vissza a főoldalra

 

 

 2013.04.10. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 15. száma!

A tartalomból:

Csorja Gergely: FEGYVERES HARCRA SZÓLÍT FEL A KLUBRÁDIÓ (címoldal)

A Klubrádió hallgatóinak evidencia, hogy Magyarország fasizálódik valamint, hogy Orbán Viktor és Adolf Hitler között csak a bajusz miatt lehet különbséget tenni. Ennek megfelelően Ungváry, érvelésében elővette Kis János sokat idézett programját. Hol van az megírva – érvelt Ungváry –, hogy nem lehet harcolni. Sőt mivel a Fidesz biztosan csal a következő választáson, így egyenesen kívánatos a fegyveres harc, a forradalom. Ennél a pillanatnál a stúdióból erős székrecsegés hallatszott, Szénási Sándor indokolatlanul áramvonalas testének fészkelődését ugyanis nehezen viselte a bútorzat. Érezte Szénási, hogy ezt talán mégse kéne, hogy a fegyveres harc egy kicsit erős, de csak valami olyasmit nyögött, hogy azért a forradalmat senki sem kívánja. Csakhogy ezzel az ügy nincs elintézve.

 IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István

A magyarságot meg kell menteni a kipusztulástól, s ehhez nemzetállam szükséges (2.oldal)

Európa soha ilyen beteges korban nem élt. Talán csak a francia forradalmat megelőző udvaronc korszak, a nagyon kevesek gondhatatlan fényűzése és pazarlása és esztelensége volt fogható a mai magyar milliárdos, operabálos, sztárkultuszos fennhéjázásához, amikor a Napkirály udvarában „vajkóstolói” állásokat és „malacsült-felügyelői” állásokat osztogattak százezer livre-s fizetésekért, miközben a néptől mindent elvettek és a francia föld fele vadászatokra volt fenntartva, s a vaddisznók elpusztíthatták a paraszt terményét.

 Csurka István születésnapjára emlékeztünk a Polgárok Házában (3.oldal)

A Polgárok Háza megtelt. A színvonalas komolyzenei rész előadói méltán szolgáltak rá a közönség ismétlődő vastapsaira. Az est második felében Csurka László érdemes művész és Mártonffy Miklós zongoraművész „Versre felel a dal” önálló zenés-verses műsora hangzott el

P. Reisz Pál OFM, a Pesti Ferences Templom igazgatója: Vállalta a prófétai sorsot

Csurka István születésnapját a húsvét nyolcadában, a fényes héten ünnepeljük. Ezekben a napokban a feltámadás misztériuma kerül az égre tekingető ember figyelmének középpontjába, és saját földi létének, emberi egzisztenciájának értelmes mivoltát igyekszik megalapozni a szent titok világossága által. Éppen ezért, amikor Csurka Istvánra emlékezünk, akkor óhatatlanul keressük azt, hogy hol a helye az elhunytnak a föltámadt Jézus Krisztus szép, új világában, abban a fönséges fényben, amelyet Ő áraszt ki a megváltott világra. Érdemes kiemelkednünk sokszor szennyes, sokszor megváltatlannak tűnő, sötét környezetünk mocsarából, és széthúzva az előítéletek és a szándékos vagy vétlen félreértések molinóját, nézzük ezt az embert az örök értékek szempontjából.

 Célunk a jogalkalmazás könnyítése

A belső ellentmondásokat, az eltérő szóhasználatokat, az eltérő dogmatikai hozzáállásokat szeretnénk megszüntetni a Fehér Könyv által (4.oldal)

Dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára: A tervek szerint mindenki számára hozzáférhető program lenne a kamat-, és tartozáskalkulátor a kormányzati honlapon, ami a jogalkalmazást könnyítené, s ezáltal csökkentené a bíróságok terheit. Hiszen sok esetben az jelenti a gondot, hogy nem mindenki ugyanúgy számolja ki a törlesztő részleteket vagy a havi tartásdíj összegét.

 A lélekmentés az elsődleges feladatunk

Kétszeres kisebbségben élünk, magyarként és katolikusként (4.oldal)

Istennek tetsző, emberfeletti munkát végeznek a ferencesek a Délvidéken – mondta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívója, Böjte Csaba ferences szerzetes a Magyar Fórum számára adott januári interjúja alkalmával. A történelmi Magyarországon a XIII. század elején megjelent szerzetesrend jelenlegi, délvidéki munkájának bemutatására P. dr. Harmath Károlyt az újvidéki ferences rendház felelősét kértük fel.

 Az a „jó” szlovák, aki magyarellenes

A maticások nem számoltak el az aranyalappal (5.oldal)

Csáky Pál politikus, közíró, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja: A szlovák média nagy része elítélte Ficót, s mikor megkérdezték a jobboldali vezetőket, ők is rosszallásukat fejezték ki, de önmaguktól nem nyilvánították ki nemtetszésüket. Tény, hogy az Európai Néppártban mind az SDKU, mind a KDH megszavazta javaslatunkat. Hannes Svoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője újságírói kérdésre válaszolva elítélte Fico kijelentését, de semmilyen írásbeli nyilatkozatot nem adott ki. A mi határozatunk kiegészítő része, hogy az Európai Néppárt felszólítja az Európai Szocialista Pártot, hogy írásos és hivatalos formában ítélje el Fico ominózus kijelentéseit. Ez máig nem történt meg.

