vissza a főoldalra

 2013.12.17. 

Egyre népszerűbb a közösségi munka a diákok körében

Az erkölcsi nevelés olyan attitűdöt alakíthat ki a gyerekekben, melyre felnőttként biztos iránytűre támaszkodhatnak

A Köznevelésért Felelős Államtitkárság azon intézményeket elismerésben részesítette, amelyeknek diákjai december 5-éig, az önkéntesség világnapjáig legnagyobb arányban jelentkeznek közösségi szolgálatra. A köznevelésről szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a 2016. január 1. után érettségiző nappali tagozatos diákoknak 50 óra közösségi szolgálat teljesítését kell igazolniuk az érettségi vizsgák megkezdése előtt. Szerkesztőségünk vendége Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

 Annak, hogy az államtitkárság elismerésben részesítette azokat az iskolákat, ahol a diákok a legnagyobb arányban jelentkeztek közösségi szolgálatra, motivációs célzata van?

 –Motivációra előre, és a folyamat közben van szükség, s nem utólag. Esetünkben viszont utólagos elismerésről olt szó. Bizonyára minden oktatási intézmény büszke arra, ha teljesítményét saját irányítói is értékelik. Azok az iskolák kapták meg ezt az elismerést, ahol már elkezdték, vagy egy-egy évfolyam diákjai akár már be is fejezték a közösségi munka kötelező penzumát. Ezek az intézmények megértették a vonatkozó törvényből, hogy a közösségi szolgálat mennyire fontos, igaz célt szolgáló tevékenység.

 Sok olyan intézményről tudunk, ahol kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek, a legkevesebb, hogy ezért pozitív visszajelzést kapjanak. Hiszem, hogy a jutalmazásnak az ilyen egyszerű formája is újabb lelki és fizikai energiákat szabadít föl. Célunk, hogy legyen a középiskolák életének természetes velejárója, hogy a tanárok közösségi munkára bíztatják a fiatalokat, hiszen, az odafigyelés másokra, az önzetlen jócselekedet gazdagabbá teszi a felnövő nemzedéket, és nem mellékesen élhetőbbé a világot.

 Hozzávetőlegesen mennyi középiskola diákjai kezdték el a közösségi munkát?

 –A nyárig az iskolák 25 százaléka jelezte, hogy elkezdte, vagy befejezte a közösségi szolgálatot egy-egy évfolyam. Ez egy állandóan változó szám lesz, hiszen előbb-utóbb minden középiskolásnak teljesítenie kell az 50 órát. Van olyan iskola, ahol a diákok fele már 5-15-20 órát dolgozott a köz javára, van, ahol még csak a lehetőségek feltérképezésénél tartanak. Nem egy egyszeri akcióról van szó, hanem a jövőben folyamatosan végezendő tevékenységről, amelybe évről évre újabb évfolyamok diákjai kapcsolódnak be. Szándékosan nem szabályoztuk túl a közösségi szolgálatot, hogy ez által is biztosítsuk a spontaneitást, lehetővé tegyük, hogy a helyben jelentkező igényekre gyorsan reagálhassanak a tanulók. Tavasszal, amikor a Duna menti településeket soha nem látott áradás fenyegette, mindenféle felszólítás nélkül mintegy 10 ezer középiskolás diák volt kint a gátakon, s közülük többen éjt nappallá téve pakolták a homokzsákokat. Talán érdemes felidézni, hogy azokban a napokban az egész ország szíve egyszerre dobbant, önkéntesek százezrei álltak helyt, a diákok megélhették, hogy milyen érzés védelmezni településüket, az emberek otthonait, életét. Szerencsére nem csak ilyen drámai helyzetekben lehet másokért tenni. Mi azt szorgalmazzuk leginkább, hogy a környezetükben lévő elesetteken, az idősek otthonában vagy magányosan élő embereknek segítsenek a fiatalok. Nagyon sok olyan példát ismerek, hogy a diákok a kötelező 50 óra után is folytatják a közösségi munkát, mert megérintette őket a feladat szépsége.

 Tudok olyan egyházi iskolákról, ahol az ilyen típusú munka akkor is élt már a diákok körében, amikor az nem volt törvényileg kötelező. Így az esztergomi ferences gimnáziumban például közmunka keretében segítettek a diákok az időseknek például szenet lapátolni, vagy bevásárolni.

