vissza a főoldalra

 2013.12.17. 

Lélekközösség jön létre azzal a közönsséggel, akinek énekelek

A Kolozsvári Magyar Operaé az ország legjobb zenekara, és az énekkar is magas színvonalon teljesít

Veress Orsolya a Kolozsvári Magyar Opera operaénekesnője (mezzo-szoprán) a “kincses városban” született. Zenei tanulmányait a kolozsvári Sigismund Toduta Zenelíceum zongora szakán kezdte. 2007-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia ének szakán (tanára: Dr. Elena Andries Moldovan), 2009-ben pedig mesteri oklevelet szerzett.

Főbb szerepei: Dorabella (Mozart: Cosi fan tutte), Cherubino (Mozart: Figaro házassága), Címszerep, Mercedes (Bizet: Carmen), Lola (Mascagni: Parasztbecsület), Cornelia (Handell: Cézár Egyiptomban), Flora (Verdi: A traviata), Maddalena, Giovanna (Verdi: Rigoletto), Azucena (Verdi: A trubadúr), Hercegnő (Puccini: Angelica nővér), Harmadik dáma (Mozart: A varázsfuvola), Tangolita (Ábrahám Pál: Bál a Savoyban), Meffeyné (Venczel Péter: Mátyás a vérpadon), Gertrúd (Erkel: Bánk bán), Varázslónő (H. Purcell: Dido és Aeneas), Berta (Rossini: A sevillai borbély), Ragonde (Rossini: Ory grófja), Háziasszony (Kodály: Székelyfonó), Fatime, Ali Baba felesége (Venczel P.-Moravetz L.: Ali Baba és vAgy negyven rabló), Alisa (Donizetti: Lammermoori Lucia), Zita (Puccini: Gianni Schicci), Háziasszony (Csemiczky: A brémai muzsikusok), Darbúlia (Szomor-Pejtsik-Miklós: Báthory Erzsébet), Lidi (Kálmán: Marica grófnő), Laura (Verdi: Luisa Miller).

Előkészületben: Olga (Csajkovszkij: Anyegin), Dalila (Saint-Saens: Sámson és Dalila), Amneris (Verdi: Aida), Eboli (Verdi: Don Carlos), Charlotte (Massenet: Werther).

Vokál-szimfónikus repertoár: W. A. Mozart: Requiem, G. B. Pergolesi: Stabat Mater,G. Rossini: Petite Messe Solennelle, Beethoven: IX. szimfónia, Beethoven: Kórusfantázia, J. S. Bach: H-moll mise,Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája, Liszt Ferenc: Via Crucis, Caldara: Stabat Mater, Selmeczi: Hommage a Peter Korniss, Ruzitska : Missa No. 2., Max Filke:·            Missa Op. 58., Bács Lajos: Missa In Memoriam Marton Aron.

Díjak, elismerések: III. díj a Liedul Romanesc Országos Fesztiválon (Brassó, 2007), Különdíj a Sigismund Toduta Nemzetközi  Énekversenyen (Kolozsvár, 2007),  I. díj a Martian Negrea Nemzetközi Énekversenyen (Ploiesti, 2008) Nagydíj a Ionel Perlea Nemzetözi Énekversenyen (Slobozia, 2008), A Román Dal népszerűsítésének Fődíja - a Liedul Romanesc Országos Fesztiválon (Brassó, 2008), I. díj a Ferdinand Weiss Előadóversenyen (Kolozsvár, 2009), I. díj a Sabin Dragoi Nemzetközi Énekversenyen (Temesvár, 2009), I. díj a Sabin Dragoi Nemzetközi Énekversenyen (Temesvár, 2009), I. díj a Román Dal Nemzeti Fesztiválján (Brassó, 2013).

Fellépett a Gheorghe Dima Zeneakadémia és a Nagyváradi Állami Filharmónia szervezésében Aradon,Nagyszebenen, Temesváron és Botosanin, a Bukaresti Nemzeti Rádiózenekarral, a Mexikói Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, a Kolozsvári Román Nemzeti Operaházban , a Bukaresti Román Nemzeti Operaházban, az Erkel Színházban és a Miskolci Operafesztiválon.

