vissza a főoldalra

 

 

 2013.04.05. 

Tétényi Éva politikai haszonszerzés céljából megpróbálja ellenünk uszítani a szülőket

A hazugságáradattal az volt a cél, hogy az esti testületi ülésre egy kellően feldühített tömeg jelenjen meg a városházán

Tétényi Éva polgármester megvétózta Esztergom költségvetését, és azt kéri, hogy március 28-án tárgyalja újra a testület. Steindl Balázs, az esztergomi önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője elmondta, hogy indítványukban az óvodák finanszírozását a tavalyihoz képest öt százalékkal növelték, azaz 30 millió forinttal többet költhetnek idén.

 Polgármesterasszony szerint a Fidesz-KDNP-frakció módosító indítványaival elfogadott költségvetés súlyosan sérti az önkormányzat érdekeit, mert több feladatra nulla forintot tervezett. Van ennek valóságalapja?

 –A napi működéshez elengedhetetlen feladatokra nem terveztünk nulla forintot, nincs olyan tétel a költségvetésben, ami zavart okozhatna Esztergom működésében. Ha pedig váratlan helyzet alakulna ki, az általános tartalékból tudunk biztosítani fedezetet, ha szükség lesz rá.

 Tétényi Éva azzal is vádolja önöket, hogy 24 embert bocsátanának el a polgármesteri hivatalból. Erről mi a véleménye?

 –A polgármesteri hivatal létszámát a törvény által megjelölt minimum létszámban jelöltük meg; Esztergom esetben ez 62 főt jelent. Mellékesen jegyzem meg, hogy most sem dolgoznak sokkal többen, hiszen több üres álláshely van jelenleg is, valamint sok a gyesen lévő dolgozó. Ráadásul idéntől, a járások megalakulásával jelentősen csökkent a hivatal feladata. Ha még azt is hozzávesszük, hogy Esztergomban semmilyen beruházás illetve fejlesztés nincs és sajnos nem is lesz még, az ehhez tartozó hivatali dolgozókkal sem számolhatunk.

 Az önök javaslata szerint költségvetés főösszege 8,4 milliárd forint, és 1,1 milliárd forint tartalékot terveztek be. Ez mennyiben különbözik a városvezető javaslatától?

 –Polgármester asszony 9 milliárdos költségvetést hozott be három alakalommal, több mint 1 milliárdos hiánnyal, ami törvénytelen. Majd negyedszerre sikerült behoznia egy nullás költségvetést, de úgy, hogy olyan bevételi oldallal számolt, ami egyszerűen képtelenség. Mondok egy példát: önkormányzati helyiségek értékesítéséből 193 millió forint bevételt tervezett annak ellenére, hogy 2011-ben 2 millió, 2012-ben 3 millió forint bevétele volt a városnak ingatlaneladásból. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy idén 3 millió helyett 193 millió bevételt várhatunk ilyen ingatlanpiaci helyzetben. És ez csak egy példa, sok ilyen durván túltervezett bevétel volt az ő költségvetésében, mi 2 milliárd forintot találtunk.

Ezt hívják „lufi”-nak.  

Miért volt szükség az 1,1 milliárdos tartalék betervezésére?

 –Ahogy előbb már említette a kérdésében a költségvetés főösszege 8,4 milliárd forint, és 1,1 milliárd forint tartalékot terveztünk be, mivel az adósságrendezés miatt a városnak váratlan kiadásokra is fel kell készülnie. Ráadásul a tavalyi 2012-es költségvetésből 1,1 milliárd forintos hiányt örököltünk, ami igazolja, hogy szükség van ilyen mértékű tartalékképzésre. A városnak van 1,2 milliárd forint kötvénye, amihez az adósságrendezés miatt a bank nem ad hozzáférést. Ezt bevételként kell tervezni a költségvetésben, de ha nem lehet hozzájutni, akkor az 1,1 milliárdos tervezett tartalékot kell felhasználni, de ebben az esetben nagyon szűk feltételek között fog eltelni az év.

 Sarkalatos pontok a gyermekétkeztetés és az óvodák finanszírozása. Ez meg lesz oldva a következő költségvetési évben?

