vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.06. 

Nem hátrálunk meg; céltudatosan kiállunk Székelyföld területi autonómiájáért

A román belügyminisztérium államtitkára, a csendőrség és a rendőrség országos szintű parancsnokai üvöltöztek velünk

Behívta a csendőrség a Székelyek Nagy Menetelésének egyik szervezőjét, Lukács Lórántot, a nyujtódi menetoszlop vezetőjét, és a forgalom korlátozása miatt figyelmeztetésben részesítették.

 Amikor megszervezték a székelyek nagy menetelését, számítottak-e arra, hogy később a belügyi szervek zaklatják majd a szervezőket?- kérdezem Gazda Zoltánt, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetőjét, a Székelyek Nagy Menetelésének főszervezőjét.

 –Természetesen számítottunk a zaklatásokra, sőt ezeket korábban kilátásba is helyezték. Amikor Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével a székely menetelést megelőző napon a csendőrségen voltunk, a belügyminisztérium államtitkára, a csendőrség és a rendőrség országos szintű parancsnokai is jelen voltak, és minősíthetetlen hangnemet használtak, s üvöltöztek velünk. Még azt is kilátásba helyezték, hogy börtönbe zárják a szervezőket. Én akkor fölálltam az asztaltól, és azt mondtam: ilyen hangnemben velem senki se beszéljen. Izsák elnök úr higgadtabban reagált. A csendőrség helyi vezetőjével jó viszont ápoltunk, és arra törekedtünk, hogy minél jobban szervezzük meg a rendezvényt. Végigjártuk a helyszíneket, s különösen arra ügyeltünk, hogy ne történjen baleset a demonstráció alatt. Az autóforgalmat a menetelés nem bénította le: egy sávot elfoglaltak a tüntetők 53 km-es hosszban, de a másik sávon működött a forgalom. Attól féltem, hogy nehogy egy autós idegességében elgázoljon egy tüntetőt, mert az katasztrófa lett volna.

 Ön szerint most megfélemlítési akcióról lehet szó?

 –Akár megfélemlítési akcióról is beszélhetünk, bár én biztos vagyok benne, hogy nem helyi kezdeményezésről, a háromszéki csendőrség öncélú megnyilvánulásáról van szó, hanem magasabb szintről kaptak politikai utasítást a helyi karhatalmisták. Hiszen a román parlamentben több képviselő is felszólalt az ügyben, s hangoztatták: miért nem intézkednek a hatóságok a székely menetelés ügyében, s a szervezőket le kéne tartóztatni. Tudni kell, hogy mikor az engedélyezést semmiképpen nem akarták megadni, holott mi nem kértük, hanem bejelentettük a tüntetést – mert papíron Romániában is szabad véleménynyilvánítási joga van az állampolgárnak – , akkor a miniszterelnök szólt le a hatóságoknak, hogy engedélyezzék a székely menetelést. Úgy vélte, ha nem adják meg az engedélyt, azzal hibáznak, „nem céljuk, hogy mártírokat teremtsenek” a székelység soraiban. Az is érdekes, hogy az országos rendőr főkapitányságtól az engedély a tüntetést követően másfél héttel érkezett meg.

 Nem ismerem a román törvényeket, ezért kérdezem: maga a csendőrség kivizsgáló szerv?

 –A csendőrség a jogszabályok szerint nem kivizsgáló szerv, s ha beidézésről van szó, azt írásban kell megtenni. Ha be akar hívni valakit, azt írásban kell megtenniük, nem pedig telefonon, így Lukács Lórántnak nem is lett volna kötelessége megjelenni. Én azt mondtam Lukács úrnak, ha engem hívnának, nem mennék be egy telefonhívásra, és a csendőrség nem kivizsgáló fórum, hanem a rend biztosításáról gondoskodik.

 Arra volt-e példa, hogy munkahelyükön zaklatták azokat, akik részt vettek a nagy menetelésben?

 –Nem, hanem, ahogy a Székely Szabadság Napján, így most is az autóbuszos cégeket zaklatták, és fenyegették meg azzal, hogy büntetéseket rónak ki rájuk.

 A Sepsiszéki Székely Tanács vezetőjeként mennyire tartja eredményesnek a székelyek nagy menetelésé, s azt az erdélyi magyar pártok részéről is teljes támogatottságot tapasztaltak?

 –Az erdélyi magyar pártok most első alkalommal működtek igazán együtt, és teljes mértékben támogatták a Székely Nemzeti Tanács akcióját. Nagyon boldog voltam, hogy úgy szervezhettem a tüntetést, hogy tudtam, mind az RMDSZ-es, mind az MPP-és polgármesterek támogatnak, ahogyan az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői, képviselői is. Az eredményekről: sikerült megmutatni az erőnket, az elszántságunkat az autonómia irányába. Azon pedig szinte nem is csodálkoztunk, hogy román média alig számolt be erről az eseményről. A Székelyek Nagy Menetelése óta eltelt immár három hét, s a miniszterelnök televíziós beszédében biztosított minket arról, hogy reagál a kiáltványunkra. De azóta sem válaszolt. Ezért folytatni kell a demonstrációkat, s a hatalom figyelmét egyre jobban fel kell hívni arra, nem hátrálunk meg, hanem céltudatosan kiállunk Székelyföld területi autonómiájáért, s azért, hogy megszülessen a székelyföldi régió.

 Még a székelyek nagy menetelése előtt a székházukról ellopták, és egy közeli ortodox temetőbe vitték az elsőként elkészült székely zászlót. Visszakerült ez a zászló az eredeti helyére, és megvannak már az elkövetők?

 –Az elkövetők nincsenek meg, s a zászló sem került vissza az eredeti helyére, hanem a székházban őrzöm. A nagy menetelésen ezt a lobogót tartottam kezemben. A zászlót egy a román temető környékén lakó ember fedezte föl a sírok között, és ezután visszahoztuk a székházba. A rendőrségen nem tettem följelentést ismeretlen tettes ellen, mert tudom, hogy ennek semmi értelme. Maga a rendőrség viszont más forrásból értesült az esetről, s megkért, menjek be hozzájuk, de a tüntetés előtt olyan sok tennivalóm volt, hogy azt mondtam, nem érdekel az ügy, hiszen provokációnak tartottam.

 

Medveczky Attila