vissza a főoldalra

 

 

 2012.09.28. 

Megújul Erzsébetváros kapuja

A szabadidőközpont ingatlanját az előző szocialista vezetés elkótyavetyélte

Jövő nyárra megújul az erzsébetvárosi Madách tér és a Madách utca; a beruházást magyarországi építészhallgatók koncepciói nyomán valósítják meg. Az erzsébetvárosi fejlesztésekről Vattamány Zsolt polgármestert kérdezem.

 Honnan jött az ötlet, hogy egyetemistákkal készíttessék el a pályázatokat?

 –Ötletpályázatokról van szó, tehát a beérkezett nyertes pályaművek nem valósulnak meg teljes egészében. Mi arra kértük az egyetemistákat: adjanak nekünk ötleteket, mert frissességet, fiatalosságot, tehát új arculatot szeretnénk adni a Madách térnek, ami Erzsébetváros kapuja. Ez a tér most egy parkoló, és a célunk az, hogy méltó legyen arra, amire egykoron építettek.

 Miért pont ennek a két területnek a megújításáról döntöttek?

 –Nem csak ezekről döntöttünk. A Madách tér mellett tervezzük rövidesen az Almássy tér és a Klauzál tér megújítását is. Hogy miért a Madách térrel kezdtünk? Mert a város egyik szimbólumáról van szó, ahol látványosan tudunk zöldfelületet növelni, építkezni. S ennek a területnek a megújításával tudjuk a legjobban az erzsébetvárosiak figyelmét ráirányítani a beruházásokra.

 Mi lett a győztes pályázó jutalma?  

–A hallgatói tervpályázatot úgy írtuk ki, hogy a neves szakemberekből, egyetemi tanárokból, építészekből álló zsűri döntése alapján 1,5 millió forintot lehet kiosztani a pályamunkák között. A zsűri hat alkotást talált díjazásra méltónak, s úgy döntött: két első, két második, és két harmadik helyet oszt ki. Emellett mi kikérjük a lakosság véleményét is, tehát lesz egy közönség díj is. A legkedveltebb koncepciók mentén születik meg a végleges döntés a Madách tér arculatáról, amit már professzionális tervezőirodával terveztetünk meg.

 Így, akik a Madách téren laknak, elmondhatják a véleményüket arról, hogy melyik pályaművet tartják a legjobbnak?

 –Nem csak ők, hanem minden erzsébetvárosi polgár. Levélben felkerestem a lakókat, tájékoztattam őket az ötletpályázatról, és megkértem őket, hogy segítsék munkánkat azzal, hogy döntsünk együtt, melyik tervet tartjuk a legjobbnak.

 Odafigyelnek a történelmi Erzsébetváros hangulatának megőrzésére is?

 –A zsűri figyelembe vette azt, hogy olyan pályamunkákat támogasson és javasoljon a lakosságnak, melyek egyedi arculatot adnak a Madách térnek. Nem olyan teret képzeltünk el, amely bárhol megvalósítható, hanem amelyik hely specifikus, magán viseli a környék színeit, világát. Úgy látom, hogy a kiválasztott pályamunkák mind ezt tükrözik. Itt egy parkoló van, és ha ez így marad, akkor biztos nem lehet a hangulat megőrzésről beszélni.

 Amikor Józsefvárosban a Práter és a Szigony utca sarkára felhúztak egy modern egyetemi épületet, többen tiltakoztak, hogy megszűnik a parkolási lehetőség. Nem tartanak önök attól, hogy itt is felvetődik az: hova tegyék az autókat?

 –Sokan megkérdik ezt, de nem hiszem, hogy ez valódi problémát jelentene, mert nem túl sok autóról van szó. Ráadásul a legtöbb parkoló nem is kerületi lakos. Kollégáink szerint ezért ez a fejlesztés parkolási problémákat nem okoz. Erzsébetvárosban 7200 parkolóhely van, s ezen felül vannak még parkolóházak is. Fontos a parkoltatás, de nekünk városvezetőknek el kell dönteni azt, hogy a területeket parkolónak használják az emberek, vagy legyenek pihenő parkjaink, olyan terek, amik a kikapcsolódást szolgálják. Úgy döntöttünk, hogy az utóbbit kell megvalósítanunk. A Madách téren lakók közül személyesen is többekkel beszéltem, és mindenki nagy érdeklődéssel várja a változásokat.

 Miben látja az okát annak, hogy az utóbbi évtizedekben nem történt városrehabilitáció Erzsébetvárosban? A pénztelenségben?

