vissza a főoldalra

 

 

 2013.09.04. 

Megjelent a Magyar Fórum XXV. évfolyamának 36. száma!

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Magyar Gárda-hajcihő (2.oldal)

Nem játék tehát, ami itt most a Magyar Gárdával és a Magyar Gárda körül történik. Most a társadalom egy része lelkesedik. Végre történt valami, gondolják, vagy inkább csak remélik. A többség közömbös, de valamit elhisz a sajtó állításaiból, hogy ez veszélyes és hasonlít arra, amiért 45 után, majd ötvenhat után is sok embert felakasztottak. A dolog lényege mégsem ez, hanem egy hamis állítás ténnyé válása és a tény nemzet ellen való felhasználása. A sajtó egyöntetű állítása, hogy a Gárda félelmet kelt, és náci vagy nyilas kezdeményezés, hazugság. A Gárda: semmi. De a hamis, semmivel alá nem támasztott állítást már elkezdték tényként, anyagi tényként kezelni és ebből kiindulva fogják később ilyenként tanítani az iskolákban.

Csorja: Indul az újabb háború (3.oldal)

Az USA külpolitikája célba talált. Hosszú évtizedes próbálkozás vége ez a mostani, valószínű szíriai beavatkozás. Az 1970-es évektől kezdődően Washington külpolitikája mindent Izrael fenntartása érdekében tett a Közel- Keleten és a Földközi tenger arabok uralta területein. Az amerikai titkosszolgálatok jó húsz éven keresztül azon dolgoztak, hogy a térségben olyan diktatúrák épüljenek ki, melyek ugyan köszönőviszonyban sincsenek az ún. nyugati értékekkel, de lényegében biztosították, hogy a zsidó államot ne sodorhassa el egy, az arab tengeren esetleg kitörő cunamiféleség. Az amerikai szolgálatok 2008-tól stratégiát váltottak: az adminisztrációban meggyökeresedett az a nézet, hogy a 20-30 éves diktatúrákat fel kell robbantani és helyükre fundamentalista gyanús, sok esetben Amerika által pénzelt és felfegyverzett társaságot kell engedni.

 A kommunizmus áldozatai is megkapják azt, ami a megélhetésükhöz szükséges

1990 után az áldozatok sokkal rosszabbul éltek, mint a kommunista rendszer működtetői (4.oldal)

50 százalékkal emelkedett a kommunizmus áldozatainak nyugdíja és sor került arra, hogy felülvizsgálják azokat a pénzeket, amiket az előző rendszer működtetői kaptak meg jutalomból. Wittner Mária a Fidesz országgyűlési képviselője szerint, ha a jövő generációja nem ismeri meg hiteles forrásból a forradalom eseményeit, akkor hogy tudná azt, hogy mi az amitől óvakodnia kellene, hogy ne kerüljünk újfent rabszolgasorba.

 A vállalkozások nem leépítettek, hanem beruháztak és fejlődtek

A dinamikus fejlődéssel Nyíregyháza a régió kiemelkedő oktatási központja (4.oldal)

Húsz milliárd forintot nyert el Nyíregyháza a Regionális Operatív Program forrásaiból. Az önkormányzat mellett a helyi vállalkozások is aktívak a gazdaságfejlesztési pályázatokon. 5,6 milliárd forintot fordíthatnak telephelyfejlesztésre a nyertesek. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta: településünk olyan modern, nagy potenciállal rendelkező város, melynek alapja a gazdasági fejlődés.

 Tata város elkötelezett a keresztény európai értékrend iránt

A kereszténység gondolatának erősítése szélmalomharcnak, már-már missziós feladatnak tűnik (5.oldal)

Európa Díjat kapott Tata az európai egységet erősítő nemzetközi kapcsolatok elismeréseként. A kitüntetést augusztus 20-én adta át Axel Fischer, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Európa Díj Albizottságának elnöke Michl Józsefnek, a város polgármesterének a tatai vár udvarán tartott ünnepségen.

Michl József: mi az európai eszme eredeti gondolatát szeretnénk Tatán erősíteni, ami keresztény gyökerekből származik. Azt szeretnénk, ha a népek közötti barátság erősítéséhez, keresztény alapokon, mi is hozzájárulnánk. Pap barátomtól tanultam: csak azt lehet szeretni, amit ismerünk. S ez mindenre igaz; csak a találkozások által ismerhetjük meg a többi európai embert, nemzetet.

 Szerb Antal: Tormay Cecile (6.oldal)

Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens. Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben, Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el.

 Szerb Antal (6.oldal)

Budapesten született asszimilált zsidó családba, a Deák Ferenc tér 15. szám alatt. Római katolikus nevelést kapott (keresztapja Prohászka Ottokár volt), gyermekkora legmeghatározóbb élménye a cserkészet volt. Apja, a magát szabadkőművesnek valló Szerb Károly 1911 őszén beíratta a budapesti piarista gimnáziumba, ahol Sík Sándor tanította magyarra és támogatta irodalmi ambícióit az önképzőkörben. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában megjelentek esszé- és drámakísérletei is.

