföldön és Katalóniában keres támogatókat az indítványához, az EMNT is európai partnereihez fordul. El szeretnék azonban kerülni, hogy az uniós kisebbségpolitika kikényszerítése a romániai választási csatározások áldozatává váljék, ezért csak a választások után kívánják beterjeszteni az indítványokat. Az EMNT választmánya által szombaton tárgyalt témák közül Tőkés László kiemelte: az EMNT határozatba foglalta a romániai magyarok nemzeti kataszterének az összeállítását. „Fontos, hogy tudjuk, hányan vagyunk" – jelentette ki Tőkés László. Hozzátette, az ukrajnai nyelvtörvény példáján felbuzdulva az EMNT újra síkraszáll azért, hogy a magyar nyelv elnyerje a regionális hivatalos nyelv státusát Romániában. Az autonómiaformák eléréséhez vezető cselekvési terv kidolgozásáról is határozott a testület. A Kárpát-medencében megnyilvánuló váltakozó erejű magyarellenességre válaszolva az EMNT magyarságvédelmi programot akar kidolgozni – jelentette be az elnök. A közösségi tulajdonban lévő ingatlanok védelmében pedig tíz-tizenöt erdélyi helyszínen kíván összehangoltan fellépni. Tőkés László azt is elmondta, az erdélyi magyarság egyetemi stratégiája és gazdaságfejlesztési terve után az EMNT egy erdélyi magyar sportstratégia kialakításán dolgozik, amelyhez Magyarország miniszterelnöke támogatását kérték. Tőkés László azt is bejelentette, hogy október 3-án Orbán Viktor miniszterelnök ellátogat Marosvásárhelyre, ahol részt vesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanévnyitóján.

 

(Forrás: erdely.ma)