vissza a főoldalra

 

 

 2013.12.30. 

Csorja Gergely: A Rózsa Sándor kalandpark szindróma

Toroczkai László polgármesternek indult Ásotthalmon. Toroczkai támogatója a helyi DK- szervezet, tehát Gyurcsány pártjának Ásotthalmi bástyája. Ezen a bástyán néhány hete még az MSZP szegfűs lobogója lengett. A bástya kapitánya, az egykori határőr, Márki József először Gyurcsányhoz igazolt, majd Toroczkait támogatja.

Toroczkai és Márki barátsága egész régre nyúlhat vissza, hiszen az egykori határőr, a 90-es években csempészkedő Torockaival, aki akkor még Tóth névre hallgatott, akár találkozhatott is szolgálati alapon. Sőt a kilencvenes évek végén is, amikor már Torockaiként tűnt el napokra állítólagos délvidéki tudósítások ürügyén. Toroczkait nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették már 2000-ben. 2006-ban ő vezette az embereket, köztük a nyilvánvaló provokátorokat, az MTV-székház elé. Az ott történtek és az azt követő terror, mely az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján érte el csúcsát, meghatározó következményekkel járt. Az egyik legfontosabb következmény – mely nyilvánvalóan Toroczkai szándékán kívül állt és, melyhez természetesen rengeteg, jelentőségében ezt felülmúló ok is hozzájárult –, hogy 2010-ben a Fidesz kétharmaddal nyert.

 

Toroczkai nem tehetségtelen, jó kiállású ember, aki ráadásul közösséget tud maga köré gyűjteni. Ennek ellenére vagy éppen ezért több oldalról is valószínűsítették, hogy valamiféle megbízatást teljesít. A mostani összeborulás egy Gyurcsányt támogató szervezettel, annak a Torockainak a részéről, aki nemrég még agyon akarta lőni Gyurcsányt, négy megoldást kínál.

1. Toroczkai tényleg megbízott ember, csak kezd lecsúszni és szolgálati alapon szervezik karrierjét.

2. Toroczkai egyszerűen exhibicionista, aki valamivel mindig be akar kerülni a sajtóba

3. Toroczkai szélhámos, aki a figyelem fenntartásával tud megélni.

4. Bizonyos pszichiátria tünetegyüttesek közel hozzák egymáshoz, az azokat produkálókat.

 

De, tulajdonképpen nem Toroczkai személye az érdekes, hanem a jelenség. Amit a Toroczkai által javasolt elnevezés alapján Rózsa Sándor kalandpark szindrómának nevezünk. Toroczkai tervei szerint ugyanis Rózsa Sándor kalandparkot kell létrehozni Csongrádban. Már látom is Bánhidi Lászlót, ahogy betyárnak öltözve állítja meg az osztrák turistákat, a Csak semmi pánik című „ötvös csöpi” filmben. Achtung, achtung! Echte ungarische krumpli kocka, nur für deutsche marke!

Létezik a magyar kultúrában Rózsa Sándor alakja, mely összekapcsolódik a szabadsággal, a betyárvirtussal, a nagyvonalú, de betörhetetlen szilaj magyarral, aki harcol az elnyomó ellen, legyen az földesúr vagy maga az osztrák császár. De jólelkű, és valójában igazságos és mélyen a magyar kultúrában gyökerezik. Most azt ne firtassuk, hogy Rózsa Sándor valóban ilyen volt-e, maradjunk meg Rózsa Sándornál, a legendánál. A népi hős alakját természetesen fontos megőrizni. Milyen módon állítsunk emléket? Színdarabot, filmet, szobrot, regényt – ebből született már nehezen felülmúlható –, múzeumot, hagyományőrző lovascsapatot alapítsunk?

