vissza a főoldalra

 2013.12.13. 

A veszély

Lassan készül a vád. Ahhoz, hogy 2018-ra az Orbán Viktor fémjelezte rendszert egy velejéig korrupt, változtatni képtelen oligarchikus rendszernek lehessen beállítani, lassú, aprólékos építkezés szükséges. Az ellenzék pártjai nem tudtak semmit sem felmutatni Orbán ellen, részben múltjuk, részben tehetségtelenségük miatt. A szocialisták, Bajnaiék vagy pláne Gyurcsány bármiféle akciója, kísérlete a vádirat összeállítására hiteltelen. Rövid a választó emlékezete, de ennyire azért nem.

A Fidesz és ezen belül Orbán megbuktatásához, most azonban teljesen más módszerrel közelítenek. Ez a módszer egyelőre nem publikus, egyelőre csak véletlennek tűnő események összjátéka – vagy még az sem – rajzolódik ki, holott minden terv szerint halad. Ez már egy új, egy második terv, de még az eredeti sincs teljesen eldobva.

Az eredeti tervet Kis János készítette, és a lényege az volt, hogy a kétharmad minden mozdulata törvénytelen, ab ovo, így a választások után utcai tüntetésekkel, és ha kell terrorral, de ki kell kényszeríteni Orbán távozását és a rendszer visszaállítását az eredeti, 2009-es közjogi állapotba. Ennek esélye ma már csekély. Főleg azért, mert az ellenzéki propagandával szemben nem történt meg a teljes pályás lerohanás és Orbán Viktor kiváló stratégiai érzékkel hagyta, hogy lassú erjedéssel rohadjon szét az új magyar rendszer megpuccsolását előkészítő nyílt szervezkedés bázisa. Mivel a legtöbb területen – elsősorban a kultúrában – háborítatlanul folyik tovább a néhai SZDSZ-t támogató csoportok tevékenysége, itt-ott átigazolásokkal a semleges vagy egyenesen a nemzeti csapatba, és csak néhány, hatalmas hisztéria közepette átvett intézmény jelenti a Fidesz térhódítását, így bár az intézményrendszer lassan épül, az ellenállás mégis valamiféle csendes erjedésfélébe csapott át.

A folyamatot felismerő éceszgéberek áttették székhelyüket Berlinbe, a többiek pedig némi háborgással veszik fel a fizetéseket és az elnyert támogatásokat. Ilyen alapon tehát nem lehet megfogalmazni az új magyar rendszer elleni vádiratot, mert a tömegeket, de még a liberális érzelmű vagy csak egyszerűen ideológiátlan részét sem nagyon hozza lázba, hogy Heller Ágnes a jövőben csak egymilliót vesz fel, negyven helyett. A háttérben titokban azért továbbra is tart a megbuktatás szervezése.

Egy hatékony vádirathoz, melyet a kocsmában vagy éppen a hivatalban az egésznapos kávészünet közben vissza lehet böfögni és a közfelháborodás felé lehet terelni a társadalom erre fogékony részét életszerű, valós ügyek kellenek. A vád-irat megfogalmazói egy folyamatot vázolnak fel. Egy folyamatot, mely tényekre épül, de esetleg a tények nem állnak egymással semmiféle valós összefüggésben, sőt a tények közé be vannak szúrva bizonyos valótlanságokból épített dobbantók, melyekről el lehet rugaszkodni a következő tényig. A vádirat megalkotásához itt kell a fogalmazó, aki az egymástól független tényekből mégis egész történetet állít össze.

A folyamat elején, az ún. oligarchák kérdése áll. Ez arra épül, hogy van a magyar életben néhány nagy befolyású ember és köréjük szerveződő csoport, akik jelentős gazdasági és közéleti befolyással rendelkeznek. Ezen csoportok egy része támogatta és támogatja Orbán törekvéseit, másik része nem ellenzi. Az a jelentős rész, mely az új rendszer megbuktatásán ügyködik, nagyvonalúan ki van véve a képből.

A propaganda szerint az ún. oligarchák, melyek közül megnevezni általában csak kettőt szoktak – Csányit és Simicskát –, állnak minden mögött, pontosabban az ő polipszerű terjeszkedésük miatt nem lehet hathatósan támogatni a gazdákat, a kis- és középvállalkozásokat, és úgy általában semmit. Ezek tartják markukban a kormányt, de ezek mellett természetesen ott épülnek az új, Orbán közvetlen köreiből származó emberek által gründolt birodalmak.

Erre az alapállásra csak egy finom ráhangolódásként épült a trafik-ügy. A Nemzeti Dohányboltok pártalapú elosztása, a hatalmas pénzforrás kiosztása végigfutott a sajtón. (Az más kérdés, hogy a Nemzeti Dohányboltok nem hoznak semmit, éppenhogy megéri őket üzemeltetni, de ez már nem érdekelt senkit)

 Természetesen ezekhez az ügyekhez, hogy valóban nagy hatásúak és hitelesek legyenek, kellenek rikkancsok. Rikkancsok, akiknek van vagy volt valamiféle kötődésük a rendszerhez, és akik hajlandóak kiállni a sarokra és világgá kiáltani a skandalumot.

Az első rikkancs Ángyán József volt, aki tulajdonképpen a fent ismertetett váddal állt elő. A lényeg, hogy az oligarchák viszik el a magyar föld hasznát és az állami támogatást. Aztán jött a második rikkancs, egy szekszárdi orvos, aki leleplezte, hogy a polgármester listákkal járkált és végül jött a legnagyobb erejű vádpont.

