vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.28. 

Beszámoló az I. Felvidéki Ministránsolimpiáról

Idén első alkalommal került megrendezésre az I. Felvidéki Ministráns Olimpia című 3-napos rendezvény Nagykér községben.

 A ministráns olimpia célja az „olimpiai sportágakban", tehát a labdarúgásban, röplabdában, asztaliteniszben valamint a sakkban elérhető győzelmen kívül az oltár szolgálatában való jártasság felmérése (egy ministráns-kvíz keretén belül) és a ministrálásra való buzdítás volt.

A rendezvényre már hetekkel a meghirdetett időpont előtt komoly szervezői munkával készült a nagykéri ifjúság. A „szervezői gárda" nagyrészt olyan fiatalokból állt, akik alapiskolás korukban ministráltak, sőt, néhányan közülük még máig is szolgálnak a nagykéri templomban. Az előkészületek kicsúcsosodása a szerdai nap volt, amikor összegyűltünk a kiépítendő „olimpiai faluban", tehát a helyi alapiskola és óvoda épületében. Több órányi kemény munka után sikerült igazi olimpiai hangulatot varázsolni az iskola B – pavilonjának épületébe.

Másnap, augusztus 16.-án 9 órától kezdődött a program a résztvevők regisztrálásával. 8 településről összesen 30 ministráns érkezett falunkba, a vendéglátó nagykéri ministránscsapat pedig összesen 14 ministránssal indult az olimpián, így összesen 44 ministráns küzdött 8 csapatban az olimpiai aranyért. A következő településekről érkeztek a ministránsok: Andód, Besenyő, Muzsla, Ebed, Illésháza, Somorja, Bacsfa-Szentantal, Tata (Magyarország) és Helemba. A rendezvény ünnepélyes megnyitása az alapiskola udvarán történt 11 órakor. A megnyitón jelen volt a helyi alapiskola igazgatója, Mgr. Kovács Krisztián, aki köszöntötte a résztvevő ministránsokat és sok sikert és örömet kívánt a sporthoz és a többi programhoz. Az ünnepi megnyitó és az eligazítások után átvonultunk a helyi plébániatemplomba, ahol már várt minket főtisztelendő Bíróczi István nagykéri lelkiatya. Miután mindannyian helyet foglaltunk a templomban, István atya köszöntött minden ministránst, majd megáldotta a ministráns olimpia zászlaját és tüzét, amelyet külön erre az alkalomra gyújtottunk meg az oltár előtt. Ezen a szertartáson jelen volt Farkas Zsolt atya, a Jó Pásztor alapítvány elnöke valamint Karaffa János atya, a Pázmáneum polgári társulás elnöke is. Miután elmondtuk közösen az Úr imáját, felsorakoztunk a templom előtt és ünnepi menetben – zászlókkal, olimpiai lánggal – végigvonultunk falunkon, Nagykéren. Mire visszaértünk az alapiskola területére, jól esett kicsit megpihenni és egy kiadós ebéddel feltölteni fizikai erőinket. Az ebéd után a szervezők kihirdették a selejtező meccsek sorrendjét és azonnal nekivágtunk a mérkőzések lebonyolításának. Este hatkor fejeztük be a csütörtöki selejtező meccseket, mivel hétre átvonultunk a templomba az esti szentmisére, amelyben megköszöntük a nap örömeit, sikereit. A szentmise után összegyűltünk az iskola folyosóján, ahol levetítettük az I. Felvidéki Ministráns Olimpia bemutató videóját, majd 2 rövid előadás következett. Az elsőt Száraz Dávid orvostan-hallgató bonyolította le, és az elsősegély-nyújtásról szólt. A másik előadó Andrusko Gyula papnövendék volt, aki a ministrálásról beszélt, és előadását úgy építette fel, hogy az egyben segítséget nyújtson a szombati ministráns kvízhez. Ezzel a csütörtöki napot le is zártuk.

A pénteki nap volt az I. Felvidéki Ministráns Olimpia súlypontja. Ezen a napon dőlt el, ki melyik sportágban jut be az elődöntőbe illetve a döntőbe. Ám a foci-, ping-pong- és a röplabdameccsekre egy kicsit várni kellett, mivel egész délelőtt a sakk kategória összes mérkőzését játszották le a ministránsok. Ebben a sportágban született meg az olimpia első győztes csapata, a nagykéri ministránsoké. Az ebéd után tovább folytatódtak a selejtezők, sikerült annyi mérkőzést lebonyolítani, hogy szombatra csak a döntők és a harmadik helyért folytatandó meccsek maradtak. Este hat órára tehát elcsendesedett az „olimpiai falu", mindenki készülődött a szentmisére, amelyen ismét volt mit köszönni és hálát adni az Úr Jézusnak. A szentmise után újra összegyűltünk az alapiskola folyosóján, ahol a filmvetítés után a szervezők közül 2-2 táncban jártas fiú és lány bemutatott néhány magyar néptáncot. Ezt rövid táncház követte, s végül az estét sütögetéssel, játékkal, szórakozással zártuk a tábortűz körül.