 –Két évvel ezelőtt az úgynevezett Társprogram keretében éppen azokat az iskolákat igyekeztünk bemutatni, melyeknek pedagógiai programjában szerepelt a közösségért végzett munka. Az intézményvezetők, a szolgálatban résztvevő diákok és tanárok beszámolói alapján eljuttattuk az általuk felhalmozott tapasztalatokat, jó gyakorlatokat azokba az iskolákba, ahol még nem tudták, miként fogjanak hozzá a szervezéshez. Természetesen szakmai „segédanyagok” is készültek. A Közösségi Szolgálat Portálját (www.kozossegi.ofi.hu) pedig eddig több mint 400 ezren látogatták meg, ezen az oldalon közvetlenül megoszthatják egymással az iskolák és a diákok ötleteiket. Azt is ki kell emelni, hogy a közösségi szolgálathoz nincs szükség különösebb képzésre; arra kérjük a diákokat, hogy olyan tevékenységeket keressenek, melyek nem igényelnek szakértelmet. Például bármelyik középiskolás rendszeresen segít a nagymamájának bevásárolni, takarítani. Ha ezt nem a saját nagyszüleinek, hanem a három házra lakó idős néninek teszi, akkor ez már közösségi munkának számít. Azok a fiatalok, akik a honlapokon beszámoltak a tevékenységeikről, mind azt írják, milyen sokat jelentenek számukra azok az emberi kapcsolatok, melyeket a szolgálatnak köszönhetnek. Nemrég a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda és Általános Iskolájának voltam a vendége. Ott Fehér Anna igazgató nővér arról számolt be, hogy mintegy négy iskolából járnak hozzájuk segíteni a diákok, akik közül sokan a nyári szünetben is látogatták kis pártfogoltjaikat. Ez pótolhatatlan segítség, hiszen ebben az intézményben, akármennyi ápoló dolgozna is, sok mindenre nem jut idő. Nem képesek például naponta levegőzni, sétálni vinni a 30-nál több kerekesszékes gyereket. A fiatalok jól szót értenek egymással, megtanulnak odafigyelni a másikra, barátságok szövődnek közöttük. Ez az, amit semmi mással nem lehet helyettesíteni. Nem tudok olyan esetről, hogy egy diák kijelentette volna, hogy nem akar részt venni a közösségi munkában. Büszkék lehetünk a fiataljainkra, mert odaadóak és segítőkészek.

 A cél elérése érdekében ingyenes továbbképzésekkel segítik a tanárok munkáját?

 – Szomorú lenne, ha a diplomás középiskolai tanárokat külön képezni kéne arra, hogy miként fogjanak hozzá egy ilyen feladathoz, amikor minden információt meg tudnak szerezni. Néhány megyében – pl. Vasban, Baranyában a polgármesterek és partnerintézmények összefogásával – irodák létesültek a közösségi munka szervezésére. És néhány hónapon belül formálisan is intézményesül a Nemzeti Pedagógus Kar, amelynek egyik feladata éppen a közösségi szolgálat koordinálása lesz. Ahol némi bizonytalanság mutatkozik, tapasztalataink szerint ott egymástól veszik át a már bevált metódusokat. Nem zárom ki persze a képzés szükségességét ott, ahol olyan tevékenységről van szó, amely megkövetel néhány órás bevezető tanfolyamat, esetleg munkavédelmi ismeretek átadását. Hiszen a diákok biztonságát semmi sem veszélyeztetheti. Nem is tanácsoljuk az osztályfőnököknek, hogy veszélyes terepre vigyék a tanulókat. A már említett árvíz esetében is a felnőttek mindenütt gondosan ügyeltek arra, hogy a tanulók mindvégig biztonságban legyenek.

 A következő témánk a kötelező erkölcs-vagy hittanórák bevezetése. Különböző közösségi oldalakon látni olyan felhívásokat, hogy tiltakozzanak az emberek az erkölcstan ellen, és 2014-ben, ha nyer a baloldal, akkor ezt az intézkedést azonnal töröljék el. Mi a pedagógusok véleménye az erkölcstan oktatásával kapcsolatban?