Megjelent egy Horváth András nevezetű magát adóellenőrnek beállító APEH-os vagy NAV-os – tulajdonképpen mindegy –, és előadta, hogy a kiemelt adózók csalnak, hogy láncolatokat hoznak létre, ahol is ellopják az áfát. Az adóhatóság pedig nem tesz semmit, sőt leállítják a vizsgálatokat.

Ez utóbbi, az áfa-ügy, azért erősebb, azért botrányszagúbb a többinél, mert nyilvánvalóan tartalmaz igazságot. Tulajdonképpen közszájon forgó tény az, amiről Horváth beszél. Valóban jó ideje így nyúlják le az áfát – meg még más ezer módon. A 27 százalékos forgalmi adó önmagában megalapozza az áfa- csalást. Ha ehhez hozzávesszük az európai adórendszert, hozzávesszük, hogy emiatt az adóhatóság még csak elméletileg sem tud értelmes vizsgálatokat végigvinni, hogy csalás nélkül még csak elméletileg sem lehet működő vállalkozásokat üzemeltetni, hogy az egész rendszer a csalásra épül, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy Horváth „leleplezése” konkrét rámutatás nélküli általánosságokat tartalmaz, melyben lehetnek valóságelemek, de újdonság semmiképpen.

A trükk ebben a leleplezésben, hogy az adócsalás tényét, mely az 1988-es adóreform óta folyamatosan tart és el sem tudjuk képzelni a méreteit, most az Orbán-kormány nyakába akarják varrni. Ugyanis a folyamat három egymásra épülő eleme a közvéleményt ebbe az irányba tereli. Vannak az oligarchák, akikről Ángyán beszélt, volt a trafik-ügy, ahol rámondták, hogy párt alapon folyik az osztás és most itt van az adócsalás. Ez így összerakva a következőket mondja: A Fidesz mögött álló oligarchák, a Fidesszel együtt csalják az adót, lopják az áfát, és a kormány ehhez asszisztál, leállítja az esetleges vizsgálatokat, melyeket a kiváló ellenőrök, mint Horváth végig tudnának vinni.

Ez így már természetesen hazugság és így, ennyire nyíltan nem lesz soha kimondva. De az emberekben, legalábbis a felületesen tájékozódókban – tehát a többségben – végül ez marad meg. Ez képes elbizonytalanítani sokakat és képes muníciót adni az ellenzőknek. Na tessék, itt van, megmondták, még az államtitkár, még a fideszes, még az adóellenőr is ezt mondja.

 Ezek olyan ügyek, melyek így előadva húsba vágnak. Mert a legtöbben már érezték, hogy az adórendszer rossz, kaptak már büntetést, levonást, inkasszót, vagy csak egyszerűen tudják, hogy jövedelmük jelentős részét ez a rendszer veszi el. Ez a mélyben, a lelkekben feszülő indulat, most megfogalmazódik a rikkancsok ajkán.

Ez most nagyon sokat árthat. Látszólag a kormánynak nincs dolga az ügyekkel. Ha védekezik, akkor felvetődik, hogy miért veszi magára, nem zörög a haraszt. Ha nem védekezik, akkor ott marad a bélyeg, a csalás, az összejátszás vádja és akkor ez a látszólag érdektelen folyamat a fő váddá terebélyesedik. Az így felduzzasztott vád, amibe beleforgatják a kormányt, alkalmas lehet az utcai megmozdulások előkészítésére és így alkalmas lehet, hogy végül visszatérjenek az eredeti Kis János-i tervhez.

Ez most az egyetlen komoly veszély, mely az új rendszer továbbépítését fenyegeti. Ezt most komolyan kell venni. Nem lehet elintézni azzal, hogy majd a NAV megvédi magát, hogy megjelenik egy cikk a Magyar Nemzetben, hogy ez az ellenőr nem is ellenőr és nem is úgy van, ahogy mondja.

A csúsztatás az egyik leghatékonyabb kommunikációs eszköz, és ezt a csúsztatást most jó időben, ügyesen használták. A csúsztatás lényege, hogy valós tényeket használva, hamis következtetést vonunk le, de látszólag a valós tények alapján. A csúsztatás ellen nehéz védekezni, lényegében egyetlen lehetőség, hogy rávilágítunk a valós tényekre és külön megmutatjuk, hogy miért hibás a következtetés. Az nem megoldás, hogy nyilvánvalóan valós tényeket próbálunk meg hamisnak bállítani, vagy egyszerűen elhallgatjuk az egészet.

A vádirat készül, és nehéz megmondani, hogy a vád ismertsége mikor éri el a kritikus tömeget. Mikor billen át a közvélemény, mikor érzik a megbízók, hogy eljött az ideje a teljes pályás letámadásnak. Most úgy tűnik, 2014-ben még nem lesznek elég erősek.

De ne gondoljuk, hogy feladták. A 30-as évektől egy Waldapfel Eszter nevezetű könyvtáros listákat készített a jobboldali, nemzeti érzelmű és kommunistaellenes emberekről. E listák alapján számoltak le a második világháború után a magyar értelmiséggel és középosztállyal. Ezek a listák alapozták meg a vádiratot. Ne gondoljuk, hogy ma nem készülnek listák és nem fogalmazzák a vádiratot. Ma egyetlen esélyünk van, ha még legalább két cikluson keresztül épül a rendszer. Csak akkor reménykedhetünk benne, hogy a vádirat csak egy érdektelen irat marad.