vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.17. 

Ukrajna elveszítette érdeklődését az európai integráció iránt

Egy héttel a feltételezett aláírás előtt Ukrajna leállította az Európai Unióval tervezett társulási egyezmény aláírását. Ez elsősorban az ukrajnai ipar képviselői számára jó hír. Ők attól tartottak, hogy gazdasági bukáshoz vezethet a közeledés Európához. Időközben Kijevben, a Függetlenség terén gyülekeznek azok, akik elégedetlenek a kormány döntésével.

Viktor Janukovics, Ukrajna elnöke csütörtökön jelentette be, hogy nincs szándékában aláírni a társulási egyezményt a Keleti partnerség csúcstalálkozóján, amelyet november 28-29-én tartanak Vilniusban. Egyes szakértők számára ez nem volt váratlan dolog – jelentette ki Vagyim Karaszev politológus.

 Az utóbbi időben számos megfigyelő, szakértő és politikus beszélt arról, hogy a szabadkereskedelmi övezet kialakítása az Európai Unióval Ukrajna gazdasági és társadalmi helyzetére vonatkozóan rendkívül kockázatos lenne az első években. Az így elnyert bónuszok nem kompenzálnák azt a veszteséget, amely ebben az esetben az Oroszországhoz fűződő stratégiai kapcsolatokban jelentkezne.

 Rosztiszlav Iscsenko ukrán politológus szerint ez a döntés megmentette Ukrajnát a gazdasági csődtől.

 Leállították a gazdasági szakadék felé csúszást. A társulási egyezmény aláírása azt jelentette volna, hogy Ukrajna már márciusban-áprilisban csődbe jut.

 Tegnap este óta gyülekeznek a fiatalok a Függetlenség terén. Ők támogatják a közeledést Európához. Az ellenzék is csatlakozott hozzájuk. Először másfél ezren voltak, de reggelre csak legfeljebb 150-en maradtak a téren – jelentette Alekszandr Bondarenko, az Oroszország Hangja tudósítója.

 A téren most csend van. Tegnap mintegy másfél ezren tiltakoztak. Ők azok, akiket felháborított az ukrán kormány döntése a társulási egyezmény aláírásának leállításáról.

 Rosztiszlav Iscsenko szerint nem olyan sokan vannak az elégedetlenek, nemigen lehet tömeges zavargásokra számítani.  

Az ukrán médiában látottak alapján elmondható, hogy a kijevi gyülekezést még akciónak is nehéz nevezni. De más városokban sem voltak észrevehető megmozdulások.

 Ugyanakkor a nyugati országok csalódottságukat fejezték ki. Oroszország kijelentette, hogy mindig tisztelettel viszonyult Ukrajnának az európai integrációra vonatkozó döntéséhez, függetlenül attól, hogy ez mikor következik be.

 

(Oroszország hangja)