 –Akik az erkölcstan oktatása ellen tiltakoznak, minden bizonnyal komoly információhiányban szenvednek. Valószínűleg nem is tudják, mi történik ezeken az órákon. A Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek körülírják a feldolgozandó témákat. Egyértelmű az elvárás: nyolc éven keresztül az iskola teremtsen heti egy órában alkalmat a gyerekeknek arra, hogy szembesüljenek a cselekedeteik, szavaik erkölcsi következményeivel, ismerjék fel a jót és a hasznosat, továbbá a hiányosságokat. Gyakorlatilag a mindennapos életük jelenségeit, eseményeit, kapcsolatrendszereit helyezik erkölcsi dimenziókba, s azok alapján vonják le a következtetéseiket. Ezért az erkölcstanoktatás ellen tiltakozni majdnem egyenlő azzal, mintha valaki a társadalomban és a természetben tudatos létünket, a jóra irányuló, mások javát szolgáló cselekedeteinket kérdőjelezné meg. Hajdan az osztályfőnöki óráknak volt az a feladata, hogy a pedagógus ilyen témákról elbeszélgessen a gyerekekkel, de ezek a foglalkozások idővel eltűntek. Ezért, amikor 2011-ben meghirdettük a nevelésközpontú iskolát, egyértelmű volt számunkra, hogy az erkölcsi nevelést meg kell erősíteni. Annál is inkább, mert Magyarország 2002 és 2010 között morális mélypontra került; a tetteknek nem volt következménye, az ország vezetői bevallottan rendszeresen hazudtak nekünk, majd a hazugságot igazságbeszédként hirdették. Sokan elveszítették tájékozódási képességüket a jó és a rossz között. Az erkölcsi nevelés viszont olyan attitűdöt alakíthat ki a gyerekekben, melyre a felnőtt életükben is mint biztos iránytűre támaszkodhatnak. A 2011-es törvény akként rendelkezik, hogy az állami fenntartású általános iskolákban a gyerekeknek ill. szülőknek választaniuk kell az erkölcstan vagy a hit-és erkölcstan között. Az utóbbi oktatása a bevett egyházak jogkörébe tartozik, s természetesen a hit-és erkölcstan órákon világnézeti alapon közelítik meg a morális kérdéseket. A nem vallásos szülők vélhetően az erkölcstant választották; sehol sem gyakoroltunk ilyen értelmű befolyást senkire. Azonban - mivel Európa és benne Magyarország kultúrája a keresztény vallásban és filozófiában gyökerezik – az identitás erősítéséhez, az általános műveltség gyarapításához is érdemes megismerkedni a hittételekkel. Az elmúlt hetekben mintegy 25 erkölcstant oktató pedagógust hívtam meg az ország különböző részeiről, hogy tájékozódjam a gyakorlati tapasztalataikról. Valamennyien (kivétel nélkül) arról számoltak be, hogy a gyerekek nagyon szeretik és élvezik ezeket az órákat, mert szabadon kifejthetik gondolataikat, mert meghallgatják őket. Elvárás, hogy az erkölcstant tanító pedagógus ne alkosson direkt értékítéletet, a gyerekek általa helytelennek tartott álláspontját se ítélje dogmatikusan, hanem próbálja gondolkodását – az osztályközösségre építve - a helyes irányba terelni olyan módszerek alkalmazásával, melyek jó hangulatúvá és élményszerűvé teszik az órákat. A találkozón résztvevő tanárok közül sokan számoltak be arról is, hogy a szülőktől rendszeresen köszönetet, pozitív visszajelzést kapnak.

 Hogyan lehet lemérni azt, mennyire sikeres egy adott iskolában az erkölcstan oktatása? Tehát kidolgoztak-e erre egy monitoring rendszert?

 –Három hónap alatt még a matematikaoktatás sikerességét sem lehet biztonsággal lemérni, így hogyan várhatnák el, hogy az erkölcstanét lehessen? Az erkölcstan oktatásának eredményessége 10-20 év múlva mutatkozik majd meg. Nem helyesen kitöltött tesztekben, hanem a felnövő fiatalság cselekedeteiben, életében. Az ítéletet majd a társadalom mondja ki. Ezt az órát nem azért vezettük be, hogy a tanárok hetente dolgozatot írassanak különböző etikai kérdésekből. Az persze alapvető, hogy a gyerekek tudatában legyenek a normáknak, de a legfontosabb, hogy viselkedésükbe épüljenek be az erkölcsi szabályozók.  Itt kapcsolódik össze a moralitás az előző témával: az a fiatal, aki természetesnek tartja, hogy nemcsak magunknak élünk, hanem másokért is, annak személyiségébe, jellemébe beépül az egészségesebb társadalmat eredményező erkölcsi megfontolás.

