vissza a főoldalra

 

 

 2013.02.01. 

„Állami életünk normalizálása megkövetelte, hogy az ellenforradalmi tevékenységet kifejtő, vagy azt közvetlenül segítő ügyészekkel szemben szigorúan járjunk el.”

(Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Rejtett dokumentumok)

2006-ban jelent meg a kiváló szerzőpáros dokumentumkötete, a forrásszemelvények az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének tanulmányozásához a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó gondozásában. A két szerző már korábban is többször jelentetett meg közös kötetet, melyben kutatásaikat tették közzé; ilyen volt pl. a Kinek a forradalma? és a Mától kezdve lövünk című tanulmánykötetek. Ezek a szakirodalmak nagyrészt a most megjelent dokumentumkötetben publikált iratok alapján készültek. A benne szereplő iratok nem újonnan feltártak, hanem már az 1993-ban létrejött Történelmi Tényfeltáró Bizottság munkájában – melynek a két szerző is tagja volt – is nagy segítséget nyújtottak. Ez esetben ez a kötet egy hosszú kutatási folyamat lezárása. A könyv igen értékes iratokat tár az olvasók, az 1956-os forradalom iránt érdeklődök és a korszakot kutatók elé. A rendezőelv középpontjában a forradalom alatti és utáni erőszakszervezetek tevékenysége, a sortüzek, és néhány, a kádári megtorlási gépezetet bemutató per áll.

 Politikatörténeti irat viszonylag kevés található benne, viszont azt is túlzás lenne állítani, hogy csak a hadtörténeti vonatkozás dominál. A fejezetek összeállítása tényfeltáró jelleget mutat, végigkalauzolja az olvasót a forradalom és szabadságharc viszonylag kevésbé ismert és kevésbé tárgyalt színterein. Az első fejezetben lévő iratok az általános ismereteket bővítik. Három térkép és két fontos honvédelmi irat mellett megtalálható Kopácsi Sándor szakvéleménye a karhatalmi szabályzatról és fegyverhasználatról. Az első honvédelmi irat Tóth Lajos vezérőrnagy javaslata, amely október 23-a előtti napokban készült. Tartalmát tekintve rendkívül érdekes, ugyanis egyértelműen kiolvasható belőle, hogy a már a forradalom kirobbanása előtt általános riadót hirdettek ki a Magyar Néphadsereg alakulatai között, tehát már valamelyest készültek a 23-án kirobbant eseményekre. Az utolsó rész pedig már a megtorlás történetét dolgozza föl, helyesebben egészíti ki. 1957. márciusi be-számolóiból, amelyekben a forradalom napjairól, eseményeiről, saját tevékenységükről adnak jelentést. Döbbenetes erejű dokumentumok, amelyekben a hajdan volt tábornokok, ezredparancsnokok írják le a fejleményeket, dicsekszenek tetteikkel, pl. hogyan adtak tűzparancsot fegyvertelen emberekkel szemben. Szemelvényeket olvashatunk a debreceni, a kecskeméti, a tiszakécskei, a kiskőrösi, miskolci, várpalotai, győri és a mosonmagyaróvári megmozdulások és sortüzek hiteles dokumentumaiból. A kötet továbbá korabeli dokumentumokat közöl a forradalom után megalakult új fegyveres testületek megalakulásával, történetével kapcsolatban.

            Révész Géza altábornagy, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere 1956 október végén fogalmazza meg jelentését a Magyar Néphadsereg szerepéről az 1956. október –novemberi ellenforradalomban címmel. Révész 1957. februártól–májusig a kormány tagja, 1957. május 9.-től 1960. május 17-éig vezérezredes, honvédelmi miniszter, jelentős szerepet játszott a hadsereg újjászervezésében. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja. 1958-tól Bács-Kiskun megye országgyűlési képviselője (1958–67). 1960. május 17. Az Elnöki Tanács fölmentette a honvédelmi miniszteri posztból és kinevezte moszkvai nagykövetté. Ezt a tisztséget 1963-ig töltötte be. Idézzünk a fenti műből: A tisztek kiválogatásánál elkövetett súlyos hibákat tetézte az a helytelen káderpolitika, amely a hadsereg tisztikarának csaknem minden rétegében komoly elégedetlenséget szított. Sértve érezték magukat azok, akiket a párt 1945-46-ban küldött a hadseregbe, mert őket a 48-49-es káderekkel szemben csak másodrendűeknek tekintették, sértve a régi munkásmozgalmi harcosok és a volt partizánok, akiknek jelentős részét a későbbi évek folyamán különböző indokokkal elbocsátották a hadseregből, sértve az értelmiségiek, akik a polgári viszonyoknál kedvezőtlenebb körülmények közé kerültek, és sértve voltak a horthysta tisztek is, akiknél a következetlen káderpolitika rendkívüli bizonytalanságot idézett elő…Bár a volt horthysta tisztek zömét a hadseregből 1953-ig eltávolították, a megmaradottak, akik októberben általában a régi rend visszaváróiként lepleződtek le, azért maradhattak döntő beosztásokban, mert a hadsereg egyes vezetői szakmai felkészületlenségük leplezése érdekében elsősorban ezek katonai tudására támaszkodtak…1956. október 23. és 28. között a hadsereg felső vezetése a helyzet helytelen értékeléséből olyan következtetéseket vont le, amelyek nem feleltek meg sem a hadsereg funkciójának, sem a kialakult politikai helyzetnek. Mind a lengyelországi októberi eseményekből, mind a magyar belső helyzetből következőleg különösen Bata István miniszter, Tóth Lajos vezérkari főnök és Janza Károly altábornagy azzal számol, hogy nálunk is liberalizálási folyamat kezdődik, amit ők katonai intézkedésekkel gátolni nem akartak. Ez mással, mint pozíciójuk féltésével nem magyarázható. 1956. október 23-án, amikor a pártvezetés kénytelen volt engedélyezni a tüntetést, amely az ellenforradalmi erők nyílt támadásának kezdetét jelentette, döntően szüksége lett volna a hadseregre, általában a fegyveres testületekre, hogy támadásba tudjon átmenni a proletárdiktatúra védelemében. Ekkor azonban a hadsereg vezetése nem tette meg a szükséges intézkedéseket a hadsereg meglévő erejének helyes és gyors felhasználására.

És vajon mit gondolt 1956-ról 1957. február 4-én az Magyar Népköztársaság Ügyészségének országos konferenciáján dr. Szénási Géza legfőbb ügyész? Szénási 1919-ben született Budapesten. Jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen 1941-ben fejezte be, a jogi doktorátust 1943-ban szerezte meg. 1945-től tagja az MKP-nak. Rendőrtiszt, majd 1951-től vállalati jogtanácsos. 1956. nov. 16-ától a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze. 1959-62-ben az MSZMP KB póttagja, 1962-75 között tagja. 1975 decemberétől haláláig a Magyar Népköztársaság szófiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Műve, A törvényesség őrhelyén 1959-ben jelent meg Budapesten. Szénási úgy vélte, hogy az októberi ellenforradalom földrengésként rázta meg népi demokratikus rendszerünket, a szakadék szélére vitte a munkás-paraszt hatalmat, szocialista vívmányainkat veszélybe sodorta, és jelentős hatással volt a nemzetközi munkásmozgalomra is. Az október 23-án kezdődött tüntetés rövid idő alatt kimutatta a vezető ellenforradalmi elemek valódi arculatát , éspedig vidéken nyíltabban, mint Budapesten, de Budapesten sem lehetett kételye senkinek már október 26. után, hogy a haladó erők, a kommunisták és a rendszer megsemmisítéséről van szó. Az ellenforradalmi terror teljes dühöngésének kibontakozását megakadályozta a szovjet hadsereg ereje, amely hazákat immár másodszor védte meg az imperializmus támadásától. Állami életünk normalizálása megkövetelte, hogy az ellenforradalmi tevékenységet kifejtő, vagy azt közvetlenül segítő ügyészekkel szemben szigorúan járjunk el.”1957. júliusában a BRFK 3. zászlóalja számolt be arról, mit végzett a „rend helyreállítása érdekében.” Részt vettünk a január 12-ei kőbányai és csepeli lázongások leverésében a kőbányai Ganz Vagon és csepeli gyár kapuinak biztosításán keresztül. Részt vettünk az egyetemi nyitás biztosításában is. Fegyveres bandák felszámolásának és fésülésének feladatát 10 esetben hajtottuk végre, melynek során 33 főt állítottunk elő, több fegyvert, lőszert zsákmányoltunk. Kiemelkedő feladatként részt vettünk a Műegyetemről nyugatra disszidálni akaró ellenforradalmi egyetemi vezetők elfogásában, és házkutatások során több tömeggyilkos ellenforradalmárt állítottunk elő.

