vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.21. 

Újbuda, az élhető város

Szeretnénk vonzó feltételeket kialakítani a kerületi rendőrök számára

Új bérlakásokat adott át augusztus 23-án Újbuda Önkormányzata a kerületi rendőröknek. A kerületi kapitányság és az önkormányzat együttműködésének újabb állomásaként 24 bérlakást biztosítanak a rendőröknek kedvezményesen a Közalkalmazottak Házában. A Bornemissza utcában található épületet az önkormányzat 2000-ben vásárolta meg, a korábbi munkásszálló teljes felújításával összesen 48 lakást alakítanak ki, ezek felét kapják meg a rendőrség dolgozói kedvezményesen. Az első szakaszban tíz új lakást alakítottak ki a felső emeleteken, az év második felében pedig további 14-et adnak majd át. A kerületi rendőrkapitányság működésének támogatásáról és beruházásokról dr. Hoffmann Tamással Újbuda polgármesterével beszélgettünk.

 Milyen feltételekkel vehetik át a rendőrök a lakásokat?

 –Rezsivel együtt is kevesebb, mint 30 ezer forintba kerülnek a rendőröknek azok a bérlakások, amelyeket Újbuda Önkormányzata kedvezményesen biztosít a számukra. A kerületi rendőrök összesen 24 újonnan kialakított bérlakást kapnak a Közalkalmazottak Házában, ami a remények szerint hozzájárul a testület munkaerő-megtartó képességének növeléséhez. A bérlakások átadása a kerületi kapitányság és az önkormányzat együttműködésének újabb állomása. A Bornemissza utcában található épületet az önkormányzat 2000-ben vásárolta meg, a korábbi munkásszálló teljes felújításával összesen 48 lakást alakítanak ki, ezek felét kapják meg a rendőrség dolgozói kedvezményesen. Az első szakaszban tíz új lakást alakítottak ki a felső emeleteken, az év második felében pedig további 14-et adnak majd át.

A 25-28 négyzetméteres lakások bérlésére a kerületi kapitánynál jelentkezhetnek a dolgozók, az elbírálás során előnyt élveznek a fiatalok, vidékről felköltözők, a tiszthelyettesek, és feltétel, hogy nem lehet saját ingatlantulajdonuk. A bérleti szerződést az önkormányzattal kell megkötniük.

 Mi jellemzi a kerületi kapitánysággal való kapcsolatukat?

 – Újbuda Önkormányzata mindent elkövet annak érdekében, hogy lehetőségeihez mérten anyagilag is támogassa a kerületi kapitányság működését. Az önkormányzat 2012 áprilisában egy megkülönböztető jelzéssel ellátott szolgálati gépjárművet és egy civil gépkocsit adományozott a gyorsabb és hatékonyabb rendőri munka segítéséhez. Úgy látjuk, hogy a kerületben való letelepedés mindenképpen előnyt jelent egy, a kerületben dolgozó rendőr számára. Szeretnénk ugyanis vonzó feltételeket kialakítani a kerületi rendőrök számára, hogy jövőjüket is könnyebben tervezhessék Újbudán. A 24, rendőröknek biztosított lakás nem egyszerűen a kerületért végzett munka elismerése. Újbuda ezzel a kerülethez, az itt élőkhöz sok szállal kötődő rendőröket, a civilekkel együtt élő polgárokat nyer, ami felbecsülhetetlen értékkel bír a közbiztonság és a sikeres együttműködés szempontjából.

 Milyen a XI. kerület közbiztonsága?

 – A kapitányság statisztikai adatai szerint is folyamatosan javul a közbiztonság: az újbudai rendőröket az Önkormányzat minden nagyobb akció után igyekszik pénzügyi jutalomban részesíteni, ezzel is erősítve, hogy a közbiztonságért végzett munkájuk kiemelkedően fontos.

 Itt a szeptember, és jól tudjuk, hogy az iskolakezdés anyagi terhet ró a szülőkre. Miként tudnak ezen a terhen kissé könnyíteni?

 – A kötelező feladatok mellett az Önkormányzat önként vállaltan idén is biztosította az 1., 2., és 3. osztályosoknak az ingyenes tankönyveket, valamint a tehetséges diákok számára továbbra is fenntartja az iskolai ösztöndíjrendszert.

 Kiveszik a részüket az iskolai sportpályák,uszodák  építésében?

