vissza a főoldalra

 

 

 2013.08.30. 

A status quo ma már nem elég!

A Magyar Közösség Pártja Jókán ünnepi megemlékezést tartott Szent István ünnepe alkalmából. Mága Zoltán hegedűművész és zenészbarátainak koncertje előtt Berényi József MKP-elnök mondott ünnepi beszédet a telt házas kultúrházban.

Berényi József beszéde első részében István király művére emlékeztetett: „Egy olyan államalakulat jött létre Szent István királyunknak köszönhetően, amely mindenkinek oltalmat adott. A magyar koronához, Szent István koronájához való tartozás sokáig védte az itt élő népeket a külső betörésekkel szemben. István rájött arra is, hogy a kereszténység felvétele nélkül elsöpör bennünket történelem. Döntéseivel olyan rendet teremtett az országon belül, melyet mindenki tiszteletben tartott” – hangsúlyozta Berényi József, majd rátért Szent István hagyatékának mai aktualitásaira is.

„Az itt élő magyarság száma fogy. Az utolsó népszámlálási adatok tükrében 110 ezerrel vagyunk kevesebben, mint húsz évvel ezelőtt. Közösségünkben is nehéz döntéseknek kell megszületniük, amelyeket következetesen, igazságosan, békésen és diplomatikusan  kell megtennünk, elérnünk. A népszámlálási adatok azt is bizonyították, hogy a jelenlegi törvényes, pénzügyi és intézményi keretek között nem tudjuk megőrizni identitásunkat, ezeket bővíteni kell. A status quo ma már nem elég, a status quo 110 ezres csökkenést hozott. Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni magyarságunkat - hangsúlyozom, hogy itt, Szlovákián belül - önkormányzati és intézménybővítésre van szükségünk. Erre van szükségünk a szlovák kormányzat részéről is, nem pedig az ellenségkép keresésére, hanem annak az elképzelésnek az elfogadására, amit Szent István mondott, és írt fiának, Imre hercegnek, hogy az egynyelvű ország esendő. Ezért jó Szlovákiának is, hogy az itt élő magyar közösség egy kicsit más kultúrát, szemléletet tud behozni, a szlovákoknak nem kell külföldre utazniuk, hogy valami mást lássanak. Ez egy érték, és ez nem csak nekünk kell, hogy érték legyen, hanem mindenkinek, aki itt él ebben az országban. Ahogy számunkra is érték a szlovák kultúra, úgy mindenkinek érték kell legyen ebben az országban a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyar iskola is.

Ezt ma még sokan nem így gondolják, de ettől függetlenül, mi tegyünk így. Legyünk azon, hogy ebben az országban egyenrangú polgár legyen a magyar is, ott ahol élünk, egyenrangú nyelv legyen a magyar nyelv is, és a magyar kultúrát becsüljék meg legalább annyira az állami támogatásokon keresztül, mint minden más kultúrát.

Ezt különösen akkor nehéz elérnünk, ha nincs egység. Ma tudjuk, hogy nincs egység közöttünk, és ez nagy baj. Amikor ilyen kritikus időszakban vagyunk, össze kell fognunk. Az összefogásnak arról kell szólnia, hogy mik a céljaink,  nem pedig arról, hogy mit nem akarunk elérni. Csak célok mögé lehet felsorakozni.

Legyünk bátrak meríteni Szent István munkájából, és bátran nevezzük meg azokat a döntéseket, intézményeket, törvényeket és jogokat, melyek elfogadására szükség van a megmaradásunkhoz. Az ezer éves elnyomásból semmi sem igaz. Ahogy Szent István idejében sikerült a Kárpát-medencében megmaradnunk, ma is közös a kihívás. Az Európai Unión belül minden kis nemzet számára kihívás ez. Egymásra vagyunk utalva, és csakis egymás segítségével, elfogadásával, támogatásával tudunk előre lépni. Legyen ez a mai ünnep egy mementó is arra, hogy megfogalmazzuk azokat a célokat, amelyek lehetővé teszik megmaradásunkat, és békés úton mindent elkövetnünk azért, hogy ezt a szlovák politika el is fogadja” – fogalmazott az MKP elnöke.

 

(Forrás: felvidek.ma)