vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.17. 

Az MKP Keresztény Platformja is támogatja Bárdos Gyulát

Mint ahogyan arról korábban hírt adtunk, az MKP Országos Tanácsa titkos szavazással választotta meg Bárdos Gyulát köztársaságielnök-jelöltnek a hétvégén. Az ülése után az MKP Keresztény Platform vezetősége külön megbeszélést folytatott a köztársaságielnök-jelölttel, és támogatásáról biztosította őt.

 "Felvidéki magyar közösségünknek szüksége van, hogy soraiból kerüljön ki megfelelő szakmai múlttal rendelkező és erkölcsös életű közszereplő, aki jó példát mutat majd mindannyiunk számára. Bárdos Gyula személye ilyen, aki nem megoszt, hanem összefog, és aki a magyar kultúra, a megmaradás terén már eddig is nem csak szóban, hanem tettekben is munkálkodott - olvasható abban a közleményben, melyet a magyar párt Keresztény Platformjának vezetősége az ülés után adott ki.

A nyilatkozat aláírói, Stubendek László, Duray Rezső, Bán Zoltán, Filipkó József, Karaffa Attila, hangsúlyozzák: Bárdos Gyula vallásos családból származik, ennek többek között egyik bizonyítéka, hogy édesapja és nagyapja is hosszú éveken át a szenci egyházközösség kántora volt.

Az MKP Keresztény Platformjának vezetősége "arra kéri a felvidéki magyar választópolgárokat, hogy egy emberként sorakozzanak fel köztársaságielnök-jelöltünk mögé, hiszen a megosztottság és a felelőtlen magatartás közösségünk beolvadásához vezethet."

 

Felvidék.ma