 A törvény teljes szigorával lépünk fel a feketegazdaság és a hamisítás ellen

Ellenőrzési rendszerünk a különböző társhatóságokkal együttműködve egyre több jelentős hamisítást, csalást tud feltárni (7.oldal)

Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke : Gondoljunk bele, ha egy termék a piaci ár alá került, akkor joggal feltételezhető, hogy valamit kispóroltak belőle, vagy közel a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejének lejárta, esetleg nem azt tartalmazza, mint a többi termék. Túl alacsony ár esetén legyen rendkívül körültekintő a vásárló.

 Nem üres kézzel várják haza a fiatalokat

A Gyere Haza Alapítvány olyan fiatalokat mutat be, akik hazajöttek, megtalálták a számításukat és jól érzik magukat, mert saját kultúrkörnyezetükben élnek (8.oldal)

Karriertanácsadási pontot nyitott a külföldről hazatérő fiatalok számára a Gyere Haza Alapítvány. Téglásy Kristófot, a szervezet munkáját támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetőjét kérdeztük. A Sportért és Ifjúságügyekért Felelős Államtitkárság Ifjúságügyi Főosztályának vezetője szerkesztőségünknek elmondta: a Nemzeti Ifjúsági Stratégia most életbe lépő cselekvési terve is számos olyan intézkedést tartalmaz, amely a fiatalok szülőföldjükön való boldogulását segítik elő.

 Az építészektől nem kell félteni a műemlékeket

A felére csökkentettük az építési ügyintézés idejét (9.oldal)

A kormány az építésügy és az örökségvédelem átfogó újjászervezési programja utolsó lépéseként új háttérszervezet létrehozásáról döntött. Az új intézmény – teljes nevén Lechner Lajos Tudásközpont, Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Kft. –területfejlesztési és -rendezési, valamint építésügyi és műemlékvédelmi közfeladatokat lát el a jövőben. Szerkesztőségünk vendége Dr. Szaló Péter a Belügyminisztérium területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára.

 A színészet nemcsak egy szakma, hanem élethivatás

A művész szempontjai, igényei egyre inkább háttérbe szorulnak (10.oldal)

Beszélgetés Almási Sándor színművésszel

A színészet legalább annyira gyakorlati pálya, mint amennyire elméleti. Egy színésznek az a dolga, hogy játsszon. Ha egy sportoló nincs edzésben, ha egy zenész nem gyakorol minden nap, akkor nehezen maradhat a pályán. Így van ez a színészeknél is. A hosszú évek során felépített technikai tudás hatványozott gyorsasággal fejlődik vissza, ha nincs játszásra lehetőségünk. A színésznek pártpolitikától és az igazgatóváltástól függetlenül az a dolga, hogy nap mint nap játsszon, próbáljon, dolgozzon, és nagyon fontos, hogy mindig személyiségének fejlettségi szintjéhez kapjon szerepeket, illetve teherbírási fokához mérten lássák el feladatokkal. Sajnálatos, hogy nagyon sok tehetséges fiatal és idősebb színész kollégám távol került attól a lehetőségtől, hogy színházban dolgozhasson. Ilyen esetekben nagyon nehéz újra felállni a színpadra és egy megtört pályát továbbvinni. Ekkor gyakran tapasztalható félelem a színpadtól, az önkifejezéstől. Az is elképzelhető, hogy rosszul dolgozza föl valaki saját szakmai traumáit, elveszti egészséges objektivitását, s emiatt eltávolodik attól a kifejezési formától, amit a színház ad. Tehát azért maradtam, mert itt, az Újszínházban éreztem biztosítva azt, hogy játszhatom tovább. Nagyon meglepődtem, mikor elolvastam Jókainak ezt a művét, a Bolondok grófját, mert nemcsak a népi realizmus, hanem a romantika jegyeit is hordozza a darab. A legmeglepőbb, hogy aű történetvezetést, a figurák ütköztetését, a jellemeket figyelve néhol az abszurd stílus jegyei – némi groteszkkel fűszerezve – is fölfedezhetőek. S mindez nagyon korszerűvé teheti a művet.

 Csorja Gergely: A bankszakma (19.oldal)

Ha a vezetők érdeke – akik így is, úgy is hatalmas pénzeket tettek zsebre – azt kívánta, hogy hatalmas mennyiségű fedezet nélküli és lényegében visszafizethetetlen kockázatos hitelekkel árasszák el a lakosságot és a vállalatokat, akkor elég volt bemenni a sarki fiókba, és minimálbérre kaptunk milliókat. Az Egyesült Államokban odáig fajult a dolog, hogy rommáhitelezett lakásunkra, további hiteleket vehettünk fel azon az alapon, hogy a lakás piaci értéke pillanatnyilag nőtt.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. (De már szerdán kapható 9-től 13 óráig a kiadóhivatalban, és a Püski Könyvesházban.) Vagy fizessen rá elő!

Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3.

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575.

Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. E-mail: info@magyarforum.hu

Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.