vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.06. 

Az Alkotmányt is megváltoztatná a Smer a rászorulókról szóló törvény miatt

A Smer-SD az Alkotmány módosítására is vállalkozna a rászorulókról szóló törvény miatt, amennyiben azt alkotmányellenesnek találná az Alkotmánybíróság. Ivan Gašparovič vétója ellenére a parlamenti képviselők újra megszavazták azt. „Készek vagyunk az Alkotmányba is belenyúlni, mert úgy tűnik, sokan visszaélnek ezzel a rendszerrel" – jelentette ki a szlovák közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című vitaműsorában Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter.

Kaliňák szerint ugyanis lehetetlen, hogy valaki szociális segélyt kapjon anélkül, hogy ennek fejében valamiféle tevékenységet kifejtene a településén vagy annak környékén. „Már most is megkapják azt a pénzt, úgy, hogy semmit sem tettek érte. Én viszont azt szeretném, ha azért a pénzért, amit már úgyis megkapnak, valamit tennének is" – jelentette ki a belügyminiszter.

Az Alkotmányban Kaliňák szerint az áll, hogy minden rászorulónak joga van valamiféle biztonságra. „Ennek a biztonságnak a pénzügyi vonzatáról azonban nincs szó az Alkotmányban. Azaz mi csak ahhoz a feltételhez kötjük ezt az igényt, hogy valamit tegyen is a szociális segélyt kapó a környezetéért. A kényszermunka büntetés, de ebben az esetben van választás – vagy akarok szociális segélyt kapni, és ebben az esetben valamilyen munkát el kell végeznem a településem számára, vagy nem akarok" – fűzte hozzá Kaliňák. Kényszermunkáról akkor van szó a miniszter szerint, ha az embernek nincs választása. „Ebben az esetben azonban van választás, vagyis szerintem ez esetben nincs szó alkotmányos problémáról" – jegyezte meg.

Vitapartnere, Lucia Žitňanská, az SDKÚ-DS parlamenti képviselője szerint a törvény mintegy 180 ezer embert érint. „Ezek között mindenképpen lesznek olyanok, akiknek a segélyért semmit sem kell tenniük, és lesznek, akiknek le kell dolgozniuk azt. Ez azonban nem standard helyzet" – vélekedik a képviselő asszony. Žitňanskát az is zavarja továbbá, hogy a törvényt a roma reform részeként népszerűsítik, pedig minden rászorulóra nézve lesz következménye. „Mindenkire lesz hatása, és nem könnyíti meg a helyzetüket, mivel még azok számára is megnehezednek a munkához jutás feltételei, akik ma még aktív munkahelykeresők" – fűzte hozzá. Žitňanská úgy véli, az alkotmánymódosítás helyett inkább az Alkotmány keretei közt kellene megoldást találni a problémára, nem pedig további konfliktusokat gerjeszteni.

Kaliňák azzal érvelt, hogy a legnagyobb konjunktúra idején, amikor sok területen 4 százalék alatti volt a munkanélküliség, is voltak olyan területek, ahol 80 vagy 90 százalékos volt a munkanélküliség. „Az állam azok alatt az évek alatt profi szociális segélyszedőket termelt" – mondta.

 

(SITA nyomán dé, Felvidék.ma)