vissza a főoldalra

 

 

 2014.01.10. 

Kiskopár híradó

Kilóg a lóláb, mondják a Kiskopárban némely ügyek hallatán, és még nyomatékul hozzáteszik: sőt még a ló egyéb szerve is kilóg a takaró alól. A Kiskopár nem arról híres, hogy ott egy-egy mondás eredetét tiszteletben tartanák, sokkal inkább arról, hogy a gyanús eseteket sajátos módon értelmezi az intézmény közélettel foglalkozó közönsége.

 –Nyitányként arra igyunk, hogy jövőre befejeződik ez a kutyakomédia – önt mindenkinek Laci bácsi a demizsonból. Szekszárdon volt, onnan hozott jóféle vöröset, már az újból, így együtt indulnak az állomás felé, előszilveszterezni. Olyan langy a levegő, mintha tavasz lenne. Lassan bandukolnak, Dodi épp azt meséli mennyire felhergelte magát, mikor a gyanútlanul felvett telefonban a Gyurcsány-párt ajánlgatta magát. Ígéri, utánajár hogy került a kezükre a telefonszáma.

– Frankón hülyének néznek bennünket, hát nem volt elég a szaros nyolc évüket végigszenvedni, hogy a korábbi közel félévszázadról ne beszéljünk, szinte szünet nélkül már megint velük van tele minden, mintha meg sem buktak volna. Nem sok ez egy kicsit?

– Figyelj barátom, az hogy neked tele van velük a tököd, hagyján de Szili Katalin, a volt házelnök, az MSZP egyik legnépszerűbb vezetője is azt mondja, hogy méltatlan az országhoz, amit művelnek. Mindenki látja, nem az ország, kizárólag saját maguk ügyével voltak és vannak elfoglalva. Céljuk csalárd módon megszerezni a hatalmat, majd mindent és mindenkit feláldozni annak megtartása érdekében. Bármi áron.

– A saját emberük leplezte le őket, aki nem kevesebbet állított, mint hogy a Gyurcsány–Bajnai-kormány működése alatt az ország csak sodródott, a demokrácia lábbal tiprása napirenden volt, a demokratikus intézményekbe vetett hitüket az emberek elvesztették – veszi át a szót Ödi –, de mondok én egyebet is, ha nem lenne elég meggyőző Szili Katalin, fordulj nyugodtan Suchman Tamáshoz. Nem hallottam róla, hogy bárki az MSZP-ből vagy az SZDSZ-ből megcáfolta volna az akkori kormánybiztos szavait. Ő azt mondta, hogy Gyurcsány Ferencnek el kell tűnnie a közéletből. Valami oka csak volt, hogy felszólította Gyurcsányt, adja át a vezetést, és a továbbiakban ne vegyen részt semmilyen megbeszélésen, és fejezze be az ámokfutását. Gyurcsány Ferencnek stratégiája nincs, a taktikájából pedig nem kérünk, óriási károkat okoz nemcsak a baloldalnak, de az országnak is. Regnálása alatt Magyarország került veszélybe – ezt nem én mondtam, hanem Suchman. Ami semmit nem von le a megállapítás hitelességéből, és ez praktikusan azt jelenti, hogy ez a pali nemzetbiztonsági kockázat.

– Miért az SZDSZ akkori favoritja, panamai emberük, a Bokros nem az? – kérdezi Áron az erdélyi srác. – S tán még veszélyesebb is.

– Ha ilyen jól látod a politikát, intézd már a magyar állampolgárságod, és szavazz kisfiam – teszi Áron vállára a kezét szokatlanul barátságosan postás Gabi.

– Milyen méretű arcátlanság kell ahhoz, hogy az ország tulajdonképpeni kiárusítói, éppen október 23-án álljanak össze, és egy sajátos összetételű horda ordítozását a sajtójuk által azóta is népakaratként közvetítsék? Milyen méretű arcátlanság kell ahhoz, hogy a csak pártként egy milliárd körüli adósságot hátrahagyó SZDSZ és elnökei, Kuncze és Fodor, Gyurcsánynyal megint keverjék a kását? – kel ki magából Ödi, annyira, hogy belevörösödik a feje.