 Piacképes diplomához akarjuk juttatni a fiatalokat

A színvonalesés az MSZP–SZDSZ kormányok idején következett be, mikor liberális kísérleti

teleppé alacsonyították le az oktatást (7.oldal)

Pósán László országgyűlési képviselő, a Fidesz debreceni elnöke, egyetemi oktató: Azt sem szabad elfelejteni, hogy a forráskivonásokkal párhuzamosan felsőoktatási burjánzás ütötte fel a fejét. Ezalatt azt értem, hogy Magyar Bálint és Hiller István arra ösztönözte a főiskolai szférát, hogy minél több képzést indítsanak be és így váljanak egyetemmé. Ez természetesen vonzó perspektíva lehet egy intézmény számára, de egy kis ország nem bír fenntartani 70 egyetemet. Ezért a főiskolák nagyon sok olyan képzést indítottak el, melyek fenntarthatatlanok voltak, és szakmai szempontból – kevés kivételtől eltekintve – színvonal alattiak.

 A rövid ellátási lánc az élelmiszeripari globalizációra adott válasz

Bemutató üzemek létrehozását és működését támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (9.oldal)

Kétmilliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre augusztustól a mezőgazdasági termelőknek és az erdőgazdálkodóknak tartandó bemutatóüzemi program megvalósítására. Szerkesztőségünk vendége V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Az a tapasztalatunk, hogy a rövid ellátási lánc alkalmas az élelmiszerbiztonság növelésére is, hiszen a szigorúbb szabályozás mellett megjelenik a bizalom, ha a közvetlen környezetünkből származik az élelmiszer. A környezeti terhelés is csökken, ha nem az ország egyik végéből a másikba szállítják az árut, és ha nem fóliába csomagolt élelmiszerről van szó.

 A klasszikus daraboknak igenis helyük van a színpadokon, mert értéket közvetítenek

Nem lehet az a cél, hogy a közönség magát ostobának érezve álljon föl az előadás végén (10.oldal)

Virga Tímea színművésznő: Színészmesterséget , Dézsi Szilárdtól tanultam. Érdekes, hogy akkor mindkettőnknek absztrakt, elvont gondolkodásunk volt. Így nem is kedveltem sokáig a klasszikus színjátszási módot. Amikor végeztem, azt mondta Dézsi tanár úr: tiszteli bennem, hogy mennyire másként közelítek egyes darabokhoz, és jövőm van a szakmában. Azt is közölte velem: az az idea, amit képviselünk, valaha a reformként jelentkezett, és ne feledjük, egyszer ez is elavulttá válik. Amikor egy képzőművész odaütött az asztalra egy tükörtojást és azt kiállította, az azért volt kuriózum, mert addig ilyenre nem volt példa. Ha viszont valaki ezt tendenciózusan követné, az már nem jelentene semmit. Szerettem az új színjátszási módot, de egy idő után meguntam azon mosolyogni, hogy a rendező teljesen szokatlan koncepcióval közelítette meg a darabot. Nem lehet az a cél, hogy a közönség úgy álljon föl az előadás végén, hogy ostobának érzi magát. Sokszor hallottam az előadás végén ilyen szövegeket a nézőktől: „lehet, hogy műveletlen vagyok, de ebből az egészből egy szót sem értettem”. Ennek nincs semmi értelme.

 Sportszerűségre, önfegyelemre és kitartásra nevelik a cserkészeket

A Magyar Honvédség várja programjaira, illetve később a soraiba a fiatal cserkészeket (12.oldal)

Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke: Természetesen nem az összes használaton kívüli honvédségi ingatlan rendelkezésére bocsátásáról van szó, hanem arról: táborozási lehetőségeket kapunk. A magyar cserkészmozgalom igyekszik megőrizni azt a fajta cserkészideált, ami a nyugati társadalmakban kissé megkopott: mi fenntartjuk a nomádságot. És bizony nagyon nehéz idehaza nomád táborhelyeket találni. A tájvédelmi környezetekben, a természeti örökség területein nehezen vagy egyáltalán nem táborozhatunk, s ha táborhelyeket biztosít nekünk a honvédség, már az nagyon szerencsés dolog.

 Csorja Gergely: A rossz meghaladása

A bürokrácia uralma

2013 augusztusában megjelent a Jog meghaladása című írásom. Ezzel elkezdődött egy sorozat. A sorozat célja, hogy a társadalmunkban általánosan elfogadott, de a boldogulásunkat, előrehaladásunkat, a kiegyensúlyozott életünket már nem szolgáló jelenségekre hívjam fel a figyelmet. Olyan jelenségekre, melyek meghatározóak életünkben, és melyek tízezrek, ha nem milliók mindennapjait keserítik meg, vagy teszik lehetetlenné. Ha Magyarország a XXI. századot túl akarja élni, akkor ideje, hogy számot vessünk a minket megnyomorító, elavult vagy csak egyszerűen rossz intézményekkel és teóriákkal.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu