vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.18. 

Megjelent a Magyar Fórum 40 oldalas ünnepi száma!

A tartalomból:

LEBUKTAK (címlapon)

Az egykori APEH-os/NAV-os Horváth András érdemi tényeket nem tartalmazó állításait, az ellenzék ki akarja használni, és a kormányt akarja belehúzni az ügybe. A kormánypárt megfelelően lépett: az Országgyűlés elé terjesztett javaslata alapján vizsgálóbizottság áll fel, amennyiben az bűncselekmény gyanúja bebizonyosodik. Az MSZP és a Jobbik azonnal kihátrált és végül 237 kormánypárti és 2 független képviselő igen szavazatával hagyták jóvá a javaslatot, nem és tartózkodó szavazat nem volt. Az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői, valamint a többi független nem szavazott. A kétkulacsos játék tehát folytatódik.

 In memoriam Csurka István

Tönkretételünk hullámai (2.oldal)

2010-ben Magyarországon a fennálló szabályok és törvények betartásával kétharmados többséget szerzett egy pártszövetség, amely élve ezzel a felhatalmazással elkezdte a rendcsinálást, új alkotmányt írt, nemzeti együttműködést hirdetett meg, a nemzetközi porondon is követésre találó intézkedéseket vezetett be és csökkentette az államadósságot. Ezt a kormányt működése első hónapjaiban már támadták természetesen, de az ősi taktika szerint egyelőre csak halványan, altató jelleggel.

 2010-től a minimálbér vásárlóértéke minden évben emelkedett

Mára legtöbben úgy tekintenek a közfoglalkoztatásra, hogy az értékteremtéssel jár (4.oldal)

Jövőre 101 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján. A felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el. Szerkesztőségünk vendége Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

 Az új rendszer a korábbinál nagyobb mozgásteret biztosít az önkormányzatok számára

Jövőre az önkormányzati alrendszer feladatainak finanszírozására 716 milliárd forintot fordítunk

Dr. Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára: Az állam az elmúlt két évben jelentős terheket vett le az önkormányzatok válláról azzal, hogy átvette azon feladatok ellátását, amelyeknek országosan, egységes színvonalon történő ellátása ezt megkívánta. Így 2011-ben – konszolidációjukkal egyidejűleg – az Országgyűlés döntött a megyei önkormányzatok teljes intézményrendszerének átvételéről. Emellett 2012. január 1-jétől állami fenntartásúak lettek a fővárosi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmények, illetve ettől az időponttól a hivatásos tűzoltóságok feladatait is központilag szervezik.

 Van valami bűverő Magyarország földjében

A kultúráért felelős egykori államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó és a 2015. évi milánói világkiállításért felelős kormánybiztos (6.oldal)

Interjú Szőcs Gézával

Minden embert – ide értjük az írókat és a költőket is – belső imperatívuszok és korlátok irányítanak. Egy olyan tól-ig-ja az értékvilágnak, a fantáziának, a parancsoknak és a tiltásoknak, a tabuknak, amelyek kirajzolnak egy teret, és amin belül zajlik az élet, az egyén sorsa. Ezek közül a tabuk közül néha sikerül kilépnie, néha megbánja, néha nem. Alapvetően nem tagadja meg ezt a saját rendszerét soha senki. Mert akkor fölszámolná önmaga identitását, hiszen éppen ezek adják az azonosságát, ezektől az, aki. Mindig lesz olyan, amíg lesz szerző, költő meg író, mindig lesz olyan, aki elhallgat valamit. Amit kimondana, de nem azért fogja elhallgatni, mert külső parancs kényszeríti erre, azért fogja elhallgatni, mert belső parancs kényszeríti erre.

 A megtalált békesség

Vendégségben Szegedi Erikánál és Sára Sándornál (9.oldal)

A háziasszony, Szegedi Erika Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes- és kiváló művész. 1964-ben egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, ezután lett a tagja a Vígszínháznak. Mintegy harminc filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. A házigazda, Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező.

