vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.06. 

Animációs és internetes filmeket támogat a Médiatanács

Fekete György MMA-elnök (képen) és dr. Kucsera Tamás főtitkár 2013. november 27-én látogatást tett dr. Karas Monikánál, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökénél.

A megbeszélésen szó esett az animációs és internetes filmek támogatásáról: hét animációs filmhez 64 millió forintos, öt internetes film készítéséhez csaknem ötmilliós támogatást ad a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Az egyeztetésen az intézmények vezetői megvizsgálták továbbá a jövőbeni együttműködés lehetőségét is.

 A Macskássy Gyula animációs filmes pályázaton az idén 200 millió forint, a Neumann János online pályázaton 20 millió forint áll az alkotók rendelkezésére. Számos alkotás készül ismét a gyermekeknek; többek között Lázár Ervin meséje, A Négyszögletű Kerek Erdő újabb epizódját készítheti el Horváth Mária. A történet ezúttal Szörnyeteg Lajosról szól. Az alsó tagozatosoknak szóló Mosó Masa mosodája című könyv animációs feldolgozására Hegyi Magdolna vállalkozott.

 A támogatásból animációs művészfilmet készít Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, valamint Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, MMA-tag is, aki Emil Goodman: Sina és Koré címmel alkotja meg kísérleti digitális árnyjáték-animációját. A legkisebbeknek szól Szederkényi Bella A tesó-ügy című animációs filmje is, amely Finy Petra könyve alapján készül.

 Kollarik Tamás, az NMHH Médiatanács testületi tagja a médiatanács által kiemelten fontosnak ítélt animációs műfajról szólva az MTI-nek elmondta: az elmúlt két évben negyvennégy alkotás elkészítéséhez nyújtottak segítséget, ezek közül több nemzetközi elismeréseket is szerzett. Legutóbb Horváth Mária A Négyszögletű Kerek Erdő sorozatának első epizódja nyerte el a 10. Kínai Nemzetközi Animációs és Digitális Művészet Fesztivál legjobb külföldi televíziós programért járó nagydíját.

 A grémium kibocsátotta a jövő évi filmes pályázatait is, amelyeken az alkotók dokumentumfilmek, ismeretterjesztő alkotások és animációs filmek gyártására pályázhatnak. Az Ember Judit dokumentumfilmes pályázat jövő évi keretösszege 330 millió forint, a Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaté pedig 250 millió forint lesz. A Macskássy Gyula animációs pályázat kerete jövőre is 180 millió forint. A Kollányi Ágoston-pályázaton új típusként jelenik meg a rövid ismeretterjesztő sorozat műfaja, ennek részei a magyar kultúrával, történelemmel, hagyományokkal, sajátosságokkal összefüggően lexikon- vagy enciklopédiaszerűen kapcsolódnak össze.

 

(Forrás: mma.hu)