vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.06. 

Óbuda-Békásmegyeren kevesebb a vagyon elleni bűneset

Fontosnak tartjuk, hogy a BKK a hiányzó P+R parkolókat mielőbb építse meg

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az ősszel második alkalommal rendezett társasházi fórumot, s a program fő témája a közbiztonság és a bűnmegelőzés volt. A rendőrség adatai szerint tavaly óta jelentősen csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Ezen belül a betöréses esetek száma mérséklődött a legjobban: a felére esett vissza.

 Milyen módszerekkel sikerült elérniük azt, hogy jelentősen csökkent a III. kerületben a vagyon elleni bűncselekmények száma? –kérdezem Bús Balázst, Óbuda-Békásmegyer polgármesterét.

 –Önkormányzatunk Békásmegyeren térfigyelő-rendszert hozott létre, így azon a területen nagymértékben csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Ezenkívül a közterület-felügyelet működtetését hét éve átvettük a Fővárosi Önkormányzattól; folyamatosan bővítjük az állomány létszámát ,és el is látjuk őket különböző eszközökkel. Nagyon jó az együttműködésünk a rendőrséggel és a polgárőrséggel is. A polgárőrök is kapnak az önkormányzattól támogatást. Hiszek abban, ha minél nagyobb fizikai jelenlétet tudunk az utcákon fölmutatni, akkor még jobban csökkenhet a bűnesetek száma. Tervezzük a térfigyelő-rendszer kiépítését a kerület többi részén, de annak nagyon jelentős a költségvonzata, főleg a működtetésnek, s annak a fedezetére még nincs meg a forrás a költségvetésünkben.

 A társasházak is pályázhatnak a lépcsőházakba felszerelt kamerák működtetésére?

 –Immár harmadik évben az önkormányzat a prevenciót úgy is segíti, hogy pályázatot ír ki vissza nem térítendő támogatásra, amelyből térfigyelő kamerákat szerelhetnek föl a lakóközösségek a lépcsőházukban. Idén kilenc pályázat nyert lépcsőházanként 80 ezer forintot.

 A kerületben vannak lakótelepi és kertesházas területek. Hol magasabb a bűncselekmények száma?

 –Ha a bűnözési térképre tekintünk, akkor Belső-Óbudán és a lakótelepi részeken magasabb a bűnesetek száma. A hétvégi-, kertes övezeteknél pedig a családi házak azok, melyek veszélyeztetettebbek.

 Bizonyára egy olyan kerületbe, ahol csökken a bűnesetek száma, szívesebben érkeznek új lakosok és befektetők.

 –Főleg a rendőrség munkájának köszönhető, hogy csökkentek a bűnesetek. Lelassult a lakosságszám csökkenése is, így inkább az együttműködésben látom az eredményeket.

 Korábban éltek olyan sztereotípiák, miszerint nem érdemes a rendőrséghez fordulni, úgyis képtelenek megoldani a bűneseteket. Mára megváltozott ez a lakossági szemlélet?

 –Nagyon remélem, hogy ez ügyben is változás tapasztalható, hiszen a rendőrség nagyon fontosnak tartja a folyamatos párbeszédet, a jó kapcsolat kiépítését a lakossággal.

 A másik témánk, hogy polgármester úr azt kezdeményezi, hogy a kerületben a fizetőparkolás bevezetését 2015 közepéig halasszák el. Ez bizonyára jó hír egyeseknek, de az önkormányzatnak ez nem okoz forráskiesést?

 – A II. és a XIII. kerület egészen a III. kerület határáig kiterjesztette a fizetőparkolást, emiatt az agglomerációból érkezők a III. kerület belső részét „P+R parkoló”- ként használják, az ott lakók viszont nem tudnak parkolni. Tehát lényegesnek tartjuk, hogy a város határában minél nagyon számban alakítsanak ki P+R parkolókat, ami azonban fővárosi feladat. Már a Demszky-érában is fölvetődött az, hogy legyen egy olyan létesítmény, ami „megfogja” az agglomerációból érkező forgalmat. A helyi lakosok elvárják, hogy az érdekeit érvényesítsük, amire viszont csak a fizetőparkolási rendszer bevezetését tudja a kerület válaszul adni. A fizetőparkolás bevezetéséhez szükséges, a parkolóórák beszerzésére irányuló közbeszerzés eredménytelenül zárult, így ez időrendben eltolódást eredményez. A belső területeken elkezdtük a parkolóhelyek felfestését, ezzel segítve a szabályos parkolást. Ennek már most tapasztalható a pozitív fogadtatása, és fontosnak tartjuk, hogy a BKK a hiányzó P+R parkolókat mielőbb építse meg. A BKK fonódó villamos beruházása pedig 2015. március végén fejeződik be, s onnan kérték tőlünk, hogy jövőre a felújítás területén még ne építsük ki a parkolóórákat, mert nem tudja azok biztonságát garantálni. Mindent mérlegelve, és főpolgármester úrral konzultálva úgy döntöttünk, hogy 2015. közepéig a III. kerületben elhalasszuk a fizetős parkolás bevezetését, és ezt támogatja a képviselőtestület is.

 

Medveczky Attila