 Az itthoni szovjet sztori (9.oldal)

A Kádár-rendszerről és a magát antikommunistának beállító SZDSZ viszonyáról annak idején Apák és fiúk címen a Magyar Fórumban megjelent Grezsa-cikk mindent elmondott. Az apák (az állampárt politikusai és nómenklatúrája) és a fiak („a szamizdatos ellenállók”) harca csupán képmutatás volt, úgy zajlottak szigorúan egymás között a konfliktusok, hogy azért az családi belügy maradt. A társadalom valódi problémái hidegen hagyták az állampártot tulajdonképpen működtető, magukat sokszor antifasisztáknak tételező valójában ÁVH-s, belügyes szülőket. Számukra egy dolog volt fontos: a bosszú. A megbélyegzett magyarok ellen részükről semmilyen kegyetlenkedés sem tűnt túlzónak. Miért fájt volna az ezzel a családi meggyőződéssel bíró, SZDSZ-t alapítóknak a rendszerváltás után folytatott háború a nemzet ellen?

 Agyagba zárt hagyaték (10.oldal)

Lőrincz Éva keramikus: Népi formákat készítek, de arra direkt nem törekszem, hogy azok csak egy tájegységre legyenek jellemzőek. A székelyföldi kerámiaművészet áll legközelebb hozzám, s amikor vásárokon árulom a portékáimat többen megkérdezik: ön ugye erdélyi? Tehát a génjeimben benne van, hogy ilyen műveket készítsek, akár akaratlanul is. Nagyon örülök neki, hogy rögtön felismerik alkotásaimból, honnan származom, s ez számomra szinte a legnagyobb dicséret. Olyan motívumokat használok, melyek azért föllelhetők bizonyos tájegységeken.

 Köszönjük Magyarországnak, hogy befogadott bennünket!

Karácsonyi beszélgetés Böjte Csaba ferences szerzetessel (12.oldal)

„Magyarország számára megtiszteltetés, hogy önöket köszöntheti ötszázezredik és ötszázezer- egyedik honosított állampolgáraként.” Orbán Viktor miniszterelnök ezzel a mondattal rótta le tiszteletét Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna előtt december 5-én a Parlamentben. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító-vezetője és Édesanyja éppen a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazás évfordulóján vált magyar állampolgárrá. Újsütetű magyar állampolgárként elsők között lapunk számára adott interjút Böjte Csaba, aki nem csupán a honosítás lelki hátterét mesélte el, hanem karácsonyi üzenetével is megajándékozta olvasóinkat.

 Emlékérme Csurka Istvánról

Látogatóban Pató Róza szobrászművésznél (13.oldal)

Pató Róza szobrászművészre Gyurkovics Tibor egyik szerzői estjén figyeltem fel először: alacsony termete, vaskos végtagjai, erős kézfeje, markánsan kimunkált arca láttán, az első benyomásom az volt, mintha egyenesen Federico Fellini vagy Pier Paolo Pasolini valamelyik filmjéből érkezett volna közénk. Operaénekesnek készült, szobrász lett belőle. Reggelente Kodály Zoltánnal úszott a Lukács fürdőben, és a XX. század legjelesebb művészeivel dolgozott, mulatott. Szabadidejében vitorlázórepülőzött és ejtőernyős ugrásokat tett, aztán ment a boncterembe szélesíteni ismereteit az emberi test anatómiájáról. Jövőre tölti be nyolcvanadik életévét. 1934-ben született, akárcsak Csurka István, akiről emlékérmet készít.

 Tőkés László: Fogadjuk be!

„nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál” (Lk.2,7) (15.oldal)

A sokat emlegetett nemzeti összefogás kulcsa és új minősége egymás befogadása lehetne. „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be” – köti lelkünkre az a Jézus (Mk. 9,37), akinek már kisded korában meg kellett élnie a kitaszítottság és a hontalanság állapotát… Nekünk már nem kell Heródes avagy Ceausescu elől Egyiptomba menekülnünk… Fogadjuk szívünkbe Jézust, aki az egymás iránti szeretet és hűség útján vezet bennünket. Ne adjuk fel, ne hagyjuk el szülőhazánkat, hiszen adventi fáradalmainkat beteljesítve, Karácsony szent ünnepén Mesterünk is hozzánk, Erdélybe érkezik…

 Istentől való találkozás

Beszélgetés Petrás Máriával és Döbrentei Kornéllal (15.oldal)

A moldvai csángó származású Petrás Mária népdalénekes, keramikus művész kapta népművészet és közművelődés kategóriában a tizenegyedik alkalommal átadott Prima Primissima díjat a budapesti Művészetek Palotájában. Az ünnepség utáni napokban sikerült utolérnünk a díjazottat, akinek életművét Kő Pál szobrászművész így jellemezte: „Petrás Mária műveiben van valami a középkor névtelen mestereinek áhítatából. Ezekben a művekben a művészet visszanyeri szakralitását, a bibliai alakok aranyba vannak zárva, s megszentelik a hétköznapjainkat.” Petrás Mária a férje, Döbrentei Kornél költő társaságában érkezett a beszélgetésre.

 Konrad Sutarski: A magyar–lengyel barátság kevéssé ismert kezdete (18.oldal)

Az I. István irányította Magyarország és a Vitéz Boleszláv által vezetett Lengyelország Közép-Európa két erős, vezető hatalmává vált. Ráadásul III. Ottó császár uralkodásának idején (983-tól, ill. nagykorúsítása után 994-től 1002-ben bekövetkezett korai haláláig) a Német-római Birodalom baráti viszonyt alakított ki velük, ami megnövelte politikai mozgásterüket, és mindkettőjük számára lehetővé tette korona kérését a pápától. Az ókori Római Birodalom újraélesztésének eszméjétől vezérelt Ottó 1000-ben elzarándokolt Lengyelországba, a vértanú Szent Adalbert gnieznói sírjához, és ott Boleszláv hercegnek a „római nép szövetségese és barátja” címet adományozva, megkoronázta őt világi koronával.

 Csorja Gergely: A Rózsa Sándor kalandpark szindróma (19.oldal)

Toroczkai László polgármesternek indult Ásotthalmon. Toroczkai támogatója a helyi DK-szervezet, tehát Gyurcsány pártjának Ásotthalmi bástyája. Ezen a bástyán néhány hete még az MSZP szegfűs lobogója lengett. A bástya kapitánya, az egykori határőr, Márki József először Gyurcsányhoz igazolt, majd Toroczkait támogatja. Toroczkai és Márki barátsága egész régre nyúlhat vissza, hiszen az egykori határőr, a 90-es években csempészkedő Torockaival, aki akkor még Tóth névre hallgatott, akár találkozhatott is szolgálati alapon. Sőt a kilencvenes évek végén is, amikor már Torockaiként tűnt el napokra állítólagos délvidéki tudósítások ürügyén.

 P. Reisz Pál OFM: A Karácsony üzenete nem csak Karácsony ünnepére szól (22.oldal)

Az egyház meglehetősen ódivatú, meglehetősen unalmas történettel traktál minket a mostani Karácsonykor is. Kevés köze van a bevásárlásokhoz, az ajándékozásra való buzdításhoz, nem fókuszál arra, ami trendi. Helyette megunt értékekről papol, elénk állítja a hűséget, az igazi szeretetet, a családi, meghitt és bizalmas légkört, ahol még az Isten Fia is lakást vehet. Ezért nem is rajong az egyházért a világ. Nagy baj is lenne, ha az egyházat vagy a pápát megdicsérnék azok, akik szavukkal az öregecskedő feleségek lecseréléséről beszélnek, és életpéldájukkal azt a gyakorlatban meg is valósítják.

 Medveczky Ádám, Kossuth –díjas karmester: A Megváltó megszületése a zene hangjainak tükrében (22.oldal)

A Karácsony tehát végigkíséri a zeneművészetet a későbbi stílusokban is. A romantika ősatyja, E. T. A. Hoffmann Diótörő című novellája Csajkovszkij muzsikájával a legnépszerűbb balett. A gyermekek csodás álomvilágát nyitja meg itt az ünnep, ahol a rossz álmot elűzi a jóság és a szeretet varázsa. „Karácsony este ugyan ki ülne otthon?” – veti föl a kérdést Puccini Bohéméletének egyik szereplője. Az újlatin népek Krisztus születését vígsággal ünneplik, nem az otthon csendjében, hanem a város tomboló zsivajában. Igen, az opera olykor eltávolodik a Szenteste valódiságától, ilyenkor az időpont csak a cselekmény keretéül szolgál. Massenet Wertherjében a Karácsony időpontja tragikus meghatározója a főhős halálának.

 A kalocsai börtönben bányászruhából készítettük a karácsonyfát

A szeretetnek van a legnagyobb ereje, míg a gyűlölet eltorzítja a lelkünket (23.oldal)

Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, Csepel díszpolgára elmondta, hogy a kommunista diktatúra alatt meghurcolt emberek börtönévek után járó járandóságát 2008-ban a Gyurcsány-kormány vette el. A börtönben töltött „ünnepeiről” így emlékszik vissza: Kalocsán titokban készítettünk karácsonyfát, a villanyoltás után tartottuk a karácsonyi megemlékezést. Akkor a zöldes-szürkés bányászruhából készítettük el a karácsonyfát. A ruhát csíkokra vágtuk, becsavartuk, és egy drótra tekertük rá. A fa feldíszítése után egy kicsit beszélgettünk, majd mindenki csendben elmerült gondolataiba, szerettei jutottak eszébe.

 Duray Miklós: A Felvidéken Karácsonykor mi lóg a fákról? (24.oldal)

Szlovákia kormánypolitikájának hajóját most már évek óta a nemzetiszocializmus áramlata sodorja, az európai szocialisták támogatásával vagy hallgatólagos beleegyezésével. Ez az állapot 2006 után feszültséget teremtett Magyarország és Szlovákia között, noha akkor Magyarországnak is szocialista kormánya volt. Sajátos, hogy a látványos ellentétek éppen akkor szünetelnek, amikor Magyarországon jobboldali kormány van hivatalban. Lehet-e ez a csend termékeny? Elméletileg lehetne, ha nem fokozódna a felvidéki magyarokat terhelő nyomás, és el lehetne érni a szlovákiai és a magyarországi vállalkozások között olyan termékeny összefonódásokat, melyek Szlovákia magyarok által lakott területének gazdasági fellendülését segítenék, hogy ne itt legyen a legnagyobb arányú munkanélküliség és ne innen legyen a legnagyobb az elvándorlás.

 Nem fogadjuk el, hogy másodosztályú állampolgárok vagyunk

A szlovák szociológusok is elismerik, hogy a leghűségesebb szavazói a Magyar Közösség Pártjának vannak (25.oldal)

Csáky Pálnak, a Magyar Közösség Pártja országos elnöksége tagjának, közírónak meggyőződése, hogy a konkurens párt támogatóinak egyharmada Bárdos Gyulára, a Csemadok elnökére szavaz, nem pedig Pavol Hrusovskyra, a Kereszténydemokrata Mozgalom jelöltjére, aki több magyarellenes kijelentést tett.

 Balázs Lajos,nagysármási református tiszteletes: Mezőségi Karácsony (36.oldal)

Tanyavilág vagyunk. Nagysármás mint községközpont, úgy tűnik ki, mint régiónk fővárosa. Van egy szupermarketje: a csütörtöki piac, amely 115 éves. Ez látja el a falusi embert ajándékkal is, a szükséges holmival is. Ünnep előtt nagy a tolongás a piac terén. Boldog az, aki megtalálta a kedvesének való ajándékot. Kevés az az ember, aki EU-s marketben vásárol. Öröm az, hogy ugyanezen a napon az állatpiac is olyan ellátott, hogy kedve szerint találja meg a vásárló a kolbásznak, hurkának valót. Jönnek aztán a fenyőárusok. Törvényesen vagy törvénytelen módon kínálják a felhozatalt, de mindenképpen olyan kiváltságos napra, tényre utaló az egész! (Ilyenkor lát a mezőségi ember is fenyőt ekkora mennyiségben.)

 Vantara Gyula, Papp Gábor, Czira Szabolcs, Láng Zsolt, Szólláth Tibor, Bús Balázs, Keszey János, Papcsák Ferenc, Kovács Róbert, Kiss Attila polgármesterek adventi, karácsonyi gondolatai.

 Pitti Katalin, Gárday Gábor, Dózsa László, Szeredy Krisztina, Benedekffy Katalin, Leblanc Győző, Tóth Éva, Kincses Károly, Barabás Zsuzsanna, Seregi Zoltán, Kelemen Csaba, Beszterczey Attila, Barabás Botond, Bede-Fazekas Csaba, Budai Lívia, Virga Tímea, Boráros Imre, Petrécs Anna, Sütő Petre Rozália, Derzsi György, Kurkó József, Laczkó Vass Róbert és Szitás Barbara művészek karácsonyi gondolatai, emlékei.

 Storcz Botond, Gelei József, Várady Béla, Miklós Edit, Kercsó Árpád, Módos Péter, Rátgéber László, Merész András, Tokaji Viktor, Gór-Nagy Miklós sportolóink Karácsonya.

 Elmer István, Csűrös Csilla, Csorja Gergely novellái.

 

Keresse a Magyar Fórumot december 19-étől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu

+36-30-7545-017