vissza a főoldalra

 2013.12.06. 

Az állatorvosi lótörvény

Hosszú évtizedek után 2010-ben hatalomra került az első olyan kormány, amelyik komolyan akart kezdeni valamit a haldokló lovas élettel Magyarországon. Ezért megszületett a Kincsem – Nemzeti Lovas Program. A programot a kormány elfogadta és a megfelelő rendeletet kiadta. Az első, az átlag lovas számára is megfogható eredmény a 2013-ban elfogadott szabály, miszerint ahol az erdőben gyalogosan lehet közlekedni, ott lóval is. Ez egy nagyon fontos engedmény, végre lehetővé váltak a nagy erdei túrák.

 A Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a lovardákról szóló rendeletet. Ez a rendelet elvileg – akárcsak a többi intézkedés – összhangban kéne legyen a Kincsem – Nemzeti Lovas Programmal. Hogy ez mégsem történt meg maradéktalanul, annak egyszerű az oka. Mint szinte minden területen, itt is a magyar közigazgatás hatalmas bürokráciája lépett közbe. A folyamat a következő. Van egy jó elképzelés. Az elképzelés eljut oda, hogy a kormány kiadja az utasítást, hogy az elképzelésből legyen valóság. Az elképzelés bekerül a közigazgatás gépezetébe. Ott néhány hónapig jár, csak jár körbe. Minden alsóbb szintű kiválóan képzett, nagy tudású és főleg nagy tapasztalatú szakember hosszú munkanapokat tölt a problémával. Na, nem azzal, hogy az elképzelésből valóság legyen, hanem hogy megindokolja, miért nem hozzá tartozik ez az ügy.

Ha végül mégis hozzá tartozik, akkor jönnek a szakmai szempontok. Először a jogászszakmai szempontok. Ezek azok a szempontok, ahol az érthető elképzelésből, egy a magyar nyelv és a józan ész alapvető szabályait semmibe vevő szöveg keletkezik. Aztán jönnek az egyéb szakterületek. Ha a lovasprogramnál maradunk, akkor világosan kell látni, hogy a közigazgatásban formálódó valóságon dolgozó kedves szakemberek valószínűleg életükben nem láttak lovardát. Ugyanis ez a közigazgatás munkafolyamataiban nem szempont.

Szempont viszont, hogy a jogi szabályozás a közigazgatás jogi és intézményi infrastruktúrájának megfeleljen.

Azaz, hogy legyenek meglévő intézmények a végrehajtásra, és tudjanak hivatkozni meglévő jogszabályokra. Függetlenül attól, hogy az az intézmény vagy a jogszabályi környezet alkalmas-e a terület szabályozására. Nos, ha mindezen túl vagyunk, akkor jönnek a területtel foglalkozó szakemberek.

A probléma az, hogy a szakember, képzettségénél fogva, csak bizonyos részterületek szempontjait ismeri és veheti figyelembe. Egy ilyen szerteágazó területen, mint a lovas élet úgy általában, ez komoly problémákat okozhat. Teszem azt, van egy kiváló tenyésztéssel foglalkozó szakember. Őt nyilván bevonják a folyamatba. Ha őt megkérdezik, hogy mi a legnagyobb baj a magyar lóállománnyal, akkor azonnal elmondja, hogy a zugtenyésztés. Ott bizony ellenőrizhetetlen vérvonalú és múltú lovak keletkeznek. Ezek olcsók, és lehetetlenné teszik a génállomány karbantartását, nemesítését.

Nosza, próbáljuk meg korlátozni a zugtenyésztőket!

Az ilyen ellenőrizhetetlen, úgynevezett nullás beütésű lovakat csak akkor vásárolják meg, ha tudják valamire használni. Azaz, tiltsuk meg a használatukat. Igen ám, de a lótulajdonost nem lehet leparancsolni a lóról. Tiltsuk meg akkor a velük való oktatást. Megtiltották.

