vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.06. 

M. Kass Judit kiállítása a komáromi Csemadok Galériában

A Csemadok Komáromi Városi Szervezete a XXII. Harmonia Sacra Danubiana Egyházzenei és -művészeti Fesztivál keretében rendezte meg M. Kass Judit, felvidéki származású, budapesti festőművész és rajztanár „Képzelet és valóság" című kiállítását a Kossuth téri Csemadok Galériában. A november 29-én megnyílt kiállítást a szlovák Kormányhivatal, Komárom városa és a Bethlen Gábor Alap támogatta anyagilag. Stubendek László, a Csemadok Komáromi Városi Szervezete elnökének üdvözlő szavai után a Selye János Gimnázium Septakkord együttese megzenésített versekkel, Nagy Zsolt gimnazista pedig egy humoros Karinthy-mű részletével szórakoztatta a közönséget. Majd Kocsis Ernő festőművész köszöntötte az idén 90 éves M. Kass Juditot, akinek a munkásságát is méltatta. A többi között elmondta: az alkotó 1946-ban a budapesti Képzőművészeti Akadémián szerzett rajztanári diplomát. Rajta kívül a ma élő képzőművészek közül már csak kevesen mondhatják el, hogy tehetségüket olyan mesterek segítségével csiszolhatták, mint Rudnay Gyula, Bernáth Aurél és Varga Nándor. Saját képi világa megtalálásában mégis Fischer Ernő volt leginkább a segítségére. M. Kass Judit tanított, miközben a művészet élete értelmévé vált. Visszajáró résztvevője volt a különféle művésztelepeknek. „Örökifjúként" még mindig egyik vezetője a szőnyi művésztelepnek. Festészetére jellemző, hogy képein sokszor nem a látható világ jelenik meg, attól szeretne elszakadni, és így többet nyújtani annak ábrázolásánál. Munkáin az átélt, látott vagy elképzelt tájak, érzések jelennek meg. Egyéni, különleges technikákat alkalmazva keresi művészi kifejezésmódját. Alkotásai többségét olajfestékkel készíti, de gyakran használ monotípiás megoldásokat vagy vegyes technikákat is. „Először élvezzük, hagyjuk magunkra hatni a képek nyújtotta látványt, aztán majd a rejtett mondanivalójukat is megtaláljuk! A mondanivaló ritmusokban, formákban, színekben van megalkotva..." – hangsúlyozta Kocsis a nagy érdeklődés által övezett megnyitón.

A kiállítás, amely végén a mesteri tudással felvértezett alkotó a budapesti Városligetben található Anonymus-szoborról készített festményével ajándékozta meg a házigazda Csemadokot, december végéig tekinthető meg.

 

(Gyurcsovics Magda, Felvidék.ma)