 – A gyermekétkeztetésre ugyanakkora összeg van a költségvetésben, mint amit az óvodavezetők terveztek, nincs és nem is lesz veszélyben a gyermekétkeztetés. Az óvodák finanszírozását pedig a tavalyihoz képest öt százalékkal növeltük, azaz 30 millió forinttal többet költhetnek idén, mint tavaly. Ennek tükrében mondhatom, hogy hazugság azt állítani, hogy veszélyben lennének az óvodás gyermekek. Tétényi Éva természetesen politikai haszonszerzés céljából ezzel próbálja uszítani a szülőket, ami a fentiek tükrében borzasztó és egyben nagyon aljas cselekedet.

 Mikorra kellett volna aláríni a költségvetést?

 –Az államháztartási törvény szerint március 15-ig el kellett fogadni a költségvetést, aminek a képviselő testület eleget tett. Polgármester asszony azonban élt vétó jogával, ezért nincs költségvetése a városnak, ezzel veszélyezteti a város és intézményeinek működését, feladatellátását. Az önkormányzatokért felelős miniszter április 1-jétől a mulasztás megszüntetéséig felfüggeszti a helyi önkormányzatot megillető állami támogatás folyósítását.

 Ha a következő testületin is az önök frakciójának javaslatai kerülnek elfogadásra, akkor is élhet még Tétényi Éva a vétó eszközével? A Népszava szerint nem Tétényi, hanem a volt fideszes polgármester, Meggyes Tamás fúrta meg a költségvetést…

 –A polgármester egyszer élhet vétójogával, tehát ezt követően köteles aláírni a költségvetést. A költségvetést senki nem fúrta meg. A pénzügyi bizottság egy 12 órás maratoni tárgyaláson módosította a költségvetést, a hivatali dolgozók aktív segítségével és munkájával, amit ezúton is köszönök nekik. Ellenben polgármester asszony a költségvetés készítésének időszakában 3 hétig Amerikában tartózkodott, ahelyett, hogy egy életképes költségvetést készített volna.

 Polgármester asszony szerint érvényes költségvetés nélkül a polgármester jogosult az önkormányzati gazdálkodás irányítására az előző évi kiadási előirányzatokon belül és nem éri kár a várost az állami normatíva felfüggesztésével. Erről mi a frakció véleménye?

 –Az igaz, hogy amíg nincs költségvetése a városnak, addig a tavalyi év szerinti működés van érvényben, de attól még állami normatívát nem fogunk kapni, tehát erre hosszútávon „nem játszhat” a polgármester. Ha nincs állami normatíva, akkor nincs miből gazdálkodni, nem tudjuk ellátni a kötelező feladatokat. Akkor valóban veszélyben lehet az étkezés, az intézmények működése. De remélem erre nem kerül sor.

 Igaz, hogy perelni kívánják Tétényi Évát?

 –Március 14-én a költségvetés elfogadása előtt néhány órával a helyi sajtónak Tétényi Éva közleményt jutatott el, ebben számokkal bizonyíthatóan valótlanságokat állított a Fidesz-KDNP-frakció javaslatairól, ezért mérlegeljük a jogi lépések megtételét. Olyan hazug állítások voltak benne, mely szerint mi veszélyeztetjük a közvilágítást, a gyermekétkeztetést az óvodák működését, 0 forintot tettünk kátyúzásra stb, ami teljes hazugság. Véleményem szerint ezzel a hazugságáradattal az volt a cél, hogy az esti testületi ülésre egy kellően feldühített tömeg jelenjen meg a városházán. Ez hála Istennek nem történt meg, gondolom az esztergomi polgárok már nem vevők az átlátszó uszításokra, hazugságokra.

 Korábbi hír: kormány február 26-ai ülésén úgy határozott, hogy a törvény által előírt kötelező 40 százalék helyett, 50 százalékot vállal át Esztergom adósságából. Mekkora összegről van szó pontosan?

–Az állami adósságátvállalás összességében mintegy 11-12 milliárd forintot jelent Esztergom számára. Abban bízunk, hogy a támogatás megoldja Esztergom nehézségeit, és ez a több mint tizenegymilliárd forint egy új, fejlődő pályára állíthatja a várost. Óriási segítség ez nekünk, köszönet a magyar Kormánynak.

A fennmaradó összeget milyen ütemben kell visszafizetni?

 –Az adósságállomány június 30-ától kerül át az államhoz, addig kell kidolgozni többek között a visszafizetés ütemét is, ezért a későbbiekben tudok erre majd pontos választ adni.

 

Medveczky Attila