– Vigyázz, még megüt a guta, s ezek a trógerek aztán biztos nem érnek annyit – hűti a kedélyeket Laci bácsi. – Nézd, azért hörögnek, mert végre van valaki aki képes helytállni a nemzetközi porondon, akit a magyarok nagy többsége meggyőződésből támogat, aki tesz a lila gőzökben párolt dumákra, és az ország érdekében nagy horderejű változások végrehajtója. Az nekik nem jó. Egyébként is nagy szoáréban vannak, mert az MSZP azt hitte lerázhatja magáról Gyurcsányt, mint kutya a vizet. Ismerek egy energetikust a belső berkeikből, aki azt mondja, hogy tulajdonképpen már Fletó táncos videója óta gyanítják, hogy nem százas a pofa, de a pszichopata nem olyan fából van faragva, akit észérvekkel meg lehet győzni, és kijátszani meg szinte lehetetlen. Azt is mondja a pasas, hogy már a 2009-es összeomláskor is hiába kérték, hogy „duguljon el”, ő óránként állt elő ötleteteivel: délben Glatz Ferencet, Surányi Györgyöt vagy Vértes Andrást tartotta megfelelő jelöltnek. Este már Patai Mihály neve került elő, másnap reggel meg az elektroluxos Takács Jánosé. Az MSZP-ben dűlt-borult minden és mindenki, csak az idegen érdekek legelkötelezettebb kiszolgálója, az SZDSZ ébersége nem lankadt, azonnal előjött a farbával, hogy kizárólag Surányit fogadja el. A volt MNB-elnök meg mindjárt két legyet akart ütni egy csapásra. Közölte, csak azzal a feltétellel vállalja el a miniszterelnöki posztot, ha minden parlamenti párt támogatja. Az egyik légy az MSZP, a másik pedig a Fidesz volt Surányi tervében. Ugyanis, ha a Fidesz bedől Surányi trükkjének, elbúcsúzhatott volna a kétharmados támogatástól a 2010-es tavaszi választásokon. Az MSZP, Surányi másik legye már repülni sem tud, a szárnyait kitépkedték még a Gyurcsány–Bajnai konstruktív bizalmatlansági indítvány benyujtása idején, még légycsapó sem kell hozzá.

– Az micsoda show volt, emlékeztek, amikor a milliárdos tolvajok elénekelték, a föl föl te éhes proletárt! – röhög össze Dodi és a pultos kislány, már a sörözőben.

– Miért fáj az nektek, hogy pártkongresszust rendeztek, melyen kimondták, hivatalosan is Bajnai Gordon a miniszterelnök-jelöltjük és Lendvai Ildikó az MSZP elnöke. Gyurcsány megígérte, nem alakít új pártot, az MSZP-t segíti a jövőben és dolgozni fog a baloldal együtt-tartásáért, Bajnai pedig bejelentette, senkinek nem lesz politikai vetélytársa, ugyanis nem akar többé politizálni – aprehendál Gyuri, a szakadár szoci.

– Fáj a rossebnek, egyébként szerinted betartotta a két csirkefogó a szavát? Igazán díjazhatnád a toleranciánkat, mert például a botox mamit direkt csíptük amikor rosszarcúaknak nevezte az emeszpéseket, és bocsánatot kért az országtól a sok szemétségükért és lemondott a frakcióvezetésről Mesterházy Attila javára, Lamperth Mónika alól meg kihúzta a pártalapítványt. Bajnai Gordon pofájába se vágtunk tortát, amikor ostobaságokat makogott valamilyen általa teremtendő magyar euróról, ami „lehet, hogy kicsit kicsi lesz és sárga is, de nem lesz savanyú, és a miénk lesz”, ezt bírta mondani, szó szerint. Remélem hallottad? Állcsúcson vágtuk talán, amikor bejelentette: azonnal elveszi a közszféra 13. havi fizetését, a nyugdíjkorhatárt 65 évre emeli, nem fizeti ki 2009-ben a 13. havi nyugdíjat, 2 évre befagyasztja a családi pótlékot, felfüggeszti a lakástámogatásokat, köztük a szocpolt, valamint azonnal visszaveszi a gáz- és távhőár-kompenzációt? Ezt még mint nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter tette, mint jövendő miniszterelnök további sanyargatásokat helyezett kilátásba. Igaz, ha akartuk volna sem tehettünk volna kárt bennük, mert a Kongresszusi Központban tartott rendkívüli kongresszusukon, annyira féltek a néptől, hogy a személyes biztonságukat rendeletileg a rendőrség kiemelt feladatává tették. Pont ugyanazok, most pont annak az ellenkezőjét csinálják, mint amit akkor ígértek. Mindenben hazudtak.

– Ugyan már, náluk ez nem számít hazugságnak, hiszen ez a marxista dialektika lényege. Gyurcsány pártot szervez, Bajnai is ezerrel politizál, egy dologban maradtak hűek önmagukhoz: kizárólag a kisvállalkozókat, a munkavállalókat a nyugdíjasokat és a gyermekes családokat tervezik megsarcolni. Eltörlik a rezsicsökkentést, a külföldi szolgáltató cégeknek megtérítik a veszteségét, amit a Fidesz elvett tőlük, és kárpótolják a bankokat. A nép nevében földönfutóvá tenni a népet. Érted Gyurikám? Erről van szó? Ehhez kellesz te, meg a többi balfék – szól be a tulaj.

– Engem aztán többé nem fírölnek be, arra mérget vehetsz – mondja kissé halkan Gyuri, ám Laci bácsi mégis meghallotta, felpattan. – Na erre koccintsunk gyerekek – áll középre, elégedett mosollyal az arcán –, és most a tulaj chardonnay-ját is megkóstoljuk.

Boldog új évet!

 

SZ