vissza a főoldalra

 

 

 2013.04.17. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 16. száma!

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: A 2010-es tavaszi választások története és jelentősége (2.oldal)

Az 1990-es választás, mint áttörés, semmilyen tekintetben nem fogható ehhez a mostani áttöréshez. Akkor a győztes MDF elnöke és miniszterelnöke Antall József volt, részben e sorok írójának hibájából is. És a magyar középosztály majdnem fele a most megbukott volt marxisták által uralt SZDSZ befolyása alatt állott. Elhitte nekik, miként most a Jobbiknak, hogy ők az igazi rendszerváltók és egy kisebb része a Lehet Más a Politikának, hogy tényleg mást akarnak, mint új SZDSZ-t. 1990-ben a kormányalakítást paktum előzte meg. A tényleges hatalmat visszajátszották az SZDSZ, s mint később kiderült, az MSZP kezébe. Ezenfelül a kormányzáshoz és az országgyűlési többséghez az MDF-nek szüksége volt az akkor már Torgyán József félrevezető befolyása alatt álló Kisgazdapártra és a maihoz nem is hasonlítható KDNP-re.

 Pisti etalon volt

Kávé Csurka László Érdemes Művésszel (3.oldal)

A Polgárok Házában, a teltházas Csurka István Emlékesten tisztelegtünk a drámaíró, a publicista, a politikus előtt 79. születésnapja alkalmából. A Magyar Állami Operaház öt Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művésze – az est első részében – Pál atya lélekemelő köszöntője után, Erkel, Kodály, Kacsóh Pongrác és Kálmán Imre muzsikájából kötött csokrot, az est második részében a valamikor volt kávéházak hangulatát hozta Csurka László és Mártonffy Miklós. Szélyes Zoltán remekbe szabott portréfilmjéből megszólalt az ünnepelt maga, Csurka István, aki most már halhatatlan. Csukás István a pályatárs, akivel kettesben ültek a Hungária mélyvizében azt mondta: „a barátságunk is itt kezdődött és én ezt az életem legnagyobb ajándékának tekintettem”.

Csurka László: Nehéz megfogalmazni, ahogy múlik az idő, egyre jobban rájövök arra, hogy Pisti etalon volt. Egy példányban készült ember. A személyiségéből következett, hogy az ő válaszaira oda kellett figyelni. Már akkoriban is, amikor még nem írt politikai elemzéseket csak drámákat és novellákat vagy tárcákat. A csak persze idézőjelben értendő. A bátyám sohasem fecsegett, csak akkor szólt, ha volt mondanivalója, ha összegyűlt a csapat a Sípos étteremben vagy másutt, mindenki rá figyelt.

 Földet a gazdáknak!

A kormány meghirdette a Földet a gazdáknak! programot, melynek révén mintegy 200 ezer hektár állami tulajdonú föld kerülhet gazdálkodókhoz haszonbérbe. A kormány tettre váltja ígéretét, mikor csillapítja a földéhséget. Szerkesztőségünk vendége Dr. Fazekas

Sándor vidékfejlesztési miniszter. (9.oldal)

 Duna-stratégia a magas minőségű és olcsóbb közműszolgáltatásért

Megvizsgáljuk, hogyan lehet akár a gazdasági szereplők, akár a lakossági fogyasztók számára távlatilag a legalacsonyabb gázdíjakat biztosítani (4.oldal)

Március 21-én tartották az 1838-as pesti árvíz 175. évfordulója alkalmából létrehozott emlékülést. Az esemény a 2013. évi Budapesti Víz Világtalálkozó előrendezvénye is volt. A Duna-stratégiának pedig kiemelt jelentősége van az árvízvédelemben és a vízminőség-védelemben. Medgyesy Balázs, az Európai Unió Duna-stratégia kormánybiztosa elmondta, hogy nagyon lényeges eleme a stratégiai együttműködésnek a Duna menti épített és természeti örökség fenntartása és a turisztikai lehetőségek kihasználása.

 Folytatnom kellett elődöm munkáját

Többletforrást kell teremteni a falu megmaradásához (4.oldal)

Kövér István, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást a Tolna megyei Regölyben. Kövér István 369, a független Makovics Erika Anna 130, a szintén független Jókai Jánosné 11 szavazatot kapott.

Számomra nem is volt kérdés, hogy elinduljak a választáson. Annak nagyon örülünk, hogy Porga Ferenc járási hivatali vezető lett, és az egyértelmű volt, hogy valakinek folytatnia kell a megkezdett munkát. Szinte „predesztinált” helyzetbe kerültem: kötelességem megmérettetnem magam. Célunk, hogy ne csak értékeinket propagáljuk, hanem szálláshelyeket is biztosítsunk. Pálinkamúzeumot szeretnék nyitni, s emellett horgásztavunkat is fejleszteni lehet. Mindez azért lényeges, mert többletforrást kell teremteni a falu megmaradásához. Hiszen egyre jobban csökken a lakosságszám. A falusi turizmussal az ittmaradottak számára akarunk megélhetést teremteni.

