vissza a főoldalra

 2013.04.19. 

Csurka István vállalta a prófétai sorsot

Csurka István születésnapját a húsvét nyolcadába, a fényes héten ünnepeljük. Ezekben a napokban a feltámadás misztériuma kerül az égre tekingető ember figyelmének középpontjába, és saját földi létének, emberi egzisztenciájának értelmes mivoltát igyekszik megalapozni a szent titok világossága által.

 Éppen ezért, amikor Csurka Istvánra emlékezünk, akkor óhatatlanul keressük azt, hogy hol a helye az elhunytnak a föltámadt Jézus Krisztus szép, új világában, abban a fönséges fényben, amelyet Ő áraszt ki a megváltott világra. Érdemes kiemelkednünk ennek a sokszor szennyes, sokszor megváltatlannak tűnő, sötét környezetünknek a mocsarából, és széthúzva az előítéletek és a szándékos vagy vétlen félreértések molinóját, nézzük ezt az embert az örök értékek szempontjából.

Az Énekek Énekének, az Ószövetség egyetlen szerelmes versének van egy talányos mondata: Erősebb a szerelem, mint a halál. (Én 8,6.) Amikor csúf és kudarcos, szomorú szerelmek hírével van tele a média, meg egyáltalán a bennünket körülvevő világ, nehéz is elfogadni és felismerni, hogy lehet olyan szerelem, van olyan szeretet, amely még a halálnál is erősebbnek bizonyul.

A feltámadásról szóló keresztény tanítás éppen ezt mondja ki: Van, olyan szeretet, van olyan szerelem, amely legyőzte a halált.

 A szeretet nem tűr korlátozást. Végtelenséget, romolhatatlanságot, örök állandóságot kíván és ígér. A végtelenség felé szóló kiáltás. Mégsem nyerhet beteljesülést földi dimenziók között. Végtelenséget igényel, de nem érheti el. Örökkévalóságot kér, de be van zárva a halál országába. Ezen a ponton lehet megérteni, mit jelent a feltámadás: azt, hogy a szeretet erősebb, mint a halál.

 Az emberi gondolkodás és élet szintjén a szeretet mindig a halhatatlanság valamilyen formáját alapozza meg, már ebbe az irányba mutat a fajfenntartás ösztöne is, megcélozva az utódokban való fennmaradást, az utódokban való túlélést a halálon. Megfordítható ez a mondat: a halhatatlanság mindig szeretetből származik, nem pedig abból, hogy valaki önmaga számára elegendő és független akar maradni.

Aki képes többre értékelni a szeretetet, mint az életet, csak abban, csak az által lehet erősebb és nagyobb a szeretet, mint a halál.  Aki mindenkit szeretett, mindenki számára lehetővé tette a halhatatlanságot.  Ha Ő, - tudniillik Jézus Krisztus - feltámadott, úgy mi is vele, mert a szeretet erősebb a halálnál.

Őbenne a szeretet erősebb lett, mint a halál. Nem a magára maradt szeretetről, - amely ha önmagában megmarad, kielégülést nem találó kiáltás csupán, - hanem mások iránti szeretetről van szó. Az ő szeretete egyesülten Isten hatalmával és szeretetével lehet halhatatlanságunk alapja.

 Krisztus feltámadásának értelme: szeretete, amelyben odaadja magát másokért, totális emberszeretet, amelyben a szeretet több az életnél. Szeretete az Atyában lel partnerre, társra, aki elfogadja és fenntartja az ő létét.

  A feltámadás jelentősége: a szeretet legyőzte a halált. Ha Krisztusban erősebb a szeretet, mint a halál, az Ő szeretete, amely egyesíti a Mennyei  Atyával, a mi halhatatlanságunkat is megalapozza.

A szeretetnek ebben a világában kell megtalálnia helyét az embernek, -  tudatosan rátalálva, vagy tudattalanul ráérezve, - ha igazán emberi életet akar élni.

Itt találta meg életének értelmét Isten magyar prófétája, Csurka István is, sok zsákutcája, kudarcos próbálkozása közepette.  Osztozott Jeremiás próféta sorsában, aki először ódzkodva, félelmekkel viaskodva közölte Jahve, az Isten üzenetét, majd sokszor magára maradottan, de mégis következetesen és határozott hangon hirdette az igét. Jeremiást körülvették hamis próféták, akik telelármázták a világot és félre vezették népét: „Amit prófétáid hirdettek neked, az csalárdság volt és balgaság. Soha nem tárták fel vétkedet, hogy indítsanak megtérésre. Hamis látomásokkal hitegettek, becsaptak és félrevezettek.”  (Siral.2,14) Jeremiás látszólag elbukott, a hiábavaló küzdelmek után nem maradt hátra más lehetőség, hogy sirassa népének sorsát: „Apátlan árvák lettünk, az anyák olyanok, mint az özvegyek. Saját vizünket pénzért isszuk, és meg kell fizetnünk a saját fánkért.  Igát hordozunk nyakunkon, üldöznek bennünket, a végünket járjuk.” (Siral. 5,3-5) Jeremiásnak mégis  megadatott  a szomorú és vigasztalannak látszó helyzetben, hogy biztassa népét a jobb jövő és a Messiás eljövetelével.

Csurka István a maga módján vállalta a Jeremiási, a prófétai sorsot. A magyar jövő pesszimista prófétájának tartották, ahol lehetett mellőzték. Az idő múlása azonban őt igazolta. Általánosan elismerték: szinte mindenben igaza lett, amelyet a magyar sorsra vonatkozóan megjövendölt. Sokan óvatosabb szóhasználattal, mértéktartó elnevezéseket alkalmazva hirdették azt, amit tőle tanultak. Csurka Istvánt ez nem zavarta. Örült annak, ha népének így is hasznára lehetett. Ő maga pedig feláldozott ezen célért mindent: irodalmi karriert, anyagi hasznot, evilági előnyöket, egészséget, és lassan az egész életet. 

Így kimondatlanul is nemes és áldozatos törekvéseivel a megváltó Krisztusa nyomába szegődött. Teljes életpályát futott be, odaadott élete volt és bízva reméljük, hogy Jézus Krisztus feltámadásának  részesévé lett.

Isten éltesse – immár egy örök életen át – Csurka Istvánt!

Reisz Pál OFM, a Pesti Ferences Templom igazgatója