            1957. júliusában többeket kitüntettek az „ellenforradalom elleni harc során és a rend helyreállítása érdekében” kifejtett munkájuk miatt. Így Németh Károlyt, az MSZMP Csongrád Megyei Pártbizottság első titkárát. A javaslattevő a hódmezővásárhelyi káderos volt és a másodtitkár. Németh Károly bizony sokra vitte… 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1954-től a Csongrád megyei pártbizottság első titkára volt. 1956-ban az abban az évben alakult MSZMP Központi Bizottságának póttagja, majd 1957-1988 között tagja volt. 1958-tól 1988-ig országgyűlési képviselő. Németh Károly 1960-1962 között a Központi Bizottság mezőgazdasági osztályának vezetője, 1962-1965 és 1974-1985 között a KB titkára, 1965 és 1974 között a párt budapesti Bizottságának titkára. 1970-1989 között az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A 80-as években Németh az MSZMP liberálisabb szárnyához tartozott, nagyobb nyitottságot szorgalmazott a párt átszervezése során. 1985 és 1987 között az MSZMP főtitkár-helyettese, Kádár János helyettese volt. Magyarország nehéz gazdasági helyzete miatt a 80-as évek végén több átszervezésre került sor, így Némethnek is fel kellett állnia, 1987-ben őt választották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökévé, a leköszönő Losonczi Pál utódjának. Ezt a beosztását 1988 júniusáig tartotta meg, ekkor visszavonult a politikai élettől. A következőt fogalmazta meg a javaslatban a káderos és a másodtitkár: Németh Károly mint függetlenített pártmunkás aktívan részt vett az ellenforradalom fegyveres leverésében. 1956. október 24-én megszervezte a megyében a legjobb kommunisták felfegyverzését, ezeknek több száz fegyver megszerzésében döntő része volt. Hódmezővásárhelyen október 25-én megszervezte a katonai közigazgatást, melynek munkájában tevékenyen részt vett, így nagy szerepe volt a fegyveres erők összefogásában, ahol szükséges volt, határozott utasítást adott tűzparancsok kiadására az ellenforradalmi elemekkel szemben, akik támadólag léptek fel. November 4. után nagy része volt a karhatalom harci készségének és helyreállításának állandó fokozásában.

Kahler Frigyes többször is hangsúlyozza, hogy Kádár bábkormányát a nép döntő többsége nem ismerte el, a szuverenitás hordozói a munkástanácsok voltak. Kádár maga is jól tudta ezt, ezért megkísérelte megszerezni a munkástanácsok támogatását: alkuszik, ígér, majd amikor kiderül, hogy a munkástanácsok nem vásárolhatók meg, lövet. A Katonai Tanács december 4-i ülésén tisztázzák, hogy „hajlandók-e tüzelni a tömegekre".- Más szóval az emberiségellenes bűnöket kitervelten hajtják végre: 2gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük!" Nyugati pályaudvar (Vörös zászlós tüntetés, dec. 6.) Salgótarján (dec. 8.); mindenütt tetten érhető a kitervelt tömeggyilkosság, miként azt a Fővárosi Bíróság ítélete is tartalmazza. Parancs: „Be mindenki ki senki" (így Darázs István szds.) és azután lőnek, tárat cserélnek, és újból lőnek. A vérengzésről már nyomják a röplapokat, miszerint „az ellenforradalmárok" a felelősek, ők lőttek! A gyilkosságok folytatódnak: beteljesedik az Ipolyba lőtt forradalmárok, Hadady Rudolf és Hargitay Lajos sorsa. Halálukra máig emlékeznek a helybeliek, mint arról Fejér Dénes és Vasvári Vilmos: Szabadságharcunk a bolsevizmus ellen c. interjú-kötetében olvashatunk. Jön Miskolc (dec. 10.), Eger (dec. 11.) Gyurkó Lajos vőrgy. a vidéki karhatalom parancsnoka, "aki a pártszerv kérésére hatszor pásztázta végig a Duna-Tisza Közét" A sortüzek után a „népnevelés" sajátos formája a karhatalom „kemény" fellépése. Ismert, hogy Szerov KGB-je 6300 magyart rakott vagonba, de Münnich visszahozta őket, hogy majd ők eljárnak az ügyükben.

A KGB nyomozások iratai még kutatásra várnak (Brusznyai-per első felvonása is a KGB-n kezdődik Debrecenben.) 1957 első hónapjai a megtorlás stratégiája kidolgozásának és a megtorló intézmények létrehozásának az ideje ( valamint ekkor szervezik újjá a politikai nyomozó osztályokat is, jórészt a volt ÁVH-tagok „átigazolásával"). Amikor a megtorlás személyi feltételeinek megteremtéséről és a megtorlás joganyagáról beszélünk, a nyomozó hatóságra, az ügyészségre és a bíróságra terelődik a szó, és már most hangsúlyozni kell: Magyarországon ebben az időszakban ezek az állami szervek kizárólagosan az MSZMP keretei között kialakított akarat végrehajtói. Itt határozzák el, hogy kit vonjanak felelősségre és mi legyen a sorsa. Ez működik a kiemelt perekben (Íróper, Nagy Imre-per stb.) Ez működik valamennyi, a forradalommal összefüggésben lévő ügyben a fővárosban és vidéken megnyilvánul az ún. ötös bizottságok (párttitkát, rendőrkapitány, megyei ügyész, megyei bíróság elnöke, megyei tanácselnök) tevékenységében. Az egész művelet forgatókönyve testet ölt a „Az ellenforradalmi elleni harc fő csapásának iránya "c. dokumentumban, amelyet az MSZMP 1957. február 26-án szentesít. Részletei a „Tervezet. Az ellenforradalom elleni harc további feladatai" c. BM. anyagban kerültek kidolgozásra - hol vagyunk már Kádár nov. 4-i ígéreteitől!

Lebilincselő olvasmány az 1956. november 4-e utáni budapesti, salgótarjáni, egri, miskolci és zalaegerszegi állapotokat felvázoló beszámolók. Megdöbbentő dokumentum a kitüntetettek statisztikája, valamint néhány nevezetes, nagy visszhangot kiváltó ítélet jegyzőkönyve. A könyvben olvashatjuk Pap János megyei pártitkár levelét a legfelsőbb bíróság elnökének, amelyben Brusznyai Árpádra halálbüntetés kiszabását kéri. Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak, dolgozóinak hangulatát – Brusznyai és társai ellenforradalmi csoport bűnügyének tárgyalásán – a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanács által hozott ítélettel kapcsolatban. Másrészt a f. év október 19-én megtartott megyei kommunista aktíva meg is bízta a Párt Végrehajtó Bizottságát, hogy közölje véleményét illetékes szervekkel, mely szerint nem ért egyet a Népbírósági Tanács ítéletével, enyhének tartja azt. Véleményünk szerint a Népbírósági Tanács nem vette figyelembe 1956. október körülményeit, az ellenforradalmi csoport társadalmi veszélyességét, de még az elkövetett és bebizonyított nép hatalom megdöntésére irányuló súlyos cselekményeket sem…A megye kommunistái, becsületes dolgozói a legsúlyosabb ítéletet várták, nem pedig a törvényes büntetési tétel minimumát. Kérjük a Legfelsőbb Bíróságot, hogy az ügyben – mely fellebbezés alatt áll – a törvényeinknek megfelelő komoly ítéletet hozzon.

Ezt a könyvet egyaránt ajánljuk a magyar félmúlt történetét megismerni szándékozók számára, ahogy azoknak is, akik a jelen politikai történeteit vizsgálják, mert a múlt helyes értelmezése nélkül, nehezen érthető a ma.

 

(Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Rejtett dokumentumok; 2006, Mundus Kiadó)

 

M.A.