 Magyar képviselet nélkül veszélybe kerülnek iskoláink

Csak azt támogatjuk, aki a „nemzeti minimumot” felvállalja (5.oldal)

Berényi József, az MKP elnöke: Az MKP elnöksége szerint azokban a járásokban, ahol a magyarok aránya nem éri el az 50%-ot, mivel a két párt „semlegesítheti” egymást, jó lenne megegyezni a jelöltállítás arányaiban, különben kétségességé válik a magyarság képviselete. Ahol ez az arány 50% feletti, ott nem okozhat nagy tragédiát az, ha mind a két párt teljes listát állít.

 Megkezdték a Sió-part helyreállítását

Szállodák, üdülőterületek már víz alá kerülhetnek erős széllökések esetén (7.oldal)

Dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere: Mire a Balaton vizének magassága eléri a 120 cm-t, addigra megoldódik a vízelvezetés. További probléma, s így nagy mennyiségű vizet azért nem engednének le a Sión, hogy jelenleg a Kapos folyón – amely épp a csatornába ömlik – árhullám vonul le, és Tolna megye nagy része belvízben áll. Így csak akkor eresztené le a Sió a Balaton vizét, ha a Kaposon helyreáll a rend. Most egy csapadékos időszak után vagyunk, de azt tudni kell, hogy a víz nagy kincs, és nem tudhatjuk, milyen száraz időszak következik, ezért, amíg nem veszélyes, a magasabb vízszint tartását javaslom a Balatonban.

 Budapest–Florida–Tényő

Közelről láttam, hogyan mennek tönkre a manipulált művészeti mozgalmak tagjai (10.oldal)

Beszélgetés Hús Zoltán festőművésszel

Úgy gondoltam, hogy teret kell nyitni a „nem támogatott” művészetnek is. Bementem az ELTE-re, és megkértem, hogy az egyetem Szabadsajtó utcai éttermének kirakatát megkaphassam kiállítótérnek. Ezt akkor megengedték. Az volt a feltétel, hogy legyen egy olyan támogatóm, aki tagja a Képzőművész Szövetségnek, így Korniss Dezső segített nekem. Nagy László pedig abban segített, hogy elvezetett azokhoz a művészekhez, akik „szabadabb” filozófia mentén festettek. Addig működhetett ez a „kirakat-kiállítóhely”, míg az egyetem KISZ-titkára be nem tiltotta. Az ok: a kiállításnak semmi köze a kommunista kultúrpolitikához. Majd néhány hónap és jött egy nagy fordulat az életemben: egy apáca, a nagy tudású, több nyelvet beszélő Mária nővér akkor már államilag beszüntetett angol kisasszonyok rendjéből –, akit a kommunista rendszer takarítónővé degradált, többször beszélgetett velem, majd átadta nekem a Szentírást, és arra kért, olvassam el az Apostolok Cselekedeteit. Megdöbbentő volt, hogy mikor letettem a könyvet, teljes élő hit élt bennem.

 Csorja Gergely: Mit meg nem tesznek a megélhetésért (19.oldal)

A Jobbik-provokáció valódi célját az ellenzéki sajtó tükrében ismerhetjük meg. A Klubrádió, az ATV, a Népszava és a Népszabadság kórust alkotva üvöltötte, hogy Európa közepén – néha szélén – ez nem engedhető meg. Csakhogy a kormány pillanatok alatt reagált, Orbán utasította a belügyminisztert, a provokációt betiltották. Akkor két napig tanácstalanul körmöt rágtak a liberális demokrácia felkent papjai, majd összeült néhány éceszgéber – mondjuk Loso (Losonczy Pál) a Jobbik, Para Kovács Imre a Klubrádió, Uj Péter az ujpéterek és Majtényi a jogvédők részéről – és felkiáltottak: Megvan! Támadjunk azzal, hogy nem tilthatták volna be a motorosok vonulását. Hogy ebből is látszik, Orbánék nem értik a demokráciát. Mert igaz, hogy nekünk nem tetszik, hogy gázt akarnak adni az élet menetének, de mennyivel jobban mutatna egy zaftos zsidózás, egy jó kis verekedés valamelyik német újság címlapján: Orbán országában őrjöngenek a nácik.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. (De már szerdán kapható 9-től 13 óráig a kiadóhivatalban, és a Püski Könyvesházban.) Vagy fizessen rá elő! Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575. Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.