vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.21. 

Elhunyt Dr. Zakar Ferenc Polikárp nyugalmazott zirci főapát

Dr. Zakar Ferenc Polikárp nyugalmazott zirci főapát életének 82., szerzetességének 64., papságának 57. évében elhunyt Budapesten. Zakar Ferenc Polikárp Ókéren (Újvidék mellett) született 1930-ban sokkultúrájú és vallási szempontból is színes környezetben: nyolc esztendős korában már három nyelven kellett beszélnie, és megismerkedhetett a katolikus, a protestáns és az ortodox világgal egyaránt. Tanulmányait a ciszterci rend III. Béláról nevezett gimnáziumában Baján végezte, itt érettségizett 1948-ban. Ezt követően felvételét kérte a ciszterci rend Zirci Apátságának növendékei közé. 1950 szeptemberében, néhány nappal a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása előtt többedmagával hagyta el az országot. Rómába került, ahol a Szent Anzelm Pápai Egyetemen folytatta tanulmányait. 1955. szeptember 4-én szentelték pappá. 1956-tól a rend Rómában tanuló növendékeinek magisztere. Ugyanettől az évtől egyháztörténelmet tanult a Pápai Gergely Egyetemen, 1960 őszétől pedig már a Pápai Szent Anzelm Egyetemen tanított. 1966-ban rendes tanárrá nyilvánították.

 1969 és 1972 között kánonjogot tanult a Pápai Lateráni Egyetemen, majd doktorátust szerzett. Mindezekre az ismeretekre nagy szüksége volt, a II. Vatikáni Zsinat után meg kellett szerkesztenie saját rendje és más szerzetesi intézmények számára az új konstitúciókat.

 1971-től a Pápai Szent Anzelm Egyetemen egyházjogot is oktatott, 1978-85-ig a teológiai kar dékáni posztját is betöltötte. 1981. február 9-én az Apostoli Szentszék kinevezte a Pápai Magyar Intézet Vigilancia Bizottságának tagjává, öt évvel később az intézetet felügyelő bizottság elnökévé. Nagylelkűen fáradozott azokért a magyar papokért is, akik Rómában éltek és tanultak.

 Zakar Ferenc Polikárp 1985 szeptemberétől tíz éven át volt a ciszterci rend generális apátja. 1996-ban a Zirci Apátság élére választották meg, hazatérve nagy szerepet vállalt a hazai egyházi élet megújulásában. Irányítása alatt a magyar ciszterciek továbbra is részt vállaltak a katolikus oktatásból iskoláikban, kollégiumaikban.

 A nyugalmazott főapát zirci temetésének pontos körülményeiről később rendelkeznek.

 

(Forrás: katolikus.hu)