vissza a főoldalra

 

 

 2013.04.26. 

A Dačićot és Vučićot ért fenyegetések nem maradnak következmények nélkül

Az állam nem fogja többé tolerálni, „erélyesen és hatékonyan” fog válaszolni az Ivica Dačić kormányfőt és Aleksandar Vučićot, a kormány első alelnökét érő fenyegetésekre – jelentette ki Vladimir Božović szerb belügyi államtitkár (képen).

„Az állam nagyon erélyesen és hatékonyan fog reagálni, mert elfogadhatatlan az állami tisztségviselők, de bármely polgár biztonságának a veszélyeztetése is” – mondta Božović Nišben a Tanjugnak nyilatkozva.

 Az államtitkár arra szólította fel a polgárokat, hogy eltérő politikai véleményüknek békés, törvényes és méltóságteljes módon adjanak hangot, s ne úgy, hogy fenyegetik a két politikust és családjukat, de bármely más állampolgárt és családját is Szerbiában.

 Aleksandar Vučić a nap folyamán korábban azt mondta, Szerbiában többé egyetlen gyermek sem kaphat olyan üzeneteket, mint az ő 15 éves fia az elmúlt napokban, mert „Szerbia udvarias és jólnevelt ország lesz”.

 A kormány első alelnökének kamasz fiát nagyon felzaklatták azok az üzenetek, amelyeket a legismertebb közösségi oldalon kapott azt követően, hogy Belgrád parafálta a Koszovóval kötött megállapodást.

 „Nincs szavam, amivel le tudnám írni, hogy a 15 éves fiam hogy zokogott és kiabált a Facebookon kapott üzenetek miatt. Én vagyok a bűnös? Miért? Azért, mert harcoltam a Koszovóban élő szerbekért? Amiért nem engedtem meg, hogy a megállapodás 14. pontja szerint Koszovó széket kapjon az ENSZ-ben, vagy mert a 9. pont megváltoztatását követeltem, hogy az ottani szerbek szerb rendőrfőnököt választhassanak maguknak?” – mondta Vučić a Kurirnak nyilatkozva.

 Aleksandar Vučić, akárcsak Ivica Dačić kormányfő az elmúlt napokban SMS üzenetek százait kapták, amelyekben családjukkal együtt megfenyegették őket azzal, hogy olyan sorsra jutnak, mint a néhai Zoran Đinđić miniszterelnök.

 

(Forrás: vajma.info)