 –Biztos nem a pénztelenség az ok, mert Erzsébetváros a korábbi évtizedekben sokkal jobb anyagi helyzetben volt, mint most, amikor eladósodott, sokáig rosszul menedzselt kerületről beszélhetünk. Viszont most sikerül megmutatni azt, hogy ilyen környezetben is lehet fejleszteni, lehet előre mutató lépéseket tenni. Minden akarat, és elhatározás kérdése.

 Ez a kerület szinte a legkevesebb zöld területtel rendelkezik. Számíthatunk zöldfejelsztésekre?

 –Mindenféleképpen, hiszen az Almássy és a Klauzál tér is megújul. Ezen kívül keressük azokat a lehetőségeket, ahol még zöld területeket tudunk létrehozni. Folyik a tervezőmunka, hiszen Erzsébetváros a legkevesebb zöldterülettel rendelkezik mind négyzetméter tekintetében, mind százalékos arányban a kerületek között. Ezen javítani kell; s biztos vagyok benne, hogy a Madách téren lesz zöldfelület, ahogy parkfelület is.

 Az előbb említett Almássy térről szinte mindenkinek a hajdani szabadidőközpont jut eszébe. Mi tölti be a keletkezett űrt?

 –A szabadidőközpont ingatlanját az előző szocialista vezetés elkótyavetyélte. Pedig ez az intézmény hatalmas lehetőséget teremtett nem csak Erzsébetváros lakosságának. Azon dolgozunk, hogy betöltsük az űrt, hiszen az előző ciklusban a sportcentrumot is elveszítettük. Amikor átvettük város vezetését alig volt olyan hely, amelyik a kultúrának, a közösségi tereknek lehetőséget biztosított. Nyáron az ERöMŰ (Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Központ) Kft. létrehozásáról döntött a kerület képviselő-testülete. A mostani kerületvezetés megállította a közösségi terek felszámolását. Az ERöMŰ Nonprofit Kft. működteti a továbbiakban az Erzsébetvárosi Közösségi Házat, a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményt, valamint a későbbiekben létrehozandó Ifjúsági Házat és Kulturális Klubházat. Tehát szeretnénk, ha ez a Kft több lábon állna, és ha Erzsébetváros újra a főváros kulturális bázisa lenne.

 2011. tavaszán fogadták el az Erzsébet-terv fejlesztési programot. Ebben a közintézmények rekonstrukcióját is meghatározta a testület. Hol tartanak ezzel a munkával?

 –A Baross iskola második ütemének a fejlesztését fejeztük be. Átadtuk a sportpályákat. A Dob utcai általános iskolában is komoly felújítás történt. A bölcsőde –programon belül mindegyik bölcsődénk megújul 2013 végéig. Az önkormányzat hivatalának energiakorszerűsítése is megtörtént. Elkezdtük a rendelőintézetek felújítását; a projektet szintén jövő év végén szeretnénk befejezni. A fejlesztés ütemezése nem egyszerű, mert tekintettel kell lenni a rendelésekre, de ez a munka szükséges, mert 8-10 éve még tisztasági festés sem volt ezekben az intézményekben.

 Erzsébetváros a legzajosabb kerületek közé tartozik. Mit lehet tenni a „megszoksz, vagy megszöksz” hozzáálláson kívül?

 –A belvárosi kerületek mind szembesülnek ezzel a problémával. Egyrészt azért, mert nagy az átmenő forgalom. A másik gondot, főleg a nyári hónapokban, a vendéglátóegységekben hangosan mulatozók jelentik. Vizsgáljuk a lehetőségét egy ablakcsere-programnak, de nem kerülhető el az, hogy ne legyen önkormányzati kontroll a szórakozóhelyeket illetően.

 Ez egyértelmű, hiszen nem lenne egyszerű az összes nyílászárót kicserélni…

 –Csak a legzajosabb környékeken nyújtana az önkormányzat ehhez lehetőségeihez mérten segítséget.

 Viszont a vendéglátóhelyek hozzák a pénzt…

 –A bérleti díjakon keresztül. Ezt is meg kell vizsgálnunk, mert számunkra elsőrendűen a lakosság érdeke , véleménye a fontos.

 Két év múlva önkormányzati választások lesznek. Elégedett a félidei eredményekkel?

 –Stabilizáltuk az önkormányzat pénzügyi helyzetét, ami igen komoly eredmény, ahogy az is, hogy az önkormányzat, mint intézmény visszaszerezte a lakosok bizalmát, és elindultak a fejlesztések. Természetesen sok a további tennivaló, de jó úton járunk.

 

Medveczky Attila