vissza a főoldalra

 

 

 2013.04.05. 

Tornádó pusztított Tordán

A vasárnapi ítéletidőben sérülés nem történt, az anyagi kár több millió dinár

Húsvét vasárnapján, délután öt óra körül jégesővel kísért orkán erejű szélvihar söpört végig a közép-bánáti Tordán. A másfél ezer lakosú, magyarlakta faluban az ítéletidő mintegy száz háztartásban okozott több tízmillió dináros kárt. Szinte csodával határos, hogy a tornádóra emlékeztető elemi csapásban – amely fákat csavart ki, tetőket sodort le, falakat és kapukat döntött ki – senki sem sérült meg, és a jószágállományban sem esett kár. Annál nagyobb károk keletkeztek a lakóházakban és melléképületekben, amelyekről mintegy százezer cserepet vitt le az ítéletidő. A kár felbecslése hétfőn délelőtt kezdődött. Az első jóslatok szerint az összeg meghaladja a több millió dinárt. Az ítéletidő jégesővel kezdődött, majd egy tölcsérszerű, tornádóra emlékeztető, örvénylő szél söpört végig a falun. A szemtanúk szokatlanul erős, repülőgépzúgásra emlékeztető robajra lettek figyelmesek, amikor a tornádó a falu főutcáján levő benzinkút közelében elindult romboló útjára, és a Boris Kidrič utcán keresztül végigrobogott a falun. Alig néhány perc alatt házakat és melléképületeket tett tönkre, úgy, hogy míg az egyiket szinte teljesen tönkretette, addig a szomszédos épületet épen hagyta. Ilyen ítéletidő még nem volt Tordán, amely ekkora anyagi kárt okozott, mint a vasárnapi. Szerencsére senki sem sérült meg. A faluban rendkívüli helyzetet hirdettünk, a helyi közösségben pedig a kárfelbecslő bizottság várja a károsultak jelentkezését. Eddig mintegy nyolcvan háztartásból jelentettek kárt. Az első terepszemle alapján feltételezhető, hogy mintegy száz lakóházban és melléképületben keletkezett kár. A szél tetőket sodort le, melléképületeket döntött romba. Némely lakóház fala is kidőlt, garázsok tetejét és vaskapukat vitt el a szélvihar. Ebben a pillanatban nehéz megmondani, hogy mekkora kár keletkezett. Annyi biztos, hogy a végösszeg több millió dináros lesz. Egy-két napon belül majd megtörténik a kár pontos felbecslése. Fontos kiemelni a helybéliek szolidaritását, akik egy perccel az ítéletidő elvonulása után azonnal hozzáfogtak a károk enyhítéséhez. Elsősorban a csupaszon maradt tetők lefedéséhez, hogy a csapadék ne okozzon további kárt. Kihangsúlyoznám a bégaszentgyörgyi (Žitište) község segítségét, amely két kommunális közvállalatának (EKOS és a Razvoj) a dolgozói a helyszínen vannak, és elsősorban azoknak a személyeknek nyújtanak segítséget, akik saját erejükből képtelenek a károk elhárítására. Ez így lesz a helyzet rendezéséig. Bízunk az állami intézményeknek, a köztársaságnak és a tartománynak, elsősorban pedig az árutartalékoknak a segítségében is. Mert jelenleg a legnagyobb szükség az építőanyagra van – nyilatkozta Dobai János, Torda helyi közösség elnöke. Hétfőn délelőtt folytatódott a károk elhárítása. A helybélieken, valamint a két kommunális közvállalat dolgozóin kívül a helyszínen voltak az áramelosztó dolgozói, valamint a tűzoltók, a közlekedés biztonságára pedig rendőrök ügyeltek. Kocsis Róberttől, a tordai helyi tanács tagjától megtudtuk, hogy hétfőn délelőtt megérkezett a köztársasági árutartalékok első segélyszállítmánya: 2300 cserép. Ennél jóval több tetőfedő anyagra lesz majd szükség. Gondot okoz, hogy az épületek különböző gyártmányú és típusú cseréppel voltak fedve, és így javításkor a cserepeket nem könnyű összeegyeztetni az árutartalékból kapottakkal. A helyszínen járt Dusan Milicsev bégaszentgyörgyi polgármester, aki kijelentette, hogy hétfőn ülésezett a községi válságtörzs, megalakul a kárbecslő bizottság, közben segítséget kértek a köztársasági és a tartományi szervektől. Mert Bégaszentgyörgy Vajdaság egyik legszegényebb községe, és önerőből képtelen lesz megbirkózni a természeti katasztrófa következményeivel. A tartományi Vöröskereszt műanyag fóliát küldött Tordára, de a tordaiak további segítséget is remélnek. A legfontosabb most az, hogy a megsérült épületeket letakarják, mivel a meteorológusok keddre további csapadékot jósolnak.

Hétfőn Tordán járt Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke és Bojtos Béla, Bácsfeketehegy helyi közösség tanácsának elnöke. Mint ahogy a tanácselnöktől hallottuk, Torda és Bácsfeketehegy testvértelepülések, ezért, miután értesültek a természeti katasztrófáról, úgy döntöttek, hogy a helyszínre utaznak, hogy felkínálják segítségüket, és kifejezzék együttérzésüket a tordaiakkal, akiket éppen húsvét vasárnapján érte a természeti csapás.

 

(Forrás: Magyar Szó)