vissza a főoldalra

 

 

 2013.02.01. 

Csorja Gergely: Gyanús

Lapzártakor érkezett a hír. Újabb lövöldözés történt az Amerikai Egyesült Államokban.

Az első jelentések szerint legalább három ember megsebesült a Lone Star College területén történt főiskolai lövöldözésben, kedden. A Houston Chronicle című újság honlapja szerint a lövések a könyvtár közelében dördültek el.

A hír hallatán eszembe jutott egy néhány héttel ezelőtti beszélgetés. Egy amerikai úrral beszélgettem, aki a művelt, egyetemet végzett keleti-parti amerikaiak jellegzetes kiejtésével és nagy elánnal ecsetelte, hogy a newtowni iskolában történt szörnyű lövöldözés ún. „false flag” volt. A false flag szó szerint, hamis zászlót jelent és egy haditengerészeti trükkre utal. A tengeri hadviselésben elfogadottnak számított, ha a támadó hajó kezdetben nem vonta fel a hadilobogót, hanem az ellenfelet megtévesztve békés szándékot színlelt. Innen származik a kifejezés és ma már minden megtévesztő katonai, sőt átvitt értelemben nem katonai akcióra is használják. Szóval az amerikai úr szerint a newtowni, ezen hasábokon is megírt lövöldözés ilyen megtévesztő katonai akció, false flag volt.

 Akkor erős hitetlenségemnek adtam hangot. El sem tudtam képzelni, hogy létezhet olyan elvetemült hatalom, mely képes feláldozni 20 gyereket, miért is tenné. Amerikai ismerősöm éppen csak nem hülyézett le. Majd barátságosan a szilvás unikum– sör kombó hatásának tudta be naivságomat. Elmélete szerint ugyanis a gonosztett kieszelői előtt egyetlen cél lebegett: megutáltatni az amerikai közvéleménnyel a szabad fegyvertartást. Megutáltatni az amerikai alkotmány második kiegészítését, mely a fegyverviselési jogot garantálja. És valóban, mi tűnhet alkalmasabb eszköznek, mint az ártatlan gyermekek halála.

Azóta utánanéztem az interneten és valóban számtalan videót találhatunk, melyek a lövöldözésnél több esetleges elkövető tényét is bizonyítják és számtalan megdönthetetlennek látszó bizonyítékot mutatnak be. Az írások és videók egész odáig eljutnak, hogy a lövöldözés valójában meg sem történt. A különböző elméletek valódiságát, igazságtartalmát nehéz bizonyítani, de az ügy valóban gyanús.

Még inkább furcsa, hogy az Obama adminisztráció megkérdőjelezhető javaslata, melynek alapján az elnök a fegyvertartás szabályainak szigorítását célzó intézkedéseket kezdeményezett jelentős politikai károkat és népszerűségvesztést okozott. Ennek ellenére saját hatáskörben 23 rendeletet hozott a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében, és egy törvénytervezetet terjesztett a kongresszus elé. Ahogy azt korábban megírtam (MF. 2003. I. szám 19. o.) a newtowni lövöldözésre adott válaszok – ha megrendezett volt, ha nem – jól mutatják az Egyesült Államok politikai gépezetének abszurditását.

De ez a hirtelen felszaporodó lövöldözéssorozat, ez a newtownit követő mánia már egy kicsit valóban sok:

Január 20-án Új Mexikóban egy fiatal megölt két felnőttet és három gyereket. Január 10-én egy diák sörétes puskával  megsebesítette osztálytársát, egy másikra pedig rálőtt a kaliforniai Taft középiskolájában. Január 5-én is történt lövöldözés az Egyesült Államokban, akkor túszejtés végződött négy ember halálával a Colorado államban fekvő Aurorában. December 24-én golyózápor fogadta a New York állambeli Webster város önkéntes tűzoltóit, amikor tűzesethez érkeztek. Két tűzoltó életét vesztette, kettő pedig megsebesült. A lövöldözőt megölte a rendőrség.

A fegyvertartás szigorításáról szóló vita az említett december 14-ei newtowni iskolai lövöldözés után lángolt fel. A fenti amerikai úr szerint ezek a lövöldözések megrendezettek és egyetlen célt szolgálnak, hogy a fegyvertartás jogát megvonják az amerikaiaktól. Ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban 270 millió engedéllyel tartott fegyver van a lakosság birtokában. Ehhez képest a rendvédelmi szervek és a hadsereg összesen kevesebb, mint 4 millió fegyver birtokában van. Igaz, a hadsereg lényegesen hatékonyabb fegyverekkel is rendelkezik, mint az egyszerű kézifegyverek, a hadsereget az Álla-mok határain belül nehéz bevetni.

Az elmélet szerint tehát az Obama-adminisztráció azért akarja szűkíteni a fegyvertartási lehetőségeket, hogy elkezdjék lefegyverezni a lakosságot. Ehhez van szükség a lövöldözésekre.

Nehéz az igazságot kideríteni, mindenesetre a félelmek nem tűnnek alaptalannak.