vissza a főoldalra

 

 

 2013.04.30. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 18. száma!

A tartalomból:

Milyen baloldal? Ez szervezett alvilág (címoldal)

Most éppen azt hazudják, hogy közkívánatra összefognak, de soha nem voltak külön. Az hogy lenyakazzák néha egymást, az náluk nem különállás. Az, hogy mindennap a ki kivel, mit miért hogy, és ha nem, akkor miért igen, badarságaival töltik meg a nyilvánosságot, mit számít? A vadkender koalíció színre lépésétől kezdve tudni lehetett, a végén összeborulnak. A brancs egy pártba terelése az első lépés a diktatúrájuk kiépítésének irányába. Tudhatjuk, másokat mindig azzal vádolnak – előcsapásként – amit valójában ők terveznek. Minimum 40 év diktatúra rutinját hordozzák magukban. Apró családi örökségként. Kormányozni sose tudtak, erre bizonyíték Gyurcsány őszödi beszéde, vagy Bajnai gügyögése arról, 8 év hatalmi tobzódás után egyszer csak észrevette: „az általunk lefektetett sínek a semmibe vezettek”.

 IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Maffiakormány (2.oldal)

A magyarságnak új, korszerű, pontos munkán alapuló, ésszerű rendszerre van szüksége. Jó lenne, ha ez az új rendszer hasonlítana a hajdanvolt magyar reformkorra, amely esszenciaként Széchenyit adta a nemzetnek, folytatná 1956 munkástanácsos és forradalmi bizottságos, alulról feltörő demokráciakísérletét és mindenekelőtt maradéktalanul magyar lenne. Mivel a régi tarthatatlan, ennek az új magyar rendszernek az elképzeléséhez szeretnék néhány gondolattal hozzájárulni. Az európai pénzek felett az a Bajnai Gordon rendelkezik, aki azelőtt az ország legnagyobb, mindenre kiterjedő részvénytársaságát igazgatta és mint ilyen, nem fizette ki a libatartóknak a járandóságukat, minek következtében többen öngyilkosok lettek.

 Több tízezer családnak segítő törvénymódosítás

A 2002 és 2010 közt regnáló kormányok a multinacionális érdekeltségű külföldi vállalatok, cégek, pénzintézmények mellé álltak, és nem a magyar emberek érdekét képviselték (4.oldal)

Zsigó Róbert országgyűlési képviselő, a Fidesz szóvivője : Tudni kell, hogy annak idején az európai kormányok – az akkori magyarországi szocialista kormányon kívül – , érzékelve a probléma súlyát, időben gátat szabotak annak, hogy a lakosság devizában eladósodjon. A Gyurcsány– Bajnai kormányok tehát mindezt nem tették meg, így 2010-ben óriási problémává, – minden túlzás nélkül állítható, hogy pénzügyi, szociális katasztrófahelyzetté alakult a devizahitelesek gondja. Amikor a második Orbán-kormány nekilátott a probléma megoldásának, többféle megoldási javaslatot tett. Első lépésben azonnal megszüntette a devizahitelezést. Majd bevezette a kilakoltatási moratóriumot, és azt folyamatosan meghosszabbította. Elindult a kedvezményes végtörlesztés lehetősége, amivel 170 ezer hiteles élt eddig. Az árfolyamgát lehetőségével – ennek a véghatárideje május vége – pedig mindeddig 130 ezren éltek. Emellé hoztuk létre a Nemzeti Eszközkezelőt azért, hogy a nagy bajban lévő, törleszteni képtelen eladósodottaktól megvásárolja a NET a lakásokat, úgy, hogy lehetővé teszi azt, hogy ugyanabban a lakásban az adott család bérlőként lakhasson.

 19 év munkáját ismerték el a választásokon

Szociális szövetkezeti alapon szeretnénk munkahelyeket teremteni (4.oldal)

Tomorszki István, a Fidesz jelöltje lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő új polgármestere az április 21-én megtartott időközi választáson. Öten indultak Szendrő polgármesteri posztjáért. A település eddigi alpolgármestere, Tomorszki István 866 voksot kapott, míg az MSZP jelöltje 406-ot.

Szendrő a leghátrányosabb helyzetű kistérségben fekszik, ahol eleve magas a munkanélküliek aránya. Ezért jelenleg 7 startmunka programunk keretében közel 300 ember dolgozik az önkormányzat foglalkoztatásában. Célunk ennek a foglalkoztatási programnak a folytatása, illetve vannak megnyert, megvalósításra váró projektjeink például iskola felújítás, komplex képzési és foglalkoztatási programok, térségi egészségfejlesztési program, energiaracionalizálási programok. Folytatom tehát a megkezdett utat. Az általános választásokig hátralévő másfél évre sokat nem is szabad ígérni. Aki tisztában van az önkormányzatok működésével és a pályáztatási rendszerrel, nem ígér felelőtlenül.

 Nem elzárni, hanem bemutatni kell értékeinket (5.oldal)

Megújult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park arculata, elérhető továbbfejlesztett okostelefon- alkalmazása. Európai viszonylatban is élen járva, a hazai nemzeti parkok közül pedig elsőként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság okostelefon- alkalmazása készült el, amely 2012. június óta ingyenesen letölthető Android, iPhone/iPad, valamint 2013 tavaszától már Windows Phone és Windows 8 készülékekre is.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója: A Balaton nem kizárólag a fürdőturizmusról szól, hanem a szabadidő egyéb értelmes eltöltésére is kiválóan alkalmas. Ebben szeretnénk élenjárni a Balaton-parton és a Balaton körül, és ezt lehetőség szerint minden fórumon közölnünk kell. Tárgyalások folynak önkormányzatokkal, illetve az igazgatóság turisztikai osztályának munkatársai roadshow keretében járják körbe a Balatont, és strandokon népszerűsítik a nemzeti parkot kiadványokkal, gyermekfoglalkoztatókkal. Ha a látogatottsági adatokat nézzük, a tavalyi évben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyeinek látogatottsága 16%-kal nőtt. Ebben a mi munkánk is benne van. Nem számoljuk a túlórákat, meggyőződésből, elhivatottságból cselekszünk.

 Nyomoznak Újbudán

Molnár Gyula, a fővárosi kerület volt szocialista polgármestere jóval nagyobb összegre vállalt hitelgaranciát, mint amekkorát a képviselő-testület jóváhagyott (9.oldal)

Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere: 2007. február 15-én Wieszt János vagyongazdálkodási bizottsági elnök előterjesztése alapján a polgármester felhatalmazást kért a képviselőtestülettől arra, hogy az önkormányzat garanciavállalóként belépjen a CIB Bank és az Uniker-Coop között létrejövő hitelszerződésbe. A Fidesz-frakció az ügylet ellen tiltakozott és nemmel szavazott, de végül a többségben lévő MSZP-s és SZDSZ-es képviselők hozzájárultak, hogy az önkormányzat 95 millió forint erejéig hitelgaranciát vállaljon egy magánberuházás ügyletében. 2007. április 2-án a polgármester, Molnár Gyula alá is írta a megállapodást, ugyanakkor a szerződés már 277 millió forint megemelt beruházási értékre szólt és 100%-os pénzvisszafizetésre. Tekintettel arra, hogy az Uniker Coop a svájci frank alapú hitelt nem törlesztette, a hitelező bank felmondta a szerződést és az önkormányzattal szemben a 100%-os garanciavállalásnak megfelelően nagyjából 230 millió forintos igényt nyújtott be.

 Cél a kínai–magyar testvérvárosi kapcsolatok bővítése

A keleti nyitás politikáját szívélyesen fogadják Kínában (9.oldal)

Czira Szabolcs Nagykőrös polgármestere szerint közös a szándék a kínai–magyar testvérvárosi kapcsolatok életben tartására. A polgármester a hétmilliós kelet-kínai Suzhou város 600 ezres lélekszámú központi (Wuzhong) kerületének vezetőjével írt alá szándéknyilatkozatot a későbbi együttműködés reményében.  

A rajz erkölcsi tartás, hitvallás, vélemény

Az igazán jó alkotás magában hordozza a hiteles eredetiséget (10.oldal)

Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművész: Iraki egyetemistához, egy közgazdász hallgatóhoz mentem feleségül. S addigra meg is született a fiunk. Férjem fontosnak érezte, hogy a diplomáját otthon hasznosítsa. Ő visszament, és úgy beszéltük meg, hogy az első év elvégzése után meglátogatom nyolchónapos kisfiunkkal. Ebből a látogatásból később ötévnyi kinttartózkodás lett, mert felismertem azt, milyen lényeges abban a kultúrában az első szülött fiú szerepe.

Kiment Bagdadba, és négy hónapon belül a Bagdadi Régészeti

Múzeum munkatársa. Ki hívta oda?

Férjem tudta rólam, hogy nem azt fogom művelni, mint az arab háziasszonyok, így lefordítottuk a diplomámat arab és angol nyelvre. Beajánlottak a múzeumhoz, aminek az igazgatója közölte, hogy régen szeretnének már kosztümtörténeti sorozatot kiadni, de eddig nem tudták kivel megrajzoltatni. Le is rajzoltam egy sumér szobrot; az igazgató és a helyettese lelkesedtek a témáért. Reggel 9-től 14 óráig a múzeumban légkondicionált teremben dolgoztam a műtárgyak között. Minden olvasatot lejegyeztem, legyen szó pecséthengerről, vagy szoborról. Amire hazaértem, anyósom megfőzte az ebédet. Egy évig nem akartam ebéd után aludni, hiszen azt itthon nem szoktuk meg, úgy gondoltam, időpazarlás. Végül beláttam, hogy bölcsen teszik, hogy alusznak ebéd után.

 „Csak a halandók ostorozását bízták rád!”

(Verdi: Attila – Művészetek Palotája) (13.oldal)

Április 28-án a Művészetek Palotájában parádés szereposztásban, világhírű énekesekkel mutatták be Káel Csaba rendezésében Verdi egyik ritkán játszott operáját, az Attilát…Nem kell keresni a történetben semmilyen rációt, mert a sztori maga is merő kitaláció. Attila nem adta át kardját egy itáliai rabszolganőnek, hogy aztán az azzal ledöfje őt. Egyetlenegy dolog stimmel, hogy Attila és Ezio, azaz Aetius jól ismerték egymást, és barátok is voltak…. Dramaturgiailag nem egy remekműről van szó, s talán ezért nem olyan népszerű, bár a melódiája gyönyörű. Benne van az Ernani lírája és a Nabucco ereje. A zene szerkezete a korai Verdi-operák ismérve szerinti: a lassú részeket rövid recitativó választja el a gyors cabalettáktól. A rendező szerint a világok csatájáról szól ez a történet, és arról, hogy küzdenek meg egymással a különböző racionális és irracionális elemek – a hit és a vallások… Az est igazi sztárja a venezuelai Lucrezia Garcia volt. A világ operaházaiban Aidát és Abigélt nagy sikerrel éneklő énekesnő most a budapesti közönséget kápráztatta el. Mind a lírai, mind a drámai jelenetekben kellő erővel és tónussal szólt a hangja. A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara egyre többször veszi ki a részét a magyarországi zenei élet eseményeiből – a közönség nagy örömére. Már a zenekari előjáték is átgondolt formálással, romantikus túlzásoktól mentesen, ugyanakkor cseppet sem hidegen, hanem nagyon is élményt adóan szólalt meg. Bemutathatta a kolozsvári zenekar, hogy semmivel sem alábbvaló, mint azok az együttesek, melyek ma lényegesen kedvezőbb anyagi feltételek mellett működnek. Pier Giorgo Morandi keze alatt árnyaltan és impulzívan szólt a zenekar, és így a színpadi mellett mély zenei értelmezést is adott a darabnak. A zenekar minden tagja teljes intenzitással követte a maestro minden rezdülését, aki a tőle megszokott következetes igényességgel dirigálta ezt a romantikus mesterművet.

 Csorja Gergely: Milyen miniszter lesz Portik Tamás? (19.oldal)

Portik Tamás koalícióra lépett a Szocialista Párttal. Nem 2008-ban, hanem most. Most hétvégén állapodott meg Bajnai és Mesterházy, hogy közös jelölteket, közös listát, és ha úgy adódik, közös kormányt készítenek. Bár idáig is tudtuk, hogy az MSZP ugyanaz a bűnözőpárt, ami 2002 és 2010 között volt, de most már papírunk is van róla. És ez jó! Bajnai és Mesterházy összeborulása világossá tette, hogy az MSZP vezetésének egyáltalán nincs semmi esze, és nincs semmiféle – még megjátszott – tartása sem. Bajnai és a mögötte álló csapat, Oszkó, Felcsúti, Balázs Péter és a többiek, a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb károkozói. Felcsútinak köszönhetjük a devizahitelezés elterjesztését, Oszkónak a Malév felszámolását és sorolhatnánk.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. (De ezen a héten már kedden kapható 9-től 13 óráig a kiadóhivatalban, és a Püski Könyvesházban.) Vagy fizessen rá elő! Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575. Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.