 Carmennel, Gertrúddal és Kodály Székelyfonójának Háziasszonyával beszélgetünk. Ha visszaemlékszel tanulmányiad éveire, ezek közül volt –e egy is a szerepálmod?

 –A Carmen és a Bánk bán Gertrúdja volt a szerepálmom. Érdekes módon, mielőtt eldöntöttem volna, hogy énekesnő leszek, még irodalomórára Katona József drámájának szereplőiről jellemzést kellett írnunk. Gertrúdról 12 oldalt írtam, amire csillagos 10-es osztályzatot kaptam, mert annyira tetszett nekem ez a karakter. S mikor debütáltam Erkel operájában, eljött megnézni az előadást a magyar irodalom tanárnőm, és boldogan mutatta nekem dolgozatomat.

 A Bánkban valóban Gertrúd a legérdekesebb karakter, mert bár negatív szereplőnek ábrázolják, de a történelem azt bizonyítja, hogy nagyon jó anya lehetett…

 –Bizonyára ez így van, de az operában ez így nem jelenik meg. Nincs sokszor a színpadon, és a legterjedelmesebb énekelnivalója a Bánkkal való kettőse, ami igen csak nehéz feladat mindez mezzo-szoprán számára.

 Milyen zenék szóltak otthon, mikor még kislány voltál?

 –Nagypapám műdalénekes volt, nagymamám pedig balerina, s mindketten felléptek a Magyar Operában. Viszont sem édesapám, sem testvére nem folytatta a zenés pályát, bár mindkettőjük jó hangalapanyaggal rendelkezik. Tehát őket már nem igazán érdekelte a muzsika, ezért nagyon keveset hallgattunk otthon zenét. Amikor azon tanakodott a család, hogy mit is tanuljak hétévesen, akkor mostohanagypapám volt, aki kijelentette: jó volna, ha zongoráznék. Így ő vitt el a zeneiskolába, de ahogy én sem, úgy rokonaim sem gondolták akkor, hogy valaha operaénekesnő lesz belőlem. Azt szerették volna, hogy zongorista legyek, vagy korrepetitor. Tehát az opera nem foglalkoztatott gyermekkoromban.

Ha valamit még szeretnék elénekelni, az a Parasztbecsület Santuzzája

 Emlékszel olyan zeneszámra, legyen az klasszikus, vagy könnyedebb, ami igen megfogott?

 –Még mielőtt énekelni szerettem volna, meghallgattam egy CD-én a Parasztbecsületet Domingóval. A mára már befutott énekesnő, Kirkósa Júlia lányával jártam egy iskolában, s ő mutatta meg nekem ezt a felvételt. Ezt a CD-t nap mint nap meghallgattam, s így minden egyes szerepet tudtam belőle, anélkül, hogy bármi közöm is lett volna az énekléshez. A mai napig szeretem ezt az operát, s ha valamit még szeretnék elénekelni, az a Parasztbecsület Santuzzája.

 Hogyan is történt a váltás a zongoráról az énekre? Ez a hangszer nem elégített ki művészi szempontból?  

–Már csak azért is, mert szinte kényszeríttettek rá, nem akartam zongoraművész lenni. S bizony a gyakorlásokat is hanyagoltam. Mivel otthon nagyon erőltették, hogy fölvételizzek a konzervatóriumba, akkor úgy döntöttünk, hogy a pedagógia- zeneelmélet szakot válasszam. Viszont a fölvételi követelményhez tartozott, hogy három műdalt énekeljek el. Bodo Vass Éva, aki akkor még a Kolozsvári Magyar Opera szólistája volt, meghallgatott, és ő tanácsolta azt, hogy foglalkozzam komolyabban az énekléssel. Mostoha nagypapám elvitt dr. Elena Andries Moldovanhoz, aki meghallgatott, s tanárnőm lett. Elvégeztem egy év pedagógia szakot, s mellette mellékszakként énekelni tanultam heti fél órában. Ezért a fakultásért fizetni kellett, de úgy döntöttem, hogy ezt vállalom, hogy a következő évben felvételizzek az ének szakra. Hála Istennek fölvettek, s azóta csak az énekre koncentrálok. Azt nem mondom, hogy a 12 éves zongoratanulmányom fölösleges lett volna, mert később kiderült, mennyire sokat segített ez a hosszú stúdium a pályámon. Van otthon pianínóm, de nem sokat használom; képes vagyok magamat lekísérni, viszont annyira sok mindennel kell foglalkozni egy szerep megtanulása kapcsán, hogy nem tudok egyszerre a zongorakíséretre és az énektechnikára is figyelni. Ezért inkább korrepetitorral dolgozom együtt.