Nem! Kalandparkot! A szórakoztatott társadalomnak, egy újabb tartalmatlan szórakozási lehetőséget, ahol háromezerért lehet eredeti szürkemarha pörköltet kapni pulykából, 600 forint/decis kannásborral. Kalandparkot, vurstlival, nemzetieskedő műdalokkal, fröccsöntött nemzeti ereklyékkel és tetoválószalonnal. A nemzeti gondolat, sőt minden gondolat sárba húzása, bóvlivá süllyesztése ma jelenség. Ez a jelenség koszolja be a magyar politikát is. A rakamazi turulos hűtőmágnes sörnyitóval és az azt áruló diploma és műveltség nélküli kulturális bizottsági tag, valamint a zsidó származású náci, az adventi keresztállítások, ez az egész nemzetieskedő, tartalom nélküli vircsaft, mely valódi nemzeti elkötelezettség helyett csak a megjelenési lehetőséget, a botrányt, a kamerákat keresi. A jelenséget Toroczkai után Rózsa Sándor kalandpark szindrómának nevezzük.

A Rózsa Sándor kalandpark szindróma motivációja ugyanaz lehet, mint amit már Torockainál felsoroltunk.

1. megbízás alapján, szerevezetten, titkosszolgálati háttérrel megakadályozni a magyar élet kiteljesedését;

2. a szereplési vágytól hajtva belekapaszkodni valamibe, és minden, akár az alapgondolattal ellentétes eszközt is igénybe venni a megjelenésért;

3. Megélhetési céltól hajtva belekapaszkodni valamibe, és minden, akár az alapgondolattal ellentétes eszközt is igénybe venni a megjelenésért;

4. Pszichopaták egymásra találnak és éppen közös célokat fogalmaznak meg.

 

A szindróma legfőbb veszélye abban van, hogy erre a magyar társadalom egy része vevő. Hogy ma Magyarországon százezrek vannak, akiknek, ha megfelelően van tálalva, bármiből lehet nemzeti politikust csinálni. Toroczkai nagyapja, Tutsek vérbíró volt, de hát a családját nehezen választja meg az ember, a felesége moldvai román, így vezeti a Hatvannégy vármegye mozgalmat, agyon akarja lőni Gyurcsányt, majd együttműködik az ásotthalmi DK-val és a szocikkal. Ezek ellenére megválasztják 71 százalékkal polgármesternek. Szegedi Csanádot el lehetett adni szittya magyar megmondóembernek, Novák Előd lehet az országgyűlés kulturális bizottságának tagja, talán még Fekete Pákó alapíthatna pártot az afrikai bevándorlók ellen.

És bármily meglepő, Torockai László nem tartozik a legrosszabbak közé. A kilencvenes évek végén jelentkezett Csurka Istvánnál és tehetséges fiatalként kapott is feladatott. Toroczkai írt ezeken a hasábokon, tudósított a parlamentből, sőt a MIÉP képviselő-jelöltje is volt. Bár később, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egyéb tevékenysége inkább káros mint hasznos, Csurka István ezen tényt nem rejtette véka alá. Toroczkai ugyanakkor nem állt be az újkori nemzeti radikalizmus kiemelkedő alakját köpködők táborába. Sőt Csurka István halála után a maga módján még – mondhatnók – tisztességgel is emlékezett.

Ennek ellenére Toroczkai 71 százalékos eredménye meglepő. Meglepő, hogy a magyar választópolgárok egy jelentős részénél ennyi átverés után, még mindig nem alakult ki az átverés felismerésének képessége. Még akkor sem, ha az arcukba nyomják a tényeket. Nem volt elég 1990-ben, hogy az SZDSZ átvert, nem volt elég az MDF eltérítése, nem volt elég Szegedi lelepleződése, most a Gyurcsánynyal kiegyező Toroczkait is beveszed? És be.

Ez bizony intő jel. Intő jel, hogy nem lehet kényelmesen hátradőlni, nem lehet élvezni, ahogy marják egymást. Ezek bármikor összeállnk a feni okok bármelyikétől hajtva.