vissza a főoldalra

 2013.08.23. 

In memoriam Csurka István
Csurka István: A budapesti banda

A folyamatot ’87-ben már azok tartották a kezükben, akik a legszorosabb kapcsolatban álltak a pénzosztó és kamatszedő körökkel, a Világbankkal és az IMF-fel. Akik nemcsak kijártak ezekbe az intézményekbe, hanem ezek bizonyos testületeibe be is választották őket, akik tehát a legfontosabb nemzetközi célok megismeréséhez is hozzájutottak. Ilyenből nem kell sok. Egy Aczél és egy Fekete.

Miközben a közvélemény a szerveződő politikai pártok minősítésével és egymás elleni harcaival van elfoglalva, folyik a spontán privatizáció, az országba dűl be a hitel, az adósság 10, majd 14 milliárd dollárról felugrik 22 milliárdra, és a társadalom ezzel szemben már nem is csak elszegényedik, hanem elnyomorodik. Ugyanakkor elkezdődik a felső tízezer mesebeli meggazdagodása. A pénz ahogy bejön, úgy megy is ki. De ezt már senki nem képes ellenőrizni.

Mindez természetesen a nyolcvanas évek eleje óta tartó folyamat.

Minden bizonytalan, a politikai vezetés önmagát sem tudja megvédeni, a Dunagate-botránnyal a párt utolsó nemzetinek-népinek mondható bástyáját döntik le, és 1990-ben a győztes MDF-et paktumra kényszerítik. Azt azután, hogy Antall József mindebbe be volt-e avatva, már kezdetektől és voltaképpen csak eljátszotta a paktumkényszert, vagy valóban kényszerítve volt, ma már nehéz eldönteni, de a beavatás – ismerve a szervezők módszereit és többszörös biztosításra való hajlandóságát, sokkal valószínűbbnek látszik. Minél nagyobb a bizonytalanság, annál nagyobb a pénzügyi körök hatalma. Mindent ők diktálnak, de semmiért nem kell felelősséget vállalniok, hiszen mindenért a politika a felelős.

A választások után megindul a törvénygyártás, de a törvények a pénzügyi elitre nem vonatkoznak.

A Budapest Bank természetesen a főváros bankja, és a főváros valóságos vezetését az SZDSZ szerzi meg, és elképzelhetetlen osztogatás-fosztogatás kezdőik el. Ebben nyilvánvalóan a többi bank is részt vesz, s egyik-másik még mohóbban is, mint a Bokros Lajos kezébe átcsúsztatott „sikerintézet”.

Az első nagy gyomorszájütés a taxisblokád, amely után a nemzeti kormány engedelmesen hozza meg a Valutaalap által előírt megszorító költségvetést, majd évről évre a többit, amelyek mind a magyar gazdaság tönkretételét és az eladósorba került cégek nullára leírását célozzák és eredményezik is. Ugyanakkor kilencvenkettőben már előkerül a bankkonszolidáció gondolata, mert az első körben kiosztott pénz úgyszólván mindenütt elfogyott. Minden áll, pang, a fogyasztás zsugorodik, a dolgozóknak semmi sem jut, a kárpótlás meg van torpedózva, a kormány és vele a rendszer helyzete bizonytalan. Újabb hiteleket kényszerül felvenni a kormány, és ezekből meg az ésszerűtlenül magas adókból rendre feltöltik a bankokat. Kezdődhet az újabb menet. Világossá válik, hogy az eredetileg megtartani kívánt állami vállalatok, az energiaipar, a szolgáltatás és a nem is olyan régen alapított bankok sem tarthatják fenn magukat sokáig. A rablásba a bűnöző alvilág is bekapcsolódik. Megegyezés jön létre a szervezett alvilág és szervezett pénzvilág között: nem zavarják egymás köreit.

Az MSZP-SZDSZ – (Horn-Kuncze-Békesi-Bokros-Medgyessy-Suchmann-Vastagh-Fodor Gábor-Magyar Bálint) – kormány 1994-es felállása a nagy megnyugvás korszakát hozta el a budapesti bandának. Akaratukat ugyan az Antall- és Boross-kormányra is rá tudták erőszakolni, a paktum révén minden lényeges hatalmi pozíciójukat megtarthatták, a nagy privatizációs kaszálást ez alatt az időszak alatt kezdhették el, biztonságérzetük mégsem volt teljes. Az MDF-kormányt a választók mégis-csak rendszerváltással, igazságtétellel bízták meg, s hiába, hogy Antall József mindjárt az elején eloszlatta a rendszerváltás és az öntörvényű szabad magyar élet iránti vágyakat, a kormány mögött mindig ott maradt a nép szemrehányása, keserűsége, és egészen nem lehetett kizárni azt a lehetőséget, hogy a kormányban felülkerekedik a lelkiismeret, és megvalósít valamit abból, amire felkenték.