 Barátaid, ismerőseid nem néztek csodabogárnak, hogy a klasszikus zene felé visz az utad?

 –Nem, mert nem voltak olyan barátaim, akik ne foglalkoztak volna zenével. Nagyon összetartó közösségünk volt, és több barátság is szövődött osztálytársaim között . A Zeneakadémián pedig barátságba kerültem későbbi kollegáimmal, a Magyar Fórum olvasói számára is ismert Covacinschi Yolandával, Balázs Barbarával és Egyed Apollóniával.

 Amikor egy adott szerepre felkészülsz, akkor CD-én, vagy DVD-én meg szoktad-e nézni a nagy elődöket, hogy például milyen énektechnikai módszereket alkalmaznak?

 –Általában felvételeket is hallgatok, de az csak az alap, s utána a karmester instrukcióit követem. Amikor a Carmennel debütáltam, akkor minden szinten fölkészültem. Több Carmen-oprafilmet néztem meg, így a 2010-es Metropoliten-belit is, amiben Elina Garanca és Roberto Alagna volt a két főszereplő. Ez a film azért fogott meg, mert mai, és Garancának sem egy mély alt fekvésű hangja van, hanem líraibb mezzo-szoprán, ezért néhány technikai megoldást átvettem tőle.

 Még el sem végeztem a líceumot, de már fölvettek az opera kórusába

 Mikor derült ki, hogy a szoprán, vagy a mezzo-szoprán hangfaj áll közelebb hozzád?

 –Amikor betöltöttem 18. életévemet, de még líceumba jártam, Szarvady Irénke tanárnőm jelezte, hogy a rádióban hallotta: a Kolozsvári Magyar Opera felvételt hirdet az énekkarba. Annak ellenére, hogy sokan azt mondták, hogy csak fiúkat szeretnének fölvenni, mégis annyira tetszett az opera világa, hogy eljöttem a meghallgatásra. Egy dallal készültem, azt elénekeltem, felvettek, s megkérdezték, mikortól tudok kezdeni. Naívan közöltem: először még le kell érettségiznem, s szeretnék a zeneakadémiára fölvételizni. Így aztán szeptembertől lettem az énekkar tagja. Akkor meggyőződésem volt, hogy a szopránok közé kerülök be, és Horváth József karmester azt mondta nekem, hogy az altok közé üljek be. Ez szinte hideg zuhanyként ért, mert azt hittem, hogy a szoprán hangfaj az „igazi”. Amikor a zeneakadémiára kerültem már egyértelműen mezzo-szopránként kezdtem. Így míg az akadémián tanultam, közben az énekkarban is énekeltem. Ám sokszor fölvetődött az, hogy milyen hangfaj is áll közel hozzám. Erre egy példa: amikor Bukarestben énekeltem a Cosi fan tuttéban, megjelent egy olyan kritika, amiben leírták, hogy úgynevezett „falkon” hangom van. Ez a drámai és mezzo-szorpán közt helyezkedik el; ilyen szerep például a Don Carlos Ebolija, a Tannhauser Venusa és a Parasztbecsület Santuzzája. Akkor nyugodtam meg, amikor Viorica Cortez román mezzo-szoprán énekesnő meghallgatott, és magabiztosan kijelentette, hogy én is ebbe a hangfajba tartozom. Végül is azzal, hogy a kórusban az alt szólamba kerültem csak jót jelentett, mert nem kellett a magas hangokkal küszködnöm, s onnan tudtam tovább fejlődni. Az énekkarban való éneklésnek nagy előnye, hogy szinte állandóan színpadon vagyok, éneklek, és így közvetve sokat tanulok.