 Tudjuk, hogy a média mennyire befolyásoló tényező. Immár óvodáskorú gyerekek néznek filmeket „okostelefonokon”. Ezért is tartják lényegesnek, hogy a médiatudatosságra nevelést már az óvodás korban el kell kezdeni?

 –A köznevelési rendszernek – amelynek része az óvoda is – kettős funkciója van. Egyfelől válaszokat kell adnia az adott kor kihívásaira, másfelől fel kell készítenie a fiatalokat a jövő alakítására. Elég nagy lemaradásban vagyunk. Mert már nem a jövő, hanem a jelen valósága az a mediatizált környezet, amelyben élünk, s amelyben nem könnyű eligazodni. A média tudatos használata hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek megtalálják a tájékozódáshoz szükséges fogódzókat. Ennek két útját kínálja az új köznevelési rendszer. Egyrészt lehetővé teszi, hogy média szakórákat tartsanak az iskolákban – ennek jó pedagógiai előzményei vannak már. Ami viszont nem választás, hanem kötelező előírás az iskolák számára, az az, hogy használják és alkalmazzák a különböző tantárgyakba beépíthető elemeket, amelyek a médiatudatosságra nevelést szolgálják. Elengedhetetlen, hogy a tanárok fegyvertárába is bekerüljön a korszerű eszközök, kommunikációs csatornák használata. Statisztikai kimutatások szerint a gyerekek naponta 4-5 órát ülnek a képernyő előtt. S ezekben az adatokban még nem szerepel az okostelefonokkal eltöltött időt.

 A különböző ifjúsági, vagy gyerekeknek szóló nyugati filmekben többféle pedagóguskép jelenik meg. Vannak a nagyon szigorúak, szinte diktátorok, és ott a másik véglet, a lezser, a diákokkal haverkodó tanerő. Arra is föl kel hívni a tanárok figyelmét, hogy figyelmeztessék a gyerekeket, a filmek nem a valóságot tükrözik?

 –Feltétlenül. Ezt a célt is jól szolgálja, ha az erkölcstan vagy osztályfőnöki órán közös élményekről beszélgetünk a gyerekekkel. Ha történetesen éppen egy filmről van szó, akkor érdemes levetíteni egy-egy részletet, azt elemezni-magyarázni, hogy a gyerekek kifejthessék a vele kapcsolatos érzéseiket és gondolataikat. Hiba volna ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy bár a köznevelés megújításával a korábbinál sokkalta fontosabb szerepet kapott a nevelés az intézményekben, de egymagában az iskola mindig is képtelen volt, napjainkban pedig még kevésbé képes minden feladatot egyedül megoldani. Azokat az intenzív hatásokat, amelyek a gyerekeket az iskolán kívül naponta érik, az intézményes nevelés önmagában nem tudja mindig közömbösíteni. Mégsem mondhatunk le a pedagógiai hatásgyakorlásról. Aki nevelő létére nem bízik abban, hogy hatni tud (akar és képes) a gyerekre, az híján van annak a pedagógusi hitnek és optimizmusnak, ami ennek a pályának a műveléséhez elengedhetetlen tartozéka. Nemigen van olyan felnőtt, aki ne őrizne az emlékeiben olyan meghatározó iskolai élményt, amely 10-20, akár 50 év távlatából is érezteti hatását. Éppen ezért nem hiszek abban, hogy túlzott jelentősége volna, ha egy film a tanárokat rossz színben tűnteti fel. Az ilyen élmények nem írják felül az egykori óvónőtől, tanártól kapott bíztató szavakat, szeretetet, azokat a tanításokat, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy azzá váljunk, amik vagyunk. Ami a szigorú vagy lezser tanár ellentétpárt illeti: mind a napi pedagógiai tapasztalat, mind a szakirodalom azt mutatja, hogy a gyerekek számára az ideális pedagógus szigorú, igazságos, következetes és gyerekszerető. Ezért a kollégákat arra bíztatom, hogy mindig kiszámíthatóan, következetesen, és mosolyogva végezzék munkájukat. Mert ha a fiatalok azt érzik, hogy ők fontosak a nevelőjüknek, akkor a szívük diktálta módon is követik, s a nevelés eredményeként többé, jobbá válnak.

Medveczky Attila