Surányi paktumember volt. Kinevezése a Nemzeti Bank élére a paktum fontos részét képezte. Amikor azonban aláírta a Demokratikus Chartát, nyilvánvaló politika hibát követett el, s Antall a népi szárny erős nyomásának engedve eltávolította. Surányi György egyébként annyira szemtelen volt, annyira nyeregben érezte magát, hogy az egyik washingtoni kormánykiránduláson, amikor Antall már hajlott volna rá, hogy fizetési engedményeket kér a Világbanktól, a Nemzeti Bank elnöke, elszakadva a kormányküldöttségtől, külön-utas tárgyalásokba bocsátkozott a Bilderberg Csoport bankárjaival és a világbankosokkal, és megtorpedózta a könnyítéseket, úgyhogy Antall elő sem tudott jönni velük. Antall tehát tudta, hogy a magyar nemzet egyik esküdt ellenségével és a budapesti banda egyik fővezérével van dolga, aki ugyan különböző titkos és nyílt szövetségek, nemzetközi központok védelme alatt áll, de elmozdítását mégis meg kell kockáztatni, mert bármikor kitörheti az ő miniszterelnöki nyakát is.

A leváltás megtörtént, de Bod Péter Ákos kinevezését nem követte tisztogatás. A bankrendszerben ott maradtak a bandatagok, és a pénzügyminisztériumot sem sikerült megtisztítani. Mégis, a Horn-kormány első lépése az volt, hogy harcot indított Bod Péter Ákos ellen, rövid idő múlva lemondatta, és újra Surányit nevezte ki MNB-elnöknek. A banda uralma közeledett a teljességhez. A pénzügyminiszter a fotexes bandatag Békesi lett, az ÁVÜ-ből, majd ÁV Rt.ből és végül az ÁPV Rt.-ből kiszórták a számukra egy kicsit is megbízhatatlanokat, és mindegyik helyre bandabeltag került. A tősgyökeres bankárcsalád sarja, László András megkapta a Co-nexushoz rendelt 4 milliárdos vagyont kezelésre – az ügy most ugyan bíróság előtt van, de semmi nem történik. Bokros Lajos miniszterségéig birtokolta a Budapest Bankot és a Tőzsdét is. Akár vizsgálat tárgya is lehetne, hogy amikor a Hitelbankból kiszórták a nem a bandába tartozó és Antallék által kinevezett vezetőket, a CIB-ben megerősítették a pozíciójukat, és minden törvényt felrúgtak a Nemzeti Bank segítségével, valójában nem piszkos bennfentes kereskedéssel szakítottak le óriási pénzeket? A CIB Bank és a Fotex rendszeres pénzszerzési módja nem a valutával való üzérkedés lett? A CIB és a Fotex vezetőiről városszerte beszélték, hogy mindig előbb tudják meg, mikor értékeli le a forintot a másik bandatag Surányi, Bokros, Békesi vagy Medgyessy, és ilyenkor ezek szaladnak dollárt venni, majd a leértékelés után másnap visszaváltják forintra. Nyolc százalékot keresni két nap alatt milliárdokkal, a világ legjobb üzlete. De mindenütt a világon súlyos évekkel büntetik. Magyarországon azonban szó sem esik róla. A független magyar sajtó a szélsőséges nacionalisták ostorozásával és leleplezésével van elfoglalva. A legfontosabb újságok, a Rádió és a Televízió egyaránt a banda fennhatósága alatt van. A központi irányítás szigorú!

A kormányváltás utáni első nyolc hónap tisztogatással és személycserékkel telt el. A tisztogatást Horn Gyulával hajtatták végre, de őt magát is tűz alatt tartották. Világossá tették, hogy ki az úr a házban. A miniszterelnök kezesbáránnyá vált, és minden kérést teljesített. Pártjában félreállította a banda számára népi veszélyt jelentő szakszervezeti tömörülést, amelynek választási győzelmét nagyban köszönhette, beleegyezett a Bokros-csomagnak nevezett sokkterápiába, amelynek az volt a célja, hogy az egész, még el nem adott magyar nemzeti vagyont a földig leértékelje, és utat nyisson az energiaipar és a bankok idegen kézbe adásának. 1995 végére a magyar gazdaság kiürült, minden része pangott, hiteligénye iszonyatosan nagy lett, és a törlesztőrészletekre ráment a potom áron eladott vagyon. A banda felélést parancsolt, és Horn hozzájárult az önfeléléshez.