|
 2013.04.12.
Ágoston András: Szerbia történelmi döntés
előtt
Általános volt a
vélemény, hogy április 2-án Brüsszelben Catherine Ashton, EU
kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének patronátusa
alatt Szerbia és Koszovó miniszterelnökei dűlőre viszik a
dolgot, és rendezik a volt szerbiai tartomány önállóságának
egyoldalú kikiáltása után előállt helyzetet. Annál is inkább,
hiszen Koszovót az Egyesült Nemzetek és az EU egyre több tagállama
ismeri el, s területén a NATO-bombázások, 1999 óta Szerbia főhatalma
nem érvényesül. A Brüsszelben megtartott nyolc sikertelen összejövetel
után Catherine Ashton kijelentette, nem lesz folytatás. Felszólította
az érdekelteket, hogy a belgrádi és a prishtinai belső
egyeztetések lebonyolítása után a vezetők mihamarabb értesítsék
végleges álláspontjukról. A főképviselő közben készíti a
beszámolót az Európai Tanács április 16-i összejövetelére.
Ha addig a két balkáni politikai rivális előbb a saját körben,
majd egymás között, nem tud zöld ágra vergődni, akkor az unióban
akár két évre is lekerül a napirendről Szerbia EU-csatlakozási
tárgyalásainak kezdetét jelző dátum meghatározása. Nem
lehet két dolgot nem észrevenni. Az egyik, hogy Koszovó
miniszterelnöke, nem vállalva további kompromisszumokat,
kitartott az Ahtisaari-tervben meghatározott szerb autonómia
mellett. A másik, hogy Szerbia az EU-csatlakozási dátum ígéretének
bűvöltében, hallgatólagosan elfogadta Koszovó állam létét,
de volt tartományában a szerbek számára, az általuk lakott
területeken állami attribútumokkal felruházott autonómiát követelt.
Ha ezt a „kompromisszumos javaslatot” Thaci elfogadta
volna, az EU főtárgyaló meg nem ellenzi, Szerbia lényegében
megtarthatta volna, ha szuverenitását nem is, de a szerblakta
területek feletti jelentős befolyását. Ez az ötlet Koszovó
számára teljeséggel elfogadhatatlannak bizonyult.
Még
egy fontos tény. Abból, hogy a brüsszeli találkozók folyamán
Dacic előtt mindig papírhalmaz állt, Thaci viszont egyenes derékkal,
kezét az asztalon nyugtatva egyetlen papír nélkül tárgyalt,
semmiképpen sem az következik, mintha a koszovói miniszterelnök
olyan okos volna, a szerb meg folyton segítségre szorul. Szó
sincs róla. Ez a helyzet csak úgy alakulhatott ki, hogy
Catherine Ashton a koszovói vezető magatartását, a nyilvánosan
nem is, de hallgatólagosan bizony, elfogadta. A tényekhez
tartozik, hogy szerbiai államvezetésen belül legalább egy részvevő
Aleksandar Vucsity, a vezető Szerbiai Haladó Párt (SNS) elnöke
mintha hajlana arra, hogy beadja a derekát, s Szerbiát végleg
elindítsa az EU felé. Nem lehetett véletlen, hogy mind az EU,
mind Amerika felelős képviselői szorgalmazták, legyen ő is
jelen az utolsó, nyolcadik brüsszeli találkozón. A szerb kormány
miniszterelnökének első helyettese el is ment Brüsszelbe, de
ott az egész szerb küldöttség végül egységesen utasította
el az ultimátumot. Vagy továbbra is úgy tesz, mintha a brüsszeli
tárgyalásokon kompromisszummal, nem pedig ultimátummal került
volna szembe, s a legszűkebb állami vezetés konzultációi során
egységet hoz létre. Ez esetben, Ashton asszonynak napokon belül
megküldhetik a pozitív, vagy a negatív választ. Ha a vezetői
csúcson most se alakul ki egység, akkor baj van. Ebben az
esetben a legfontosabb kérdésekre csak a további esetleg nagy
feszültségekkel járó fejlemények adhatnak majd választ.
Szerbia mindenképpen történelmi döntés előtt áll. Ami
biztos: Koszovót nem kaphatja vissza. A Koszovóban élő szerbek
pedig, nem kaphatnak jogot arra, hogy csakúgy, mint
Bosznia-Hercegovinában, a daytoni békeszerződést követően,
gyakorlatilag államuk legyen az államban. A nemzetköziek Koszovót
Szerbiáról egyelőre nem kívánják nyílt hatalmi döntéssel
leválasztani. A lemondásra vonatkozó döntést, immár szorító
határidő nélkül Szerbiára bízzák. Szerbia vagy lemond
Koszovóról, s továbbra is megtagadja a formális elismerését,
vagy belép az egyre ellenségesebb ismeretlenbe.
(VMDP-hírlevél)
|
