vissza a főoldalra

 

 

 2013.02.01. 

Árpádházi Szent Margit csontereklyéjével gazdagodott Újszentmargita

Árpádházi Szent Margit csontereklyéjének egy darabját helyezték el Újszentmargitán, a róla elnevezett római katolikus templomban 2013. január 27-én, a templomi búcsú szentmiséjén.

A csontereklyét Papp László plébános kezdeményezésére Erdő Péter bíboros adományozta az egyházközségnek. Az ünnepi szentmisét Bosák Nándor püspök mutatta be.

 Újszentmargita a legősibb magyar települések egyike. Neve a falu középkori templomának védőszentjére, antiochiai Szent Margitra utal. A középkori templomot a tatárok lerombolták, majd egy később megépült házikápolnában gyűltek össze a hívek. Az Árpádházi Szent Margit tiszteletére épült új templomot 1895-ben áldottak meg a településen. A szent tiszteletét nemcsak a katolikusok tartják számon, hanem a falu vezetésével a teljes lakosság is, ezt mutatja a közös ünneplés, valamint az 1946-ban hivatalosan is községgé nyilvánított Újszentmargita címerén látható a szent szimbóluma, a zöld szárú, fehér liliom is.

 Az ereklye tárgyi kapcsolatot fejez ki azzal a szenttel, akit tisztelünk, és akinek égi közbenjárását kérjük földi életünkre. Bosák Nándor főpásztor a szentmise homíliájában Antiochiai Szent Margit és Árpádházi Szent Margit, a templom két védőszentje példáját emelte ki, amelyek két különböző életformát, életáldozatot tesznek jelenvalóvá.

 Antiochiai Szent Margit 304-ben halt vértanúhalált a keresztényüldözés idején. Hűségesen kitartott keresztény hite és tisztasága mellett, a katolikus egyház a hit vértanújaként tiszteli.

 Árpádházi Szent Margit (1242-1270) a magyar történelem válságos évében, a tatárjárás idején született. Édesapja IV. Béla látva az ország pusztulását, fogadalmat tett, a népe megmentéséért Istennek szentelte Margitot. Így a gyermek már négyéves korában a domonkos apácákhoz került Veszprémbe, majd a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten épített domonkos kolostorban nőtt fel. Margit élete teljességgel itt bontakozott ki, és később felnőttként tudatosan vállalva az édesapja fogadalmát, az engesztelő imádság, a böjt, a szegények és a betegek szolgálata töltötte ki az egész életét.

 

(Forrás: Kovács Ágnes/Magyar Kurír)