 –Természetesen. A Nyéki Imre Uszoda átvételével is további lehetőséget biztosított az Önkormányzat az újbudai családoknak. Nem ez az első intézkedés annak érdekében, hogy újabb terepet biztosíthasson a kerület lakóinak a sportolásra, az egészségesebb életmódra és a lehetőségek palettájának színesítésére.2012-ben több beruházás valósult meg, melyek a szabadidő- és gyereksportot erősítik. Három ovifoci pályát adott át korábban az Önkormányzat, amelyek multifunkcionálisak, hiszen kosár-, kézi-, és röplabdázáshoz is használhatók. Szintén három sportpálya létrejöttét támogatja három oktatási intézményében. A Hauszmann utcai műfüves pálya olyan korszerű borítást kapott, amely izületvédő rezgéscsillapítókkal van ellátva az országban egyedülálló módon. A Bikás park körül futókör épült, valamint egy felnőtt fitnesz játszótér, amelyeket szintén bárki igénybe vehet a kerületből, és a visszajelzések alapján használják is őket szép számmal. Elkészült a Kamaraerdei Tanösvény, mely egyszerre szolgál sportolási, túrázási, valamint tanulási lehetőséget minden korosztálynak. Mindezekből szépen kitűnik, hogy az Uszoda üzemeltetésének átvétele is ebbe a sorba illeszkedik, hiszen a kötelező úszásoktatás, valamint a szabadidős úszás és strandolás mellett most már a vízilabdázásra is lehetőséget teremt. Sőt, nyitott kapuk állnak azok előtt is, akik tudásukat képességeiknek megfelelően profi szintre szeretnék fejleszteni.

 A sportkultúra is lényeges elem. Szeptember 8-án zajlott a „Válassz sportot Újbudán” rendezvényük. Évente megrendezésre kerül ez a programsorozat?

 – Idén másodjára szervezte meg az Önkormányzat az Újbuda sportjáért Nonprofit Kft.-vel a „Válassz sportot Újbudán!” nevet viselő rendezvényt, ahol az újbudai sportágak széles választéka volt megtekinthető ingyenesen, miközben mindenki kipróbálhatta magát azon a területen, ami a leginkább érdekelte. Míg tavaly közel 5000 látogatója volt az eseménynek, addig idén azt a számot is sikerült megugrani.

 A környezeti nevelést, környezettudatosságot is támogatják?

 – Környezeti nevelési projektje is rendkívül szerteágazó: egészen május végéig lehet versengeni az „Újbuda környezettudatos iskolája, óvodája címért”, melybe szülőket és gyerekeket egyaránt bevonnak. Mindig hangsúlyt fektet a jeles napokra, a Föld Napjára, a Madarak és Fák Napjára, az Állatok Világnapjára. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal való együttműködés keretében egyre többen látogatják a Sas-hegyet, és most már a Kamaraerdei Tanösvényt is. Az önkormányzat jelentős összeget különít el környezetvédelmi alapként, melyből tanulmányi kirándulásokat, táborokat támogat, elősegíti az öko-iskolává, zöld óvodává válást. Fejleszti a kerékpárutakat, április elején volt a tavaszi nagytakarítás, valamint cserje- és faültetés. A házhoz menő szelektívhulladék-gyűjtő program is sikeres: már 900 társasház csatlakozott, és számuk folyamatosan emelkedik.

 Több oktatási intézményben fejlesztettek?

 – Ebben az évben összesen 13 iskolában, 6 óvodában és egy bölcsődében történt felújítás és ez a gyakorlat folytatódik a jövőben is. Átadásra vár ugyanis még néhány intézmény, de ősszel mindenhol befejeződik a munka. Mindezek mellett elkészült a Nyitnikék Óvoda két óvodai csoporttal való bővítésének tanulmányterve is, így hamarosan lehetőség nyílik arra, hogy még több férőhelyet biztosíthasson az önkormányzat. Három iskolában pedig már sikerült plusz osztályokat indítani, további újbudai családok gyermekeinek biztosítva a minőségi és magas színvonalú oktatást.

 Ha már a támogatásoknál tartunk, említsük meg, hogy szeptember 4-én adománybolt nyílt a XI. kerületi Vegyész utcában. Mi esetünkben a működés lényege, és az önkormányzat miként képes mindezt támogatni?

 – A bolt működése és jellege az angol charity shopok működésén alapszik (a kezdeményezés Nagy-Britanniából indult el, több mint hatvan éve) és hasonló az elmúlt években Magyarországon megnyílt adományboltokhoz. Az adományozók a már nem használt tárgyaikat ajánlhatják fel a bolt számára adományként, illetve vevők olcsón juthatnak hozzá használt ruhákhoz, könyvekhez, egyéb használati tárgyakhoz.

Ezt az adományboltot a Közösségi Szociális Szövetkezet hozta létre, amely fő célkitűzésében és működésében segíti elő a társadalmi és környezeti igazságtalanságok felszámolását. Így a segítés még közvetlenebb. Az adománybolt támogatásával a vevők hátrányos helyzetű emberek számára teremtenek munkalehetőséget, csökkentik a környezetükben felhalmozódó hulladékmennyiséget, illetve a szövetkezet egészének működését is támogatják.