 Több kolozsvári kollégád nyilatkozta, hogy a zeneakadémián nem igazán foglalkoznak színész- mesterséggel, így neked később nem okozott nehézséget a színpadi mozgás?

 –Sokkal kevesebb problémát jelentett számomra már szólistaként a színpadi mozgás. Többször megfigyeltem, hogy a zeneakadémián a kollegáimnak el kellett magyarázni, hogy ne énekeljenek háttal. Nekem viszont akkor ez már természetes volt.

 2007 és 2009 között egymás után nyerted az énekversenyeket, ezekre a dicsvágy hajtott, vagy tanáraid tanácsára neveztél be?

 –Tanárnőm nem küldött volna el versenyre, mert tudta, hogy igen zárkózott és szégyenlős voltam. Viszont a korrepetitorom rávett arra, hogy igenis részt kell vennem a versenyeken. Harmadéves voltam, amikor az első énekversenyre beneveztem, s tanárnőm arra készített föl, hogy ne csüggedjek el, ha nem érnék el sikert. Két hónapon át készültem arra, hogy három műdalt elénekeljek, s miután 2007-ben kétszer is díjat nyertem, s ezután magától értetőden beneveztem a hazai nagy versenyekre. A sloboziai nagydíjra vagyok a legbüszkébb. Erre a versenyre öt nehéz dalt kellett vinnem, s 15 percig énekeltem egyhuzamban a színpadon. Tízen érkeztünk Kolozsvárról, de már előre közölték velünk, hogy a díjak már oda vannak ígérve, így teljesen stresszmentesen léptünk föl. És mégis: a tíz kolozsvári versenyző közül kilencen kaptunk elismerést. Ezek természetesen a díjak motivációs erővel is bírnak. Szeretem a versenyeket, mert az állandó gyakorlást igényel, és lelkileg is felüdít. A versenyeket követően azt éreztem, ha valaki dolgozik, állandóan gyakorol, akkor megvan az eredménye a munkának.

 Külföldi énekversenyeken is részt vett?

 –Szeretnék, de anyagilag ezt nem engedhetem meg magamnak. Ha létezne olyan külföldi verseny, ahol csak a benevezésért kell fizetni, s a szállást és az útiköltséget már nem, akkor azon szívesen részt vennék.

 Kolozsvárott a legszínvonalasabb az énekoktatás

 Ezek a versenyek arra is jók, hogy nagyobb rátátásod legyen a nemzetközi operaéletre?

 –Azt hittem, hogy egy ilyen hozadéka is lesz a versenyeken való részvételnek, de azt kellett tapasztalnom: a külföldi énekesek nem vették komolyan annyira a romániai megmérettetéseket. Azt hitték, nálunk fölkészületlenebbek az énekesek. Holott ez nem igaz, sőt: ha valaki igazán meg szeretne tanulni énekelni Romániában, akkor azt Kolozsvárott tegye, mert Bukarestben főleg azokkal a növendékekkel foglalkoznak, akik jól megfizetik az énekórák árát. Még most is néha eljárok hajdani tanárnőmhöz, hogy foglalkozzon velem, mert nagy szükségem van egy “külső fülre”, kontrollra, hiszen az itteni korrepetítoraim már annyira ismernek, hogy hozzászoktak a hiábimhoz is.

 Hogyan lettél kórustagból szólista?

 –Megkérdeztem az igazgatótól, hogy miként lehetek szólista. Azt válaszolta, hogy még ahhoz várnom és bizonyítanom kell. 2010-ig több szólista volt státuszban, ezért nem is volt hely addig, ahová felvegyenek. Három évvel ezelőtt három szólista hely felszabadult, s ekkor tartottak versenyvizsgát a szólista posztokra. S akkor egyszerre kerültünk ki az énekkarból Covacinschi Yolandával és Balázs Barbarával. Mindehhez nem csak tudás, hanem szerencse is kellet, ahogy az egész énekesi karrierhez – a megfelelő helyen kell lennünk a megfelelő időpontban.