A ministráns olimpia utolsó napján, szombaton mindenki nagy izgalommal várta a 3 sportág – labdarúgás, röplabda, asztalitenisz – döntőit, mert hisz aki jobb helyezést szerez, nagyobb eséllyel pályázhat az I. Felvidéki Ministráns Olimpia aranyérmére, illetve kupájára. Elsőként a röplabda harmadik helyéért folyt a mérkőzés, ezt követte a döntő, amely Helemba és Nagykér csapata között játszódott le. Kemény küzdelem után Nagykér szerezte meg a 2. győzelmet a pénteki sakk-mérkőzés után. Ezt követte a ping-pong döntő, ahol szintén szoros volt a küzdelem, ám a Bacsfa-Szentantal csapat nem tudta legyőzni a nagykérieket, így Nagykér megszerezte a harmadik első helyet is. A ministránsok számára legkedvesebb sportág, a futball döntője volt az olimpiai mérkőzések fénypontja. Itt sorakozott fel az I. Felvidéki Ministráns Olimpia utolsó mérkőzésére Helemba és Nagykér csapata. A meccset több nagykéri fiatal eljött megnézni. A kezdőrúgást Farkas Zsolt atya és Andrusko Gyula papnövendék végezte el. A mérkőzés végig nagyon szoros volt, az első félidőben nagykér csapata vezetett 1:0-ra, ám a második félidőben fölénybe került Helemba csapata, amely először kiegyenlített, majd átvette a vezetést. A nagykériek nem tudtak kiegyenlíteni, így 2:1-es végeredménnyel vereséget szenvedtek a helembai csapattól. Ezután következett az ebéd, majd ebéd után a ministráns kvíz, amelyben Illésháza csapata volt a legügyesebb. A kvíz kitöltése után átvonultunk a templom udvarába a Lourdes-i barlang elé, ahol megtartottuk az ünnepélyes eredményhirdetést. Ezen a programponton jelen volt Kiss Róbert lelkiatya, aki 15 évvel ezelőtt épp itt, Nagykéren kezdte meg lelkipásztori szolgálatát és most, mint frissen kinevezett püspöki helynök, a nagyszombati egyházmegye megbízott apostoli kormányzójának, Mons. Orosch János püspök atyának nevében üdvözölte a jelenlévő ministránsokat, és átnyújtotta nekik az elismerő oklevelet. Ezenkívül jelen volt Bíróczi István helybéli lelkiatya, valamint Farkas Zsolt és Karaffa János lelkiatyák is. Az elismerő oklevélen kívül minden ministráns kapott egy ajándékcsomagot is a helyi plébániahivatal, a nagykéri községi hivatal, a Rákóczi szövetség, Jó Pásztor alapítvány, Pázmáneum polgári társulás és a helybéli magánvállalkozók jóvoltából. Ezután következett a csapatok kiértékelése. A végső helyezés a következő volt: a 8 csapatból a 7. helyen végzett Besenyő csapata 60 ponttal, 6. helyen Muzsla csapata 65 ponttal, 5. helyen Nagykér A csapata 115 ponttal, 4. helyen Illésháza csapata 130 ponttal; a harmadik helyen holtverseny alakult ki 145 ponttal, így a bronzérmet Bacsfa-Szentantal és Tata csapatai is hazavihették. A második helyen Helemba csapata végzett 155 ponttal és az aranyérmet Nagykér B csapata szerezte meg 200 ponttal, így az I. Felvidéki Ministráns Olimpia kupája Nagykéren maradt. Az eredményhirdetés után következett az ünnepi hálaadó szentmise, amelynek főcelebránsa Kiss Róbert püspöki helynök volt. Ezzel a szentmisével ért véget az I. Felvidéki Ministráns Olimpia.

A szervezők nevében szeretném megköszönni minden ministránsnak a részvételt, bízunk abban, hogy mindenki jól érezte magát, és hogy nemcsak a sportolás tette felejthetetlenné ezt a három napot, hanem az együtt eltöltött idő, a szórakozás és a tudat, hogy mindannyian ministránsok vagyunk, az Úrnak szolgálunk, és pont ez ad nekünk lehetőséget arra, hogy egy ilyen rendezvény keretein belül találkozzunk, egymást megismerhetjük és élményekben gazdagíthatjuk. Reméljük, hogy első próbálkozásunk lehetőséget fog adni egy jó hagyomány, a Felvidéki Ministráns Olimpia kialakításához.

 

Andrusko Gyula papnövendék, főszervező

 

(Forrás: felvidek.ma)