vissza a főoldalra

 2013.04.12. 

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Legyenek olyan szegények, mint amilyenné az országot tették

A megállapítással lényegében véve mindenki egyetért: nem történt rendszerváltás, vagy ami történt, rosszul történt, de nem tudott még a magyar szellemi élet, a tudományos kutatás, tényfeltáró irodalom nekilátni a történelmi feldolgozásnak, a tételes, tudományos alapú elszámoltatásnak.

 Ez egy kezdettől fogva és elrendelten rejtőzködő rendszer. Ebben senkinek nincs személyazonossága, etnikai hovatartozása, pártállása, vallása és tulajdonáról csak a képviselőnek kell számot adnia, a tulajdon eredetéről meg még annak sem. Ez az új burzsoáziát védő legfontosabb intézmény. Amit lopott, az már az ő magántulajdona, amely szent és sérthetetlen. Valójában semmit nem tudunk az utolsó húsz év folyamatairól, összefonódásairól, védett alakjainak mozgásáról. Ezt nem politikailag kell feltárni, hanem tudományosan és mint tudományos tényt, értéket kell szétosztani, tankönyvbe foglalni és mellesleg intézkedni a büntetések felől. Világos vonal fogja mutatni, hogy az utolsó nyolc év vezetői egyben mind privatizáción meggazdagodott bűnösök.

Mi itt ezeken a hasábokon, a magunk laikus módján már számos alkalommal feltártunk vagy segítettünk feltárni egy-egy kirívó esetet. Nem most, amikor a rablás Gyurcsány alatt csúcsra járt, hanem 1992 óta számtalanszor, amikor a Globex-esetek megtörténtek. Ez a feltárás, az elfogulatlan tudományos vizsgálat és a ténymegállapítások sora nemcsak az új alkotmány bensőséges, lényegi életbe léptetéséhez kell, hanem ahhoz is, hogy a ma-gyarság  átlényegülve léphessen át a maga új korszakába. Nem elég kimondani, hogy a rendszerváltás most kezdődik, ami eddig történt, az nem az volt, hanem meg is kell írni az előző évek történetét és tanítani is kell az iskolában. Azt kell tanítani. Most, ma kell látnia a közembernek is, hogy mi hogyan történt ezen az újkori mohácsi csatatéren.

Mert addig hamis történelem alatt élünk. Márpedig, ha egy nemzet nem tudja felszabadítani magát egy ráerőszakolt hamis történelem nyomása alól, akkor hiába minden politikai erőfeszítés, új alkotmány, az erőfeszítések többnyire hiábavalóak. Ha a régi rendszer nemzetellenes erőinek még van annyi erejük, hogy ne engedjék az újkori történelem folyamatait tisztába tenni, akkor a lelkekben még ők vannak hatalmon, vagy ők is hatalmon vannak. Nem a felelősségre vonás az első, hanem a világos látás.

Többen is azzal érvelnek, hogy ezt még nem lehet elvégezni, megírni, mert közel van. De ez nem igaz. Az élet felgyorsult. Erre a tudományos, történelmi feltárásra most van szüksége a magyar társadalomnak. Ne csak politikusok megállapítása legyen, hogy elmaradt a rendszerváltás és hogy az utolsó nyolc év bűnszövetkezetben történt, hanem legyen tudományos vizsgálat eredménye. Vagy ha a tudomány nem tudja bizonyítani, akkor ne is beszéljünk róla.

Emlékezzünk: a jól megrendezett 1989-es Duna-Gate-botrány után milyen hamar létrejött az ügynökmúltat kézben tartó SZDSZ-intézmények sora, s milyen szabad turkálást tett lehetővé néhány SZDSZ-kádernek. Ezek a központok, SZDSZ-fiókok időnként leleplezték a gyakran erőszakkal, fenyegetéssel beszervezett ügynököket, de a legutóbbi időkig hallgattak a  beszervezőkről, a vezetőkről, az elkövetőkről. Máig nincs feltárva, milyen mértékben lassította, akadályozta a kibontakozást ez az egyoldalúan SZDSZ-szellemű ügynöklistázás. Miért lett ennek következtében nagyobb bűn, vétség ügynöki jelentéseket írni a hatvanas, hetvenes években, mint a kilencvenes években tartótisztként privatizálni? Vagy pártközpontos munkatársként rendszerváltónak kikiáltott pártot vezetni, az államot rossz tulajdonosnak ítélni? Nem azért volt-e oly sokáig elhúzva az ügynökkérdés és nem azért volt-e a legfőbb kérdésnek megtéve, hogy közben lebonyolódjék a sokkal nagyobb bűn, a rablás és köztulajdon mélyen áron alul való eladása, hogy létrejöjjön az újgazdag elit, méghozzá a bűntelenég pózában?

Ezeket a kérdéseket egy albizottság képtelen megválaszolni. Ehhez egy intézmény kell, amely maga jelöli meg a feladatát, szervezeti és működési szabályát, kidolgozza módszertanát, és magába olvasztja az eddig elvégzett munkákat és a legnagyobb állami támogatást élvezi. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója jelenleg vádlott. Kézenfekvő, hogy a vizsgálódást ennél az intézménynél és az elődeinél kell elkezdeni. Személyről személyre, munkatársról munkatársra, ügyről ügyre kell haladni és minden szerződést, minden ügyet át kell vizsgálni. Nem igaz, hogy nincsenek meg a papírok. És ha hiányoznak, az is bűn. Nem ez az utolsó vezérigazgató a főbűnös, aki most a sukorói ügyben társtettes, minden előző vezető intézkedéseit szigorúan meg kell vizsgálni. Na-gyon valószínű, hogy a szálak el fognak vezetni ahhoz a végponthoz, amit most az albizottság vizsgál.

Csak ez a tudományos tisztázás és az ebből származó új önérzet vezethet el a megújuláshoz. Ennek a munkának nagy nyilvánosság előtt kell folynia. Nem a leleplezés, a megszégyenítés és a büntetés a fontos, hanem maga a feltárás. A büntetés mindig a feltárt esetekből következik. Nyilván lesznek büntetések és minél feljebb haladunk a ranglétrán, annál súlyosabbak, de ez nem a feltáró tudományos műhely dolga. Annyit talán mindenesetre meg lehet előlegezni, hogy ezekre a nép ajkán csak gazemberként jellemzett figurákra nézve a legsúlyosabb büntetés a vagyonvesztés volna. Legyenek olyan szegények, mint amilyenné az országot tették.