 Kezdetben kisebb szerepeket kaptál?

 –Még kórustagként is énekeltem kisebb szóló szerepeket, így a Traviata Flóráját, s szólistaként sem rögtön nagy feladatokkal bíztak meg. A közelmúltban viszont hatalmas szerepeim voltak: még 2012. decemberében debütáltam a Székelyfonóban, ez év februárban a Carmenben és áprilisban a Trubadúr Azucenáját énekeltem.

 Egyformán szerepelsz operában, operettben és musicalben is. Emellett nagyon sok oratóriumban is énekeltél. Ezek más hangtechnikát igényelnek?  

–Ugyanolyan hangtechnikát igényel egy operett eléneklése, mint az operáké, vagy az oratóriumoké. A musicalekhez talán más technika szükséges, de mások szerint ez nincs így. Sőt, mikor mikroportot alkalmazunk, akkor újra meg kell találni a saját hangszínünket. De őszintén: nagyon szeretnék musicaleket is énekelni, ha jönne valaki, aki megtanítana rá. Színpadon jobban szeretek énekelni, mint oratóriumokban, mert imádok játszani. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy Rossini: Petite Messe Solennelle-jét nem szeretném!

 Vissza szoktad magadan nézni DVD-felvételeken?

 –Szinte mindig, és nagyon szigorú kritikusa vagyok magamnak. A próbafolyamatokat is felvesszük barátnőimmel, s visszahallgatjuk, hogy miként is szól az valójában. Így javítok hangilag, míg a DVD-én főleg a színpadi mozgást figyelem. Kolleganőimet is megkérem arra, hogy üljenek be a próbáimra, s mondják meg őszintén a véleményüket.

 A közönség reakció mennyiben befolyásolják játékodat? Van, mikor azt mondod, igen, erre a játék-módra jobban reagáltak, s erre váltok át?

 –Ez nagyban függ a darab műfajától is, és attól, hogy milyen típusú a szerep. Amikor a Carmen –debütöm volt, s a második felvonásban felment a függöny, egy gyerekhangot hallottam a nézőtérről: „jajj, milyen szép ez a Carmen”. Azt szeretem, amikor lélekközösség jön létre azzal a közönséggel, akinek énekelek. Annyira jól esik, amikor a közönségtől pozitív visszajelzéseket kapok, hiszen nekik játszok, éneklek.

 Mennyire adsz a kritikusok véleményére?

 –Annyira, hogy tudom, legtöbbször szubjektív kritikát fogalmaznak meg. Előfordul, hogy kollegáimmal hallgatunk egy énekest, és teljesen más róla a véleményünk. Tehát nagyon sok minden befolyásolja azt, hogy egy egy adott személynek tetszik –e az énekes hangja és játéka.

 Az idei évadban milyen szerepekben láthatnak Kolozsváron?

 –Szerepeltem már az Ory grófjában, és a budapesti közönség is láthatott a Luisa Millerben. Ezen kívül bizonyára a Figaró házasságban is kapok szerepet, remélem a Cherubinót. A Mágnás Miskában pedig a nagymamát alakítom.

 Az egyik közösségi portálon láttam egy felvételt, amin Egyed Apollóniával énekled Aida és Amneris kettősét. Amneris tehát az egyik szerepálma?

 –Természetesen vannak még szerepálmaim, de a valóság talajáról sosem rugaszkodom el. Az Aidát nálunk például nehéz lenne kiállítani. Szintén egyik vágyam, hogy adjuk elő a Werthert. Erre az a válasz: nem lenne rá közönség. De annyi operaritkaságot adtunk elő, ezt miért nem lehetne…

 Milyen a Kolozsvári Magyar Opera művészeti színvonala és hangulata?

 –Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy operánk zenekara a legjobb az országban, s az énekkarról is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A színvonalat és a jó hangulatot nagyban befolyásolja, hogy a társulatunk tagjai a munkájuknak élnek, a zenei iránti alázat jellemzi őket, ambiciózusak, s jól tudják: csak akkor sikerülhet egy produkció, ha barátsággal, őszintén viszonyulunk egymáshoz.

Medveczky Attila