Egy ilyen üzlet tehát nem csak a rászorulók közvetlen megsegítését tudja nyújtani egy közösségnek, de hozzájárul a környezeti fenntarthatóság, a tudatosabb fogyasztás szempontjainak elterjedéséhez is.

 Felvetődik a kérdés: mennyire erős a civil öntudat, a helyi kötődés a városrészben?

 – Az üzlet létrehozását és kezdeti működtetését Újbuda Önkormányzata támogatta, hiszen jóval a piaci ár alatt, kedvezményesen adja bérbe az ingatlant a szövetkezetnek, a beindítást pedig az önkormányzat képviselői anyagilag is támogatták. A közösségépítés eszközeként ugyanis így újabb lehetőség nyílik arra, hogy az egy városrészben lakók segíthessék egymást, és eközben helyi kötődésük is erősödjön. Lényeges, hogy adományt az üzlet nyitva tartási idejében bármikor, előzetes egyeztetés nélkül be lehet adni. Alapvetően minden olyan tárgyat szívesen fogadnak, amely egy átlagos háztartásban előfordul, használható állapotban van, nem nagyméretű és a beadójának már felesleges. Az e-cherry adománybolt címe: 1116 Budapest, Vegyész utca 1-5.

 Újbuda egyik központi területét, a Móricz Zsigmond körteret a metróépítés csúfítja. Hol tart a körtéri Gomba átépítése? Mi lesz a funkciója az épületnek?

 – A Gomba a Kulturális Városközpont keretein belül újul meg. Funkcióját tekintve cél, hogy kulturális, közszolgálati, turisztikai és vendéglátó szerepeket egyszerre töltsön be. Nagyságrendileg jövő év közepéig valósulnak meg az elképzelések.

 Miként támogatja az önkormányzat a kerületi kulturális életet?

 – Az Önkormányzat 2012. január 1-vel a KULTI alá vonta a kerületi művelődési házakat, így azok működése és forrásmegosztása most már központilag irányított, így egyenlő arányban, az igényeknek megfelelően juthat el a támogatás hozzájuk.

Az önkormányzat Újbudai Kulturális Intézete Albertfalván, Gazdagréten, Kelenvölgyben és Örmezőn működtet közösségi házat, amelyek számtalan programlehetőséget kínálnak a helyben élőknek a tánckluboktól a dalkörökön át a sakk- és autómodell klubon keresztül a nyugdíjasoknak szóló rendezvényekig. Az Intézet a kerület egész területére kiterjedő programok hirdetését is vállalta, melyet a saját szerkesztésű, rendszeresen kiadott KULTI című lapban tesz közzé. A Bartók’32 Galéria kortárs képzőművészeti kiállítások szervezésére koncentrál, a Karinthy Szalon pedig a hazai képző- és iparművészek kiállításának megszervezése mellett helyet biztosított elismert külföldi alkotók kiállításainak is.

Számos projekttel, kulturális intézménnyel van a kerületnek közművelődési megállapodása és/vagy közszolgáltatási szerződése, amikre különböző értékekben lehet pályázni (pl. A38, MU Színház, Fonó Budai Zeneház, Karinthy Színház, Budapesti Vonósok, Budapest Jazz Orchestra, Babszem Néphagyományőrző Táncegyüttes, Muzsikus Kávéház, FMH). A Kulturális Városközpont programon belül kiemelten támogatja a célterületen létrejövő galériákat, valamint a minden évben országosan megrendezett Festészet Napját, illetve az eköré épülő rendezvényeket. Az Önkormányzat célja, hogy tavasztól egy önálló kulturális programsorozatot is elindítson.

 Mit terveznek a Zöld Pardon és a Rió helyére? Azt mondják, hogy a két hajdani szórakozóhely teljes mértékben elhanyagolt, szemetes, gazos?

 – Az Önkormányzat mindenképpen valamilyen közhasznú megoldásban gondolkodik. Szerződést kötött a területek rendszeres takarítására, tisztán tartására vonatkozólag az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft.-vel.

 Nagy tervük egy Gyermek-egészségügyi Központ létrehozása a kerületben. Ez hol kapna helyt? Ez a központ a kisebb rendelők felszámolását is jelentené?

 – A Gyermek-egészségügyi Központ nem érintené a kerületi háziorvosi rendelőket, hiszen azok járóbeteg-szakellátást biztosítanak, tehát semmilyen körülmények között sem jelentené azok felszámolását. Az Önkormányzat nagy erőkkel dolgozik azon, hogy még ebben a ciklusban elindítsa a Központ létrehozását.

 

Medveczky Attila