vissza a főoldalra

 

 

 2013.08.23. 

Böjte Csaba szerzetes és Kányádi Sándor költő a két legnépszerűbb erdélyi magyar

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, és Kányádi Sándor költő nyerte holtversenyben a Transindex portál által szervezett Box populi - arcok harca című versenyt, amely az olvasók bevonásával kereste a választ arra a kérdésre, ki a legnépszerűbb erdélyi magyar.

A Transindex augusztus 19-én délben hirdette ki a július eleje óta zajló ötfordulós verseny végeredményét, amely szerint azonos számú támogató kattintást (lájkot) kapott a döntőbe jutott két jelölt, Böjte Csaba és Kányádi Sándor.

Balázsi Pál Előd, a Transindex főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a versennyel tulajdonképpen ahhoz az erdélyi sajtóban gyakran felvetett kérdéshez szerettek volna kapcsolódni, hogy léteznek-e erdélyi magyar sztárok. Magyarázatként hozzátette, a "sztárcsinálás" elsősorban a kereskedelmi televíziók terepe, az erdélyi magyarság pedig nem rendelkezik ilyen televízióval. "A verseny során megpróbáltunk megmutatni olyan romániai magyar személyiségeket, akikre büszkék lehetünk, akiket a magyar közösség egy bizonyos szegmense sztárként kezel" - magyarázta a főszerkesztő.

A Transindex július elején egy 65 nevet tartalmazó listával indította el a versenyt, a lista azonban az olvasók javaslatai alapján 93-asra bővült. A selejtező kör után 16 személyiség maradt versenyben. Őket a kapott lájkok száma alapján párosították össze a sportból ismert szabályok szerint. A főszerkesztő szerint a jelöltek a verseny ideje alatt több mint 25 ezer lájkot kaptak.

A legnépszerűbb nyolc sztár között még ott volt Dancs Annamari popénekes, az X faktor vetélkedőben ismertté vált Antal Timi és Baricz Gergő, valamint a számos filmszerepet is alakító Bogdán Zsolt színművész. A legnépszerűbb négy személyiség közé a nyertesek mellett Barabási Albert László matematikus és Kádár Annamária pszichológus jutott.

A szervezők a verseny végső szakaszában feladatuknak tekintették, hogy minél jobban megismertessék a jelölteket. Újságírókat kértek fel, hogy érveljenek egy-egy jelölt mellett, és interjúkat is készítettek a sztárokkal. "Az is célunk volt, hogy az Antal Timi rajongóival is megismertessük Böjte Csaba vagy Kányádi Sándor nevét, és azok is felfigyeljenek a fiatal tehetségekre, akik nem hallgatnak könnyűzenét" - magyarázta Balázsi Pál Előd.

 

MTI