Sőt a szakemberek a jogszabály módosítást úgy végezték el, hogy a nullás lovakat megpróbálták kiszedni mindenhonnan. Ez szakmailag, közigazgatás-szakmailag – ha van ilyen egyáltalán – elfogadható. Az más kérdés, hogy a lovardák szempontjából nem.

Amúgy a szabályozás, mint a legtöbb szabályozás nem abból indul ki, ami van, hanem előír egy ideális helyzetet. Csakhogy a mostani közel sem ideális.

A lovardák túlnyomó többsége semmilyen előírásnak sem felel meg. Ezeket egyáltalán nem érdekli az állami szabályozás. Napról napra élnek, örülnek, ha a takarmányt meg tudják venni. Sokan csak azért nem adják el az egészet, mert szeretik az állatokat, vagy azért, mert ezek a lovak szinte eladhatatlanok. Ez az alaphelyzet. A már minősített lovardákban pedig nem a követhetetlen vérvonalú nullás lovakkal van a probléma, hanem hogy nincs pénz és energia, hogy a lovakkal eleget foglalkozzanak. A lovardák oktatólovai nem a legjobb, hanem éppen a legrosszabb lovakból kerülnek ki. Itt egyetlen szempont van, hogy a ló szándékosan ne okozzon kárt a lovasban.

A lovasoktató nem jól képzett, jó képességű lóra ülteti a kezdő lovast, hanem olyanra, amelyért a legkevésbé kár. Ami másra nem nagyon használható. Ráadásul a ló származása a kezdő lovasok oktatását nem befolyásolja.

A rendelet módosítása, hogy a nullás lovakat kiveszik a lovas szolgáltatásból, nagy felháborodást váltott ki. Erre ráerősítettek ostoba cikkekkel, például az Index lehozta, hogy vágóhídra küldené a fattyú lovakat a minisztérium.

A helyzetet végül – úgy tűnik – Kucsák László fideszes képviselő módosító javaslata oldja meg. A rendeletből kiveszik a sérelmezett rendelkezést. És ez bizony jelentős változás.

A magyar jogalkotás és közigazgatás rendkívül bonyolult rendszere végre lazul egy kicsit. Az elmúlt évtizedekben szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy hasonló módosítás végigment volna. Ez nagy eredmény lehet, annak ellenére, hogy a magyar lovas életben még rengeteg a teendő. Még várat magára a felismerés, hogy a lovas tevékenységek kulcsa nem a közigazgatásnál, nem a különböző szövetségekben, tenyésztőtelepeken és versenyüzemekben van, hanem a tulajdonosoknál.

A lovat szerető, megvásárló, tartó és használó tulajdonosoknál. Legyenek azok akár versenyló tulajdonosok, az ügetőn, vagy a galoppon, legyenek díjlovasok, vagy éppen hobbiló tulajdonosok. A lovak száma, minősége és lovagolni akaró és tudó emberek száma csak akkor növekszik, ha ezekre a tulajdonosokra építünk, ha őket támogatjuk.

Ma Magyarországon kevés olyan lótulajdonos van, aki országosan ismert, már bizonyította rátermettségét, megfelelő háttérrel, nem utolsósorban anyagi háttérrel rendelkezik, és aki nem valamiféle szerzési lehetőségnek tekinti a területet.

A lóversenyzés a sok ág közül szerencsés helyzetben van, mert ott van Mikóczy Zoltán Ovedose-zal és Opium Bullettal és még számtalan tréningben lévő lovával. Ha egyszer a felismerés megtörténik, akkor ott nem kérdés, hogy kit kell megbízni az ágazat rendbetételével. Mikóczy könnyen fellendítheti a magyar lóversenyt. A többi terület bajosabb.

A kormány jó irányba indult el, most jutottunk el az első nehézségekig. Ha a fenti felismerések egy része eljut a megvalósításig, akkor reménykedhetünk, hogy egyszer újra világhírű lovas nemzet